Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ákos vajon melyik politikai vezetőt kritizálja új dalának szövegében? Erre sajnos nem kaptok konkrét választ az aktuális dalmegosztásban, de már az is fura, hogy a kérdés felmerül, szóval hallgassátok meg a popikon új dalát, és döntsétek el, hogy tényleg van itt valami, vagy csak belemagyarázom. Meg persze a poszt többi újdonságát is, vannak ugyanis köztük tök jó dolgok, amik közül a legjobbat ezúttal is kiválaszthatjátok a szavazáson, a legutolsó szereplő után.
Tavaly decemberben nagyon jó dalt hozott nekünk a Models Can’t Fuck, az EZ Basicből ismerős Szarvas Árpád mellékprojektje, most pedig két másik számmal kiegészülve megérkezett hat év után az első EP is. A Flake-ben érződő afrobeat hatás folytatódik a cím nélküli albumon, amit ismét Pesztalics Dénessel, az EZ Basic basszusgitárosával rögzített Szarvas, hamarosan pedig egy teljes nagylemez felvételének is nekiáll majd. Nekem továbbra is tetszik ez a stílus, ami igazából annyira az EZ Basictől sincs messze, csak még csavar egyet a megszokotton.
Ákos az idei évben egyáltalán nem koncertezik, így pedig több ideje van a stúdiózásra, aminek következtében egyrészt 2018-ban új albumra, másrészt jó pár koncertre lehet számítani. Sőt, az énekes születésnapján, április hatodikán egy új maxit is megjelentetett, ezen van rajta a szövegvideót kapó Szabadon, ami Bábel tornyának építése kapcsán szól arról, hogy az elnyomás nem tarthat örökké. Kicsit zavarban vagyok, mert Ákos előélete ellenére egész könnyű aktuálpolitikai áthallásokat felfedezni a szövegben, hiszen mégis csak Trump elnökké választása után és a hazai demokrácia minőségét ért egyre erősödő kritikák időszakában jelent meg, és ilyen sorok vannak benne: „Pedig hiába húzzák a falakat fel/A toronynak dőlnie kell”. Persze aztán lehet, hogy nincs itt semmilyen aktualitás, a szöveget a sajtóanyag szerint már tavaly nyáron megírta az énekes. Egy dolog biztos, a dalból készült rockverzió is, ami a YouTube-ra ugyan nem került fel, de a Spotify-on például meghallgatható.
A Sensus olyan dalokat szeretne csinálni, amikre egyrészt jó táncolni, másrészt komoly mondanivalóval is rendelkeznek, és egyébként kézműves rockzenekarnak hívja magát, bár hiába gondolkozom, fogalmam sincs, hogy ez mit jelenthet. Legújabb klipjük a Városzaj című számhoz forgott szinte kizárólag a szocializmusból ránk maradt helyszíneken, például egy gyártelepen, egy lakótelepen, a metrón és a héven. A Városzaj nem annyira ütős, de egész igényes szövegű rockszám, aminek a verzéje eléggé hajaz pont ez előbb szereplő Ákos Indiántáncára, de azért az eltérő dallam miatt nem zavaró az áthallás.
Több mint két évig tartottak a nyitóképen látható Tamirel első lemezének felvételei, ami a korábbi hírekkel ellentétben a You and the World címet kapja, és még az idei év első felében meg is jelenik. Koncepcióalbumról van szó, ami végigköveti egy ember útját a mély depressziós állapotból odáig, hogy megtanul boldog lenni az élet kis dolgaitól is. Az alább hallható és egyébként hét éve íródott Somedays a lemez nyitódala lesz, szóval itt még bőven a depresszióban vagyunk, és ez a hangulat jól is áll a saját magát art/pszichedelikus/blues rock stílusba soroló zenekarnak.
Februárban egy rádióbarát popszámmal mutatkozott be Siklósi Bence, nemrég megjelent második dalával viszont hátrahagyta a könnyedséget szövegben és zenében egyaránt. A múltkor látottnál sokkal agresszívebb hangszereléshez és előadásmódhoz társadalomkritikus, vagy legalábbis egy társadalmi csoportot kritizáló szöveg társul, konkrétan a szülők pénzén felelőtlenül bulizgató fiatalok felszínes és következményektől mentes életét dolgozza fel a Magas élet. Nem biztos, hogy ez a jó irány, mert a könnyed stílus sokkal jobban állt az énekesnek, de olyan fiatal még ez a projekt, hogy bármi lehet belőle.
A bennünk élő jó és rossz harcáról szól a Bipolar, Heincz Gábor Biga új dala. Ha nem jut eszedbe, hogy honnan ismerős ez a név, akkor megmondom, a 2012-es Dalból emlékszel valószínűleg a leghíresebb számára. Biga azóta is hozott ki új zenéket, de a Learning to Let Go sikerét eddig nem tudta megismételni, és attól tartok, hogy ezzel a dallal se fogja, ami főleg a drum and bass elemek miatt elég furára sikeredett. Mindenesetre hamarosan új lemezt ad ki az énekes, úgyhogy még az is lehet, hogy idén újra tele lesz vele a rádió.
Nemrég jelent meg Marozsán Erika második nagylemeze, az alábbi dal viszont nem szerepel rajta, noha most készült hozzá videóklip, amiben egyébként a színésznő nagyrészt a Palatinus strand vizében lebeg. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen független lenne az albumtól a Nem jött össze, Marozsán és Födő Sándor Fodo zeneszerző egyfajta előtanulmánynak szánja a lemezhez a dalt, aminek szövegét Hegyi György írta. A Nem jött össze csak annyira elvont, hogy szinte már popdalnak lehet nevezni, de azért még a határ másik oldalán marad.
Tíz éve létezik már a Harap zenekar, ami az évforduló tiszteletére valami igazán egyedi videóklipet szeretett volna készíteni. Ez bár 360 fokos lett, a körbetekergethetőséget egy egyedileg kigondolt vágástechnikával oldották meg benne, plusz az énekes fölé még a szöveget is kivetítették. Az elmosódottság senkit ne tévesszen meg, nagyobb, akár 4k-s felbontásra állítva már tűéles képen láthatjuk a zenekar tagjait, ahogy eljátsszák az Öltöny című kellemes poprock-számot, már ha elbírja a gépünk.
A posztot a Cseh Tamás Program támogatta: