Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Turbo – Turbo
(2009 Mamazone)
A Turbo lemeze nem tipikus első lemez. Nem feltétlenül attól, hogy a tagok korábban több zenekarban megfordultak, hiszen sokan vannak így, akik új zenekarukkal próbálnak nyilvánosság elé állni. Az ok egyszerű: túlságosan is magabiztos, és erős az anyag ahhoz, hogy szárnypróbálgatásnak nevezzük.
Amikor négyszámos bemutatkozásuk után már klipet játszott tőlük a zenetévé, és dalt a zenerádió, nem kevés rosszakarót szereztek, akik hamarosan kipukkanó lufinak titulálták a zenekart. Az a megjelenés még valóban olyan volt, amiből sok következtetést nem lehetett levonni. Persze tény: laza, tökös rocknroll zenéből még nem volt sok Magyarországon, ami nem is csoda, nem vagyunk egy laza nemzet, na. Az újdonság viszont még akkor nem tűnt olyan markánsnak, csak annyi jelzést érezhettünk, hogy ezek a srácok nem olyan zenéket hallgatnak, ami itthon menőnek számít. A felállásuk stabilizálódásával aztán tovább szélesedett ez a világ. Az új és első lemez kb. új irány, ami most már tényleg szokatlan itthon.
A hetvenes évek nyugati világára jellemző zenei hangulata nagyon elkerülte a hazai színteret, így nem csoda, hogy annak visszavágyásakor, az új évezredben, amikor tömegével hallani a Led Zeppelin-, és Black Sabbath-hivatkozásokat, végre mi is ráeszmélhetünk az ösztönzene varázsára. Akár az is megeshetett volna, hogy az olyan zenekarok, mint a Turbo ügyetlenül, teszetoszán nyúlnak a jó zenéhez, és selejt lesz belőle. Szerencsére nem így történt.
A kiforrott, céltudatos dalírói véna már most megmutatkozik. A számokat precízen rakták össze, de elkerülték a sok polírt. Alig akad töltelék, vagy gyengébb megoldás, pl. a Simple Man, ami talán kevésbé megkapó, de legalább itt is elszállnak. A legerősebb dalok közé a Heavyweight Promises, a Family Warfare és a záró, rendkívül hangulatos Come To Me tartozik. Utóbbi kettő további lehetőségeket rejt, mégpedig Dure (billentyűs) hangját. A Family Warfare végén olyan vokálgazdag lezárást hallunk, amit kevesen csináltak még itthon.
Nem hibátlan lemez a Turbo, de rendkívül lelkesítő. Az anyagot élőben játszották fel, kisebb-nagyobb utólagos pofozással. Ugyan egyáltalán nem szól rosszul, de egy kissé túlzottan is hanyag lett a sound. A zúzósabb részeknél koszos, összecsengő, a váltásoknál pedig kissé hullámzó, különösen a dob, azon belül a cinek. Kétségtelenül élő az érzés, de úgy tűnik ennek ez a hátránya.
És hogy milyen zenét is játszik a Turbo? Nehéz ügy, mert a tagok már attól is megijedtek, hogy egyértelmű a Mars Volta hatása, pedig ez így van, és ezt tilos negatívumnak értelmezni. A progrock legújabb zsenijeit kevesen tudják még csak távolról is követni, a Turbo pedig ráérzett a hangulatra. Amúgy alapvetően mai rocknroll a zene, a hetvenes évekből eredeztetve. Bizonyára ez így kevés, de a Myspace-oldal ad támpontot, és ez az ajánlás több, a rocktól idegenkedő embernek is használt. Valószínűleg a mélyen tisztelt olvasóinknak is fog.
