2008.12.05. 08:00 – lánggitár

Újráz a Bedlam

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igaz, hogy csak egyetlen koncert erejéig, de visszatér a 90-es évek elejének legendás hazai metal csapata, a Bedlam. Az 1988-ban, a Bay Area thrash-hullámmal érkező csapat, a fénymásolt-borítós, angol nyelvű, General Rejection és Dreamland in Misery című, kazettáról kazettára másolt demoival szerzett magának országos hírnevet. Az 1994-ben megjelent Inside Ash nagylemez már a kor szellemének megfelelően grunge-osabb hangvételű lett, majd egy évvel később a Szigeten el is búcsúztak a közönségtől.

A zenekar 2009. március 20-án újra színpadra áll a budapesti Diesel (volt E-) Klubban, ahol a komplett életmű (!!!) mellett elhangzanak teljesen új, kizárólag erre az alkalomra írt, számok is. A jelenleg Cicó, Fodi, Judy, Petya felállásban próbáló The Bedlam csak erre a koncertre készül, más egyelőre nem szerepel a tervek közt.


metál hír bedlam



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása