Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Yeah Yeah Yeahs – It's Blitz
(2009 Interscope)
A Yeah Yeah Yeahs új lemeze a legjobb példa rá, hogy mennyit változott a közízlés 2003 óta. Erre az évre datálható a Fever to Tell című bemutatkozásuk kiadása, és nem hinném, hogy nagyot mondok vele, hogy az a lemez mára a Strokes és társai által elindított gitárreneszánsz egyik legfontosabb darabja. Semmi erőlködés, zajos gitárok, punkos hangvétel, mindezt megkoronázva Karen O-val, akinek úgy sikerült egy darabig szexszimbólummá válnia, hogy még csak nem is szép – bizonyítja ezt egy el nem fogadott Playboy-felkérés. Ez utóbbi azért különösen meglepő, mert Karen sokkal jobban emlékeztet Oláh Ibolyára, mint Pamela Andersonra.
A második Show Your Bones kicsit hígulva, de maradt a megkezdett ösvényen, sajnos kissé felejthető dalokkal, de most hosszú szünet után itt az idő, hogy kiderüljön a Yeah Yeah Yeahs helye. A mostanában mindenhol feltűnő TV On the Radios Dave Sitek feltűnése következtetni engedett némi fazonigazításra. A prekoncepciókat rögtön alátámasztja a klippes, mellesleg a korai netrekerülése miatt hamarabb megjelent albumot is nyitó Zero: A YYYs is belépett a 2009-ben trendi zenekarok világába, remek példa rá, hogy az MGMT mekkora hatással lett az egész könnyűzenei térképre.
Az eddigieknél sokkal több elektronika lett belepakolva, mindez erősen a gitárok rovására ment – ebből az egyenletből ki is jön, hogy a zenekar nagyon sokat vesztett a fékevesztett punk attitűdből, amiért a rajongók egy része rondán el is fog fordulni tőlük. A Franz Ferdinandal szemben Nick Zinnerék nem a korszellemet igazították magukhoz, hanem ők igazodtak a korszellemhez, ami azért valljuk be, nagyon nem mindegy. Mert innentől lehet bármilyen fasza az egész It's Blitz, nem azt adja, amit elvártunk, mikor bepakoltuk a Winampba, márminthogy a cd-lejátszóba a lemezt. Sitek produceri képességei még mindig csodálatra méltóak, de van egy olyan gyanúm, hogy ő csorbította ki a Yeah Yeah Yeahs pengéjét.
A dalok nyilván a helyükön vannak, ezek hárman tehetséges figurák, és nyomokban még megvan az art punkos Jejejez, de kicsit elszomorító érzés, hogy ez a zenekar írta meg pár éve a Pint. A különbség az akkori, és a mostani zenekar között a társaságra mért hatással érzékeltethető a legjobban: míg 2004-ben bármilyen csendes ülős bulit vad őrjöngéssé tudott változtatni, most diszkrét táncba hívja a kikapcsolódni vágyó fiatalságot.
Megjegyezném, hogy az It's Blitz amúgy jó lemez, tele slágervárományos dalokkal, de a név kötelezne. Márpedig tökrészegen szétverni egy házat mindig menőbb lesz, mint bakardikólát kortyolgatva kacsingatni az ellenkező nem képviselőire.
