2009.05.13. 09:57 – lánggitár

Metálból az ír kocsmazenébe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Flogging Molly annak ellenére sem ismeretlen Magyarországon, hogy tavaly egy koncertjük pont elmaradt, viszont azt nem lehetett a jegyeladásokra fogni, inkább bizonyos technikai akadályokra (később ráadásul a Szigeten be is pótolták a bulit). A zenekar punkot játszik, de nem a vadulós fajtát, hanem a táncolósat, mulatósat, szóval a kelta fajtát síppal, dobbal, nádi hegedűvel, ahogy kell.

A Flogging Mollyt az a Dave King alapította, aki annak idején "Fast" Eddie Clarke zenekarában énekelt. Gyors Úrról azt kell tudni, hogy ő volt a Motörhead gitárosa a kora nyolcvanas években, és Kinggel is heavy metalt játszott, méghozzá négy lemezen keresztül. A Fastwayes karrierjének úgy lett vége, hogy maga David Geffen hívta át Amerikába, hogy legyen a hard rockban utazó Katmandu frontembere, aminek lett pár közepes slágere, de egy lemez után fel is oszlott. Ezután King meghívást kapott a Jeff Beck Groupba, de elutasította, és inkább elkezdette ír gyökereivel foglalkozni. Szóval ilyen kacifántos úton jutott el ahhoz az ír népzenével átitatott folk-punkhoz, amivel évről évre nagyobb sikereket arat a Flogging Molly főnökeként.

Az erős The Pogues-hatású zenekar alakulása 1997-re datálható, méghozzá egy koncertalbum megjelentetésével. Ezután három évig semmi nem jelent meg Flogging Molly név alatt, 2000-ben viszont kiadták az első stúdiólemezüket, a Swaggert, amit ráadásul a noise-guru Steve Albini kevert. Második albumukkal már a húszadik helyre kerültek a Billboard Függetlenlemzes Listáján, a legutóbbi CD pedig már az első helyen nyitott ugyanitt. Ennek a címe Float, és ugyan 2008-ban jelent meg, még most is aktuális. A zenekar legsötétebb hangulatú dalai vannak ezen a korongon, ráadásul minden eddiginél politikusabb a hangvétel is. Itt egy klip róla:

2009. JÚNIUS 15., BUDAPEST @ A38
FLOGGING MOLLY (USA)
Kezdés: 20.00


folk punk ír program flogging molly



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása