Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Subscribe, Turbo, Esclin Syndo, Nasmith, Kiabátor @ Petőfi Csarnok 2009.02.27.
Bevallom őszintén, én kétkedtem abban, hogy a Subscribe nagyobb lépéseket képes megtenni, akár koncert nézőszámot tekintve, akár zenei értelemben. Nem véletlenül hoztam szóba a témát a velük készült interjúban. A Pecsában viszont olyat láttam, ami felülírt minden kétkedést. Ez a zenekar képes meglepetést okozni, és képes (kisebb) tömeget vonzani a koncertjére. A cikk végén kéne, de én már itt megemelem a kalapom.
A minifesztivál célja a tízéves szülinapi ünneplés volt, és ehhez vendégek is kellettek. Az előzenekarok ki is tettek magukért, de a főzenekar produkciója ritkán látható módon homályosította el a többiekét. Igazságtalan lenne bármelyiküket leírni, nem is teszem. Inkább írok róluk.
A Kiabátor a legifjabb volt mindegyikük közül, akik szemtelen, kalandozó rockzenéjükkel még az útjuk elején járnak, de kifejezetten ügyesek. Furcsa, de kialakult hangzásuk már van, viszont dalaik még nincsenek. Rá kéne feküdni a dologra, és már az első lemezük esemény lesz, ha elérnek odáig. A Nasmith a manapság oly’ divatos metalcore vonalán zenél, magyar nyelven. Tökéletesen összepakolt, profin eljátszott a dolog, de a stílusban nagy megfejtések nem lehetnek már. A felállás itt fordított: vannak jó dalok, de nincs kialakult világ. Adalék, hogy az egykaptafára készülő metalcore cuccoktól már kiütést kapok (kedvenceim a kiszámítható, felezős kiállások), emiatt baromi nehezen barátkoztam meg a Nasmith koncertjével, de el kell ismernem, hogy van kraft bennük, és itthon közönséget is tudnak majd toborozni.
Az Esclin Syndónak első ránézésre és hallásra semmi keresnivalója nem volt ebben az összeállításban. A Subscribe-tagokról tudni lehet, hogy nagyon kedvelik a zenekart, és bizarr triphop-szerű merengéseiket, nem véletlen hát, hogy meghívták őket. A Berger Dalma extrém hangjára épülő produkció viszont minden további nélkül megállja a helyét egy rockszínpadon, erő, extrémitás van benne, és a lemezüket nem ismerők is bele tudnak kapaszkodni. A számok közben kevésbé szimpatikusan viselkedő énekesnő (mintha fogalma sem lenne, hol van, forgolódik, gyakran háttal áll) az átkötésekben meglepő módon alázatos, aranyos. Szerencséjük volt, hogy a Subscribe látványelemeit használhatták, kiválóan illett ide a vetítés. A Seen „feldolgozás” viszont nem, habár az ünnepelt srácok miatt került elő. Tényleg jobb lenne, ha teljesen különválna a két zenekar. Dögös, tartalmas koncert volt, sokkal jobb, mint amire a lemez alapján számítani lehetett.
A Turbo új lemeze, és a tagok nyilatkozatai ellenben sokkal nagyobb elvárásokat képeztek bennem. Ezt a zenekart mindenképpen a legnagyobb hazai reménységnek tartom, akiknek nem szabad az itthoni klubokban kínlódniuk. Nem azért mert az megalázó, hanem mert a zenéjük legalább ekkora helyre való, mint a Pecsa – igazi stadionrock, amelyik bőven táplálkozik a hetvenes évekből, de mai energiával szólal meg. A számok meg is adják arra az esélyt, hogy messzebbre jussanak, van kiállásuk is, az élő produkció viszont még nem elég olajozott, legalábbis azokhoz a bizonyos elvárásokhoz képest. Mire a zenekar igazán belemelegedett, már le kellett menniük a színpadról, és bár a hangzásból a keverős kolléga szinte teljesen kiirtotta a gitárt, és a középhangokat, én még bőven elhallgattam volna őket.
Az ünnepelt sem szólt tökéletesen. Menet közben alakult a hangzás, de sok volt a dob, a Subscribe viszont – erről tudomást sem véve – leteperte a közönséget. A szokásos energia többszöröse áradt a színpadról, pedig tudom jól, hogy a srácok nagyon izgultak, a látottak alapján viszont teljesen ok nélkül. A korábban említett interjúban az is elhangzott, hogy lesznek zenei meglepetések, és ezek tényleg azok voltak. A megfelelő helyekre beillesztve volt James Brown-, és Led Zeppelin-részlet. A Subscribe van annyira eklektikus, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem lógtak ki a műsorból, sőt. Ők megengedhetik maguknak, ha egy saját dalukról eszükbe jut valami, azt el is játsszák, és nem zavarja össze a képet. A konkrét feldolgozások mellett az egész koncert zenei volt (persze mi más lenne egy koncert, tudom), szinte minden számban akadt szokatlan, korábban nem alkalmazott megoldás, kiállás (jazz, funky, bármi). Apróságoktól eltekintve tökéletes buli volt.
A Subscribe hazai sikertörténet. Nem volt még olyan angolul éneklő magyar zenekar (vagy legalábbis nem sok), amelyik ennyi embert képes lett volna elhozni a Pecsa termébe. Hatalmas eredmény, hogy nem divatos, nem könnyen megérthető zenével érte ezt el. Innen hova tovább? Van még legalább ugyanennyi évük, hogy kiderüljön.
(Fotók: Jóni Bernadett)
