Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Pain Of Salvation már régen nem az a klasszikus progrock-zenekar, ami a kezdetekkor vagy legalábbis a Be lemezig tartó időszakban volt. Nyilván Daniel Gildenlöw szinte határtalan kreativitásának és zenetechnikai tudásának volt a legnagyobb szerepe abban, hogy ismert zenekar lettek, de a Be után/közben szépen lassan szétesett a zenekar és Gildenlöw-szólóprojektté vált. Minden az ő hangulatától, vágyaitól függött, így lett szinte követhetetlen koncepció a Be, vagy így születtek furcsa hard rock dalok a Road Salt lemezekre.
A zenekarfőnök egy viszonylag hosszabb betegség után tavaly év végén összerakott egy (talán) stabil felállást, és egy új lemezt is. Erről csepegtettek már el két dalt. Az egyik, a Meaningless klasszikusabb Glidenlöw-dal, de már itt is karcosabb a gitár, mint a Road Salt idején, de a Reasons még ennél is tovább megy súlyosságban. Egy biztos, most sem lesz könnyen emészthető a lemez. Az meg legyen a saját problémám, hogy bár örülök Gildenlöw felépülésének, és hogy ezután ennyire kigyúrta magát, de talán túlságosan is büszke rá, még a lemezborítón is az ő izmai díszelegnek. Alább meghallgatható mindkét új dal.