2018.01.23. 15:06 – Nihil_AK

Grindcore őskövület - Nézd meg a Nasum első koncertjét!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nasum_1993.jpg

Bár a Nasum manapság már sajnos csak egy szép emlék, a táskásodó szemű harmincasok mindig szeretik felidézni azokat a boldogabb időket, amikor még írtunk kézzel levelet, százharminc se volt a Borsodi, és azért nem tudtunk telefonálni, mert az iker foglalta a vonalat. Az egyik valaha volt legjobb grindcore zenekar ezekben a daliás időkben, egészen pontosan 1992-ben alakult a svédországi Örebroban, de első koncertjükre csak három évvel később került sor. Addigra már túl voltak két split anyagon, egy demón, és az első, Industrislaven című EP-n. A zenekar felállása viszont annyira képlékeny volt, hogy itt a későbbi gitáros/énekes, a 2004-ben elhunyt Mieszko Talarczyk még basszusgitározott a hörgés mellett, a másik főember, a később leginkább dobosként közreműködő Anders Jakobson pedig gitározott és énekelt. A videó a hajtás után megtekinthető!


videó hír dokumentáció grindcore nasum első koncert



2017.09.25. 16:50 – dankógábor

Részlet a Nasum stockholmi búcsúkoncertjéből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nasum-front-tokyo.jpg

Blasting Shit to Bits - The Final Show címmel jelenik majd meg az a koncertfilm, ami a Nasum utolsó fellépését dokumentálja. A koncert 2012. október 6-án volt Stockholmban, ezzel a svéd grindcore-zenekar örökre befejezte a karrierjét. Gyakorlatilag maga a búcsúturné is élőhalott állapotban zajlott, ugyanis a zenekarnak akkor lett vége, amikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekes meghalt a 2004-es  karácsonyi thaiföldi, földrengés okozta szökőárban, ahol rajta kívül még hozzávetőlegesen 230–280 ezer ember vesztette életét az Indiai óceán térségében. A Nasum búcsúturnéján egyedül az énekes Keijo Niinimaa nem volt sosem a tagja a zenekarnak, ő a Rotten Soundból ugrott be a posztra, szeptember 30-án pedig a Dürer Kertben is adtak egy kiváló koncertet. Alább egy ízelítő a svéd fellépésből.


metál hír grindcore nasum



2012.10.01. 18:26 – Dankó Gábor

Kikelt a halott a sírból - Nasum-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nasum, Black Breath @ Dürer Kert, 2012.09.30.

IMG 5182A vasárnap esti Nasum-koncert beharangozójaként számtalan helyen leírták, hogy a svéd zenekar életművével megmutatta, hogy a kegyetlen gyors grindcore-ban is lehet keresnivalója annak, aki amúgy messzire szalad a műfaji sajátosságként alkalmazott millió bpm-es kalapálást hallva. Még ha én személy szerint nem is menekültem soha a cséphadaró elől, az biztos, hogy még Napalm Death-kedvelőként sem ástam a stílus mélyére zenekarok után kutatva, szóval akár még élő példája is lehetek annak, ahogy a Nasum elkezdte popularizálni a grindcore-t, ezzel rajongóvá téve az olyanokat is, mint én. A svédek ugyanis nem csak a keménységre, az öncélú gyorsaságra mentek rá, hanem dalokat, fogós témákat írtak, amiket aztán olyan hangzással öltöztettek fel, hogy a csodájára járt a világ. (Fotók: Juhász Edina)


metál death koncertbeszámoló grindcore black breath nasum



2012.09.26. 15:00 – Lángoló Gitárok

Vasárnap Budapesten is elbúcsúzik a Nasum

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Szeptember 30-án, vasárnap este fellép a Dürer Kertben a Nasum. A svéd grindcore zenekar épp karrierje csúcsán trónolt, mikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekest a halálba sodorta a 2004-es indiai-óceáni szökőár. Ezután a csapat feloszlott, 2011-ben viszont úgy döntöttek, hogy egy világ körüli turnéval búcsúznak el a közönségtől, ahol Talarczyk énekét Keijo Niinimaa, a finn Rotten Sound frontembere pótolja majd. Rajta kívül csak volt Nasum-tagok alkotják a zenekart. A vasárnapi koncerten olyan 30 dalos szettet kell majd várni, de valószínűleg így sem lesz egy órás a fellépés. Az est vendége az amerikai Black Breath lesz, akiket akár annyival is el lehetne intézni, hogy nagyon fasza kis Entombed-számokat írnak, de azért bennük több a hardcore és d-beat, mint a svéd legendákban. Ők egyébként már jártak egyszer nálunk, és egész klassz kis koncertet adtak annak a néhány érdeklődőnek, akik ismerték egyáltalán őket akkor. Ráadásul ők lemezbemutatót is tartanak, lévén most jelent meg nemrég a második stúdióalbumuk. Lentebb tekerve kis ízelítő található a zenekarokból.


metál hír death grindcore black breath nasum



2011.10.27. 08:00 – Lángoló Gitárok

Jövőre visszatér a Nasum

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A világ egyik legjobb grindcore zenekara volt a svéd Nasum egészen 2004 karácsonyáig, amikor Mieszko Talarczyk, a zenekar egyik dalszerzője, hangzásának kialakítója elhunyt a hírhedt indiai-oceáni szökőárban. A csapat akkor lényegében befejezte a közös zenélést. Jövőre viszont 20 éves lenne az együttes, így a tagok úgy gondolják, ennél jobb alkalom nem adódik, hogy elbúcsúzzanak a közönségtől, illetve Talarczyktól is.


hír grindcore nasum



süti beállítások módosítása