2020.07.03. 08:08 – Nihil_AK

Mike Portnoy dobol John Petrucci ősszel érkező szólóalbumán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

john_petrucci_1.jpg

Idén ősszel jelenteti meg második szólóalbumát John Petrucci. A hír kicsit váratlanul érkezett, hiszen bár Petrucci 2005-ben már kiadott önálló lemezt Suspended Animation címmel, és az egyik legnagyobb nevű gitárosnak számít rock/metal berkekben, általában inkább zenekari formátumban tevékenykedik, mintsem szólóművészként. További meglepetés, hogy a Terminal Velocity címet kapott anyagot a Dream Theater alapító dobosa, Mike Portnoy dobolta fel, aki 2010 szeptemberében szállt ki a zenekarból. Persze most el is kezdhetnénk a találgatást, ez vajon előjele lehet-e a dobos majdani visszatérésének, de erre nem pazarolnánk az időt, inkább azzal magyaráznánk a dolgot, hogy Petrucci és Portnoy évek óta ismét jó kapcsolatot ápolnak, valószínűleg adta magát a dolog. A lemezen Dave LaRue (Joe Satriani, Dixie Dregs, Steve Morse Band, Planet X, John Petrucci, Flying Colors, Vinnie Moore) basszusgitározik majd. A folytatásban mutatnunk teasert, borítót, számsorrendet.


rock hír lemez metal új progresszív dream theater szóló john petrucci mike portnoy instrumentális



2018.12.08. 08:23 – Nihil_AK

Unethered Angel - Új dal és videó a Dream Theatertől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dream-theater.jpg

Lehet valami abban, amit John Petrucci a Dream Theater új albumáról és annak felvételi körülményeiről nyilatkozott legutóbb, ugyanis az első nyilvánosságra hozott dal, a lemezt nyitó Unethered Angel amellett, hogy letagadhatatlanul jellemző a zenekarra, jólesően pozitív hangulatot is áraszt, ami egyáltalán nem tesz neki rosszat. Ráadásul egy meglepően alapra vett stúdiós snittekből összevágott klippel megtámogatva hozták ki, amiben gyakorlatilag semmi sem történik azon kívül, hogy eljátsszák a számot, mégis kitűnően működik. A hallgató ha akar, már most nekiállhat elemezgetni a dalt zeneileg, hiszen a képsorokat figyelve egy-két szakmai fogást is elleshetünk tőlük, ha van hozzá szemünk, meg persze egy kis térhallásunk, és az is jól jár, aki szimplán kíváncsi arra, milyen légkör uralkodott a lemez készítésekor a stúdióban. Ez a tétel mindenképp jó előjel a Distance Over Time egészét tekintve, szóval könnyen lehet, hogy ezzel az albummal az új követők mellett azok figyelmét is fel tudják majd kelteni, akik egy ideje már elvesztették a fonalat velük kapcsolatban.


rock videó hír metal progresszív dream theater új dal



2018.11.30. 12:00 – Lángoló

Februárban jön a Dream Theater új albuma, a Distance Over Time

A friss infók mellett háromrészes videóinterjú is nézhető

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dt-distanceovertime-presspic.jpg

Február 22-én jelenik meg a Dream Theater új albuma Distance Over Time címmel, amely a zenekar 14 lemeze, ezzel együtt első kiadványuk lesz új kiadójuk, az InsideOut Music gondozásában. A hírek szerint a progresszív metal alapcsapat friss anyaga újonnan felfedezett kreatív megoldásokat is felvonultat, ezzel együtt igyekeztek megőrizni minden olyan elemet, amiért a rajongóik eddig szerették őket. A lemez producere Joe Petrucci gitáros volt, a keverést Ben Grosse végezte, míg a mastering Tom Baker munkája. A borítót a legendás Hugh Syme tervezte. A hajtás után további tudnivalók mellett egy háromrészes videóinterjút is találtok.


rock hír metal progresszív dream theater új album videóinterjú



2018.08.28. 11:32 – Kovács.Attila

Sokismeretlenes egyenlet Karlovy Vary-ban – Special Providence-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jordan_sp.jpg

Nagyban készül nyár végi Barba Negra Trackes koncertjére az instrumentális progresszív jazzmetált játszó Special Providence, akiket nemrég nem akármilyen megtiszteltetés ért, hiszen felléptek a Karlovy Vary-ban megrendezett Summer Music Campen, ráadásul ugyanezen a rendezvényen Markó Ádám dobos a Dream Theater-billentyűs Jordan Rudess Explorations című szólóalbumának színpadi előadásában is részt vett, kifejezetten a szerző felkérésére. Ez jó apropónak tűnt, hogy egy rövid interjúban kikérdezzük a zenekarvezetőt a Csehországban szerzett élményekről és a Special Providence körüli aktualitásokról. 


interjú jazz rock kollaboráció metal progresszív dream theater fusion jordan rudess special providence #hangfoglaló2018



2017.05.22. 13:46 – dankógábor

A Dream Theater énekesének bejött az Esti Kornél

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

estikornelerdely.jpg

Ugyan az Esti Kornél vasárnap még azt tette ki a Facebookjára, hogy 

A kolozsvári koncertünkön John Petrucciék érdeklődtek a Dream Theaterből, hogy milyen zenekar vagyunk, mert tetszik nekik.

de azóta kinyomoztuk, hogy egész konkrétan James LaBrie énekes volt az, akinek megtetszett a mezőtúri gyökerű, alternatív rockot játszó csapat zenéje csütörtök este. Az amerikai progresszív metál zenekar frontembere, mint minden rendes koncertlátogató, jegyet vett a bulira, és úgy élvezte a fellépést. Arról nem érkezett hír, hogy ők is elmentek-e együtt szusizni, mint annak idején a szintén mezőtúri gyökerű Qualitons tagjai a Red Hot Chili Peppers énekesével, de úgy tűnik muszáj ebből a nagykunsági magyar városból érkezned, hogy bandázhass valamilyen világsztárral. A Dream Theater pénteken lépett fel Kolozsváron, de közös turnét a műfaji különbségek miatt nem valószínűsítenék.


hír dream theater esti kornél



2017.05.04. 15:39 – Hirdetés

John Petrucci dedikálás a Dream Theater-koncert délutánján

Játssz velünk, és nyerj Mesa Boogie-ajándékokat!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

john_petrucci.jpg

Május 10-én az idén 25 éves, klasszikus Images and Words albumot felelevenítő turnéjával érkezik Budapestre a Dream Theater. Ahogy tegnap már írtunk erről, a rendezvényt új helyszínen, a Tüskecsarnokban rendezik meg. A jövő szerda a koncertet megelőzően egy másik érdekes programot is tartogat a zenekar kedvelőinek és természetesen a gitárfanatikusoknak, ugyanis John Petrucci aznap délután 14 órától dedikál a hamarosan megnyíló Hangszerarzenál Budapest hangszerüzletben, ahol rengeteg nyitási akció is várja a látogatókat. Ráadásul itt, a Lángolón is nyerhetsz, ha részt veszel a ma induló Mesa Boogie-játékunkban!


hirdetés játék hangszer meinl dream theater john petrucci mesa boogie



2017.05.03. 15:16 – Lángoló Gitárok

Új helyszínen a Dream Theater-koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dream-theater-2017.jpg

A korábban meghirdetett BOK (korábban Syma) Csarnok helyett a Tüskecsarnokban kerül megrendezésre jövő szerdán, azaz május 10-én a Dream Theater koncertje. A koncert szervezői a zenekar managementjével egyetértésben a zenekari produkció és a megnövekedett ülőhely igény minél jobb kiszolgálása érdekében döntöttek így. A megváltott jegyek érvényesek és újra megnyílt a lehetőség további ülőhelyek vásárlására is. További információk a hajtás után! 


programajánló koncert dream theater tüskecsarnok helyszínváltoztatás



2016.02.17. 13:47 – Lángoló

Krónikus D-vitamin hiány - Öt friss rock- és metállemez kritikája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

abbathabbey_1.jpg

Vajon a Dream Theater mennyire túlozta el az új lemezét? Vajon Abbath szólólemezt adott ki vagy az új Immortalt? Vajon a Witchcraft mitől változott ennyire? Vajon a Megadeth meddig marad a thrash metalban? Vajon az új Ignite jobb, mint az előző? Megmondunk mindent.


lemezkritika punk rock metál hardcore black progresszív ignite doom dream theater thrash megadeth abbath witchcraft ezt hallgasd



süti beállítások módosítása