2017.09.20. 21:42 – dankógábor

Kereszténygyalázás miatt be akarták tiltatni a kecskeméti Apey & The Pea-koncertet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hiába nyilatkozta azt a Lángolónak Áron András Apey & The Pea-frontember, hogy továbbra sem sátánisták, és hogy a HEX című új nagylemez

tíz próbatételen át vonszol minket lefelé a pokol hét hercegének vezetésével egészen a purgatórium legmélyéig, inkább csak egyfajta művészeti elképzelés.

ez nem mindenkit győzött meg arról, hogy nem kereszténygyalázásról van szó. A metálzenekar kecskeméti koncertjén ugyanis nem tudnak lemezt és pólókat árulni, mivel az sértené egyes emberek vallási meggyőződését.

Azt írják a Facebookon, hogy

Pénteken nem arulhatunk merchet, sem az új lemezünket, nagyon sajnáljuk, de egy nem várt fordulat folyományaképp egy helyi politikai képviselő olyan helyzetbe hozta a TEKA döntéshozóit, hogy ne árulhassuk a termékeinket a klubban az este folyamán mivel sért egyes vallási csoportokat. Nem igazán értjük a problémát, és a nyomás hatására fontolgattuk, hogy inkább lemondjuk a koncertet, és nem megyünk bele ebbe a méltatlan kompromisszumba. De tudnotok kell, hogy nekünk ez az este ennél fontosabb, szóval a tanácsunk holnap estére: ha szeretnétek vásárolni a HEX merchből, a webhsopon tudjátok megtenni, mi pedig kárpótlunk titeket élőben egy kisebb mészárlással.

A Facebookról gyorsan kiderül, hogy a koncert elsősorban Radics Tivadar kecskeméti önkormányzati képviselőnek nem tetszik, aki szeptember 12-én posztolta ki nyilvánosan, hogy 

Hmm. Érdekes. Egy nemzeti rock zenekar (Hungarica) szellemisége nem fér bele a rabbi számára, hogy a régi zsinagógában a mostani technika házában koncertet adjon, de egy sátánista, a kereszténységet gyalázó zenekar (Apey & the Pea) már belefér... Pentagrammok, kecskefejek és fordított keresztek. Ez való egy zsinagógába ezek szerint. ?

Radics egy 2010-es esetre hivatkozik, amikor a Hungarica tervezett fellépése ellen tiltakoztak többen, majd a helyi rabbi közbenjárásának segítségével le is fújták a fellépést. A TEKA ugyanis, ahol a koncerteket rendezik, egykor zsinagóga volt, ami Radics szerint egy szakrális hely, és nem fér bele egy olyan vallásgyalázó, okkultista zenekar, mint az Apey & The Pea. A hosszú kommentfolyamban tippet is kap, hogy be kéne tiltatni a koncertet, de szerinte lehetséges, hogy ezzel túl nagy reklámot csapnának a zenekarnak annak ellenére, hogy így sikerülne bizonyítani, hogy megvan még a jó keresztény kurázsi. Majd a kommentekből az is kiderül, hogy Radics meg is kereste a hely illetékeseit, aminek foganatja is lett.

A zenekartól megtudtuk, hogy a TEKA bérlője kifejezetten kérte őket, hogy menjen le valaki Kecskemétre megbeszélni a felmerült problémát, ami Radics facebookos posztjából indult ki. A tárgyaláson ott volt a TEKA bérlője és tulajdonosa is, illetve Radics Tivadar, akik elmondták, hogy betiltani nem tudják a koncertet, de kizárólag azzal a kompromisszummal léphet fel a zenekar, ha semmiféle kereszténygyalázó szimbólum nem jelenik meg az eseményen. Magyarán sem a pólóikat, sem a lemezeiket nem árulhatják, illetve ők maguk sem viselhetnek olyan ruházatot, ami sértené a vallásos érzelmeket. Az sem győzte meg őket, hogy itt művészi szabadságról van szó, és hogy a zenekar számtalan helyen leszögezte, hogy ők nem sátánisták, az okkultizmus csak, mint téma merül fel a lemezeiken. Az Apey & The Pea legszívesebben lemondta volna a koncertet, de végül úgy döntöttek, hogy fontosabbak a kecskeméti rajongók, mint az, hogy a büszkeségük miatt elmaradjon a koncert.


metál hír apey & the pea



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása