Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Olimpia, nolimpia, népszavazás, visszavonás, nemzeti ügy, Budapest dolga – egyre kevesebb biztos pont van az életben, de szerencsére a dalmegosztásra lehet számítani, mert az mindig jön, és hozza magával az elmúlt pár hét hazai újdonságait. Ezúttal például olyan zenekaroktól, mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Santa Diver vagy a Stukker, na meg öt további előadótól, akikre egészen biztosan lehet szavazni a poszt végén.
A hónap végén jelenik meg a Szabó Benedek és a Galaxisok harmadik lemeze Focipályákon sétálsz át éjszaka címmel, ami olyan témákkal fog foglalkozni, mint a szerelem, a depresszió, az állatkert és a pánikrohamok. A lemezről a Boldoggá akarlak tenni (de nem tudom, hogy kell) kapott beharangozó klipet, ami egy össze nem illő pár tipikus napját mutatja be. Kicsit ambivalens érzéseim vannak a dallal kapcsolatban, mert a szövege megint nagyon jó, és könnyen tud vele azonosulni az ember, viszont az ilyen szövegekhez talán jobban passzol az az akusztikus, Cseh Tamás-os kíséret, ami a második albumot jellemezte, és amitől az utóbbi pár megjelenéssel egyre inkább eltávolodott a zenekar tucatabb indie rockos irányba.
Szesztay Dávidról egyre többet lehet hallani, amióta a Kiscsillagban játszik, de bőven nem most kezdte a zenélést, van például egy tíz éve folyamatosan működő, experimentális dzsesszt játszó zenekara is, a Santa Diver, ami leginkább Kézdy Luca hegedűs köré szerveződik. Az alább hallható dalban a zenekar populárisabb oldalát ismerhetitek meg, ami a megszokottól eltérően nem tizenöt perces, hanem csak hat, és egyébként egy Snarky Puppy-feldolgozás. Nem is lesz rajta a már felvett, de még meg nem jelent új Santa Diver-lemezen.
A Korai Öröm, a Colorstar, a Pluto és a Cabaret Medrano zenekarokból ismert tagokkal felálló Stukker bemutatkozó lemezének már negyedik dalához készített klipet, ezúttal a Három Zombi DJ Titusz által remixelt változatát filmesítették meg, méghozzá elég beteg stílusban. Maga a dal viszont elvontsága mellett is abszolút kellemes, a refrént már szinte aranyosnak is lehet nevezni, szóval aki meg akarna ijedni a láncos, szanaszét álló szemű bácsitól, az inkább ne tegye.
A kezdeténél akár kelta punknak is hihetnénk az Imre fia Imre új EP-jének stílusát, de aztán mindenféle más hatás bukkan fel a lemezen, például az elektronika is, ezt az egyveleget pedig György Imre, a projekt központi figurája hálószoba metálnak hívja. A korábban a Kilianban szereplő zenésznek kifejezett célja is volt, hogy a sokféle hatásból építkezve egy egyéni hangzást találjon ki, és ez végülis sikerült, még ha ez nem is mindig túl hallgatóbarát. Az album címe egyébként arra utal, hogy a rossz fogain kívül Imre, akinek tényleg az apját is Imrének hívták, nem szeret magából semmit sem mutogatni, így a lemez borítójára is ezek kerültek fel.
Két évet hagyott ki legutóbbi megjelenése óta a Sunbabiez, ami ez idő alatt egyszemélyes projektből zenekarrá cseperedett. Lendületes, poszt-indie visszatérő daluk ötletét egy dél-angliai nyaralás adta, pontosabban egy ottani fiatal pár viselkedése, aminek nyomán a Lie With White Eyes arra keresi a választ, hogy miért olyan nehéz normál tudatállapotban kiadnunk magunkból az érzéseinket, ha már egyszer bennünk vannak. A dalhoz tartozó klip szereplői úgy oldják fel ezt a kérdést, hogy elég rendesen pusztítják magukat, na meg egymást is természetesen.
Siklósi Bence tizenkét év zenélés után úgy döntött, hogy mostantól saját dalötletein dolgozik inkább. Az első ezek közül a Valaki kéne, ami könnyen fogyasztható, rádióbarát dalnak készült, és abszolút az is lett. Egy dolog hiányzik belőle, amitől igazi sláger lehetne, az pedig egy nagyon jó szöveg. Még a fülbemászó refrén is megvan, csak az egyszerűen nem olyan emlékezetes, mint mondjuk egy Wellhello-számé, meg közhelyekből is egy kicsit túl sok jut a dal négy percére. Bemutatkozásnak viszont ez abszolút rendben van.
Szilveszterkor mutattunk utoljára klipet a Köpönyegforgatóktól, de máris itt a következő. Oké, ez nem klip, csak szövegvideó, de cserébe a Vért vennék elég jelentősen jobb dal, mint az akkor hallott Maketten. Szövegileg és zeneileg is előrelépett a zenekar, és bár még mindig van hova fejlődni, ez már egy működő és kellemes poprock-szám, talán jobb is lett volna, ha ehhez csinálnak klipet a srácok.
Martfűt az utóbbi időben Sopsits Árpád filmje emelte be a köztudatba, de a városban a hullagyalázós sorozatgyilkos emlékén túl más érdekességek is vannak. Ilyen például a DirtyPart nevű producer-rapper duó, ami emberközeli, laza, modern hiphoppal akarja meghódítani a világot. A Magyar Hustla első lépésnek nem rossz, mert bár sem a szöveg, sem a zene terén nem kiemelkedő, egyedi vagy emlékezetes, lehet rá építeni simán.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta: