2009.03.20. 15:00 – mista

A dEUS zenél este a Petőfin

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma este megint lesz Eleven, úgyhogy megint van egy koncert, amit ingyen, karosszékből, az alkotókat és kiadójukat borzalmasan megkárosító (muhaha) letöltés nélkül hallgathat meg az, akinek nincs jobb programja péntek estére. Az MR2 tizenegytől éjfélig már megint egy, a franciaországi Belfortban, a Les Eurockeennes Fesztiválon rögzített koncertet ad, mint az elmúlt hetekben folyamatosan. Ma a belga dEUS zenél.

Az 1991-ben alakult dEUS karrierje 1992-ben, a belga HUMO magazin által kétévente szervezett Rock Rally nevű zenei tehetségkutatót követően indult be jelentősen, ami után aztán viszonylag rövid idő alatt a kilencvenes évek egyik kis túlzással kultikusnak nevezhető európai bandájává váltak. Történetük soha sem volt zökkenőmentes, a tagcserék szinte rendszeresnek mondhatók az elmúlt tizenöt évben, kétezertől négy éven át pedig gyakorlatilag teljesen eltűntek a zenei életből. Máig összesen öt albumot jelentettek meg, ebből a legutóbbit tavaly tavasszal, ami a 2005-ös visszatérő album után szintén kivívta a kritikusok tetszését. A dEUS egyébként sem szűkölködik a kritika elismerésében, azt szokták rájuk mondani, hogy az angolszász hatások mellett tipikusan európai art-rock jegyek jellemzik, sokszínű, néhol slágeres, néhol meglepő, szinte már furcsa újdonságokkal operáló zenéjük mindezek ellenére könnyedén befogadható a laikus, a zenekart korábban nem ismerő hallgató számára is. Mellőzik tehát a művészieskedő sallangokat, ugyanakkor szinte minden albumukkal valamilyen markánsan új irányba indulnak, megtartva a korábban már kiérlelt, rájuk jellemző fő stílusjegyeket.

A zenekar szellemi vezére egyértelműen a filmrendezőként is jegyzett Tom Barman, akinek zenei sokszínűségét jól mutatja, hogy a dEUS mellett 2004-ben jelentette meg Magnus névre hallgató dance-orientált projektje debütáló albumát is, amiben az elsősorban a kilencvenes évekből ismert belga techno producer, CJ Bolland volt alkotótársa.

A dEUS mára több, mint 1,3 millió lemezt adott el világszerte, ma este tizenegytől éjfélig a Petőfin az is meghallgatható, miért. A koncert anyaga egyaránt áll új és régi számokból, így többek között hallható lesz például a dEUS egyik legismertebb száma, a 94-es Suds & Soda is.

dEUS - Suds & Soda

dEUS - Theme From Turnpike

dEUS - The Architect

További videók (egész sok) a zenekartól itt találhatóak.


indie pop rock videó hír program electro mr2 deus



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása