Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
30Y @ Petőfi Csarnok, 2008.11.07.
Bő félházas Pecsa koncertet adni 8 éves pályafutás után a legkevésbé sem szégyen kategória, így a 30Y is büszkén nézhet a jövőbe, ahol belátható ideig megmarad a közszolgálati rádiós támogatás, és ahol a fiatalok együtt nőnek fel a zenekarral, illetve amíg az üzletember imázsú harmincasok, és a kötöttsálas bölcsészek fognak találni fordulatos szövegeket, amiből ínyenc módra csipegethetnek.
Szóval öltönyös művészlelkek, részeg „mailányok”, konszolidált középkorúak, Tankcsapda-pólós gyerekek és Galambos Dorina: vegyes társaság várta a No 4. lemezbemutatóját, csalódottság is csak azokon volt látható, akik „a Beck Zolit” akarták hallani, ahogy számokat átköt, ő pedig talán akkor mondott igazán frappánsat, amikor közölte, hogy nem pofázik, inkább zenélni jöttek. Aztán persze a koncert hevében még előtört belőle a vicceskedés, amikor kicsúfolta dobosukat, aki meghatódott a saját daluktól, de a frontember szerint van olyan, aki egyetlen gyerek után, már a babaszappan illatától is bőgni kezd. És kb. ennyi, talán csak néhány „tényleg nagyon köszönjük” volt, amikor nem tudta elragadtatás nélkül kibírni a közönség intenzív együtt éneklését.
A hívek tehát nem sértődtek meg, hiszen a 30Y tényleg intenzíven a zenélésre koncentrált, megtámogatva szerénykedő, de igényes és bőven élvezhető fényjátékkal, sőt a Felhő alatt buborékfújással. A zenekar nem pózerekből áll, akik egy befeszített mozdulat után kikacsintanak az első sorban sikongató lányokra, sokkal inkább koncentrálnak egymásra, rengeteg volt a mosoly, és a vidám egymásra mutogatás. Beck Zoli szuggesztív, és majdhogynem túlartikulált mozdulatai (ahogy kört alakítva az ujjaiból, szinte prédikál, arról bárki felismerheti) így feltűnőbb is volt. Kellemes felüdülés, hogy érthetően, tiszta (!) magyar kiejtéssel énekelt, nem nyegléskedett, így ha valaki nem volt otthon a 30Y életműben, már csak a frappáns szövegeken is jól mulatott. Az elviselhető hangosítás pedig engedett is utat az éneknek, de a gitárok néha elvesztek a keverőpultban.
A fele régi-fele új számokból összerakott program olyannyira változatos volt, hogy egyetlen sörszerző fordulóval végig lehetett állni, semmi kényszer nem volt a lepihenésre. A zenekar arra is képes volt, hogy hatásvadászat nélkül zárja le a koncertet az Este van (micsoda jó szöveg és refrén van itt!) és a Kerticsap párossal.
Igazságtalanságnak tűnik ennyi dicséret után, hogy a Kispál és a Borz neve előkerül, és nem csak azért, mert a basszusgitáros mozgása egyértelműen Kispál András előre-hátra dülöngélését juttatja eszünkbe. Ez kicsinyeskedő szőrszálhasogatás, de haladunk is tovább. A 30Y talán örökké Lovasiék hangját fogja felidézni, de azokkal a pluszerőkkel, amiket itt is demonstráltak (lendületesebb, és zajosabb rockgitározás; váratlanabb és meglepőbb váltások; egyenesebbnek, és természetesebbnek ható fogalmazás) a példaképek fölé nőnek majd, és talán már nőttek is. Senki se csodálkozzon, ha a Pecsás koncert legközelebb teltházas lesz!
(A képek nem itt készültek.)
