2009.05.27. 11:44 – lánggitár

Terror a Dürer Kertben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igazi kis düh-pakkot kap az arcába június elsején, aki betéved a Dürer-Kertbe aznap este, ugyanis négy keménykötésű hardcore zenekar teszi tiszteletét ekkor hazánkban, vezérük pedig a nevére simán rászolgáló Terror lesz.

A csapat nem öreg, 2002-ben alakultak Kaliforniában, és saját bevallásuk szerint egyfajta keverékét játsszák a hardcore punknak, illetve a thrash metálnak. Amúgy ahhoz képest, hogy még csak hét évesek, a hardcore színtér élvonalába tartoznak. Már a második albumukkal berobbantak a szélesebb közönség elé. A One with the Underdogsból több mint 40 ezer példány kelt el, és ez ebben a műfajban igen jónak számít. Többször megjárták a Billboard listáit is, ami szintén kuriózum egy hardcore zenekarnál. Scott Vogel nevű énekesük nem csak az egyik legnagyobb harcosa a „tiszta” HC zenének, hanem egy igazi (sokszor bizarr) jelenség a színpadon. Imád a közönségbe ugrálni, ami ugyan ebben a műfajban nem lenne ritkaság, de ő simán többet tölt a rajongók feje tetején, mint a színpadon. Ezen kívül még viccesen kötekedő is, és a beszólásainak külön weblapot tartanak fent Vogelisms néven.

A holland Born From Pain tagjai már szinte hazajárnak Budapestre. Legutóbb a Bridge To Solace lemezbemutatóján tűntek fel pár hónapja, de ez nem zavarja őket, hogy ismét eljöjjenek ugyan abba a klubba, mint legutóbb. Mint láthatjuk, állandóan úton vannak, körbeturnézták már lényegében az egész világot. Ugyan múltkor már bemutatták a tavaly kijött Survival című lemezüket, de ismétlés a tudás atyja, szóval megint megnézhetjük milyen is mostanában a Born From Pain-féle metalcore.

A kaliforniai Stick to Your Guns idén tölti be az ötödik életévét, és ezt ezzel a turnéval ünneplik meg. Az este négy fellépője közül ők használnak egyedül tiszta éneket is a bömbölés mellé, úgyhogy talán rájuk lehet majd picit lazulni. De csak egy picit, ugyanis ők is súlyos metalcore-t nyomnak immár a második nagylemezükön, ami tavaly jelent meg, szóval akár be is mutathatják majd nekünk ezen az estén.

A nyitó Trapped Under Ice még csak két éve létezik, de tehetségüket mutatja, hogy el tudtak kapni egy ilyen turnét. Eddig csak egy demojuk, illetve egy EP-jük jelent meg, úgyhogy nem valószínű a hosszú koncert tőlük, de bemelegítésnek tökéletesek lesznek. Amúgy Baltimore-ból származnak, ami köztudomásúlag nem éppen Amerika legfényesebb környéke, tehát düh az biztos lesz bennük.


hardcore hír program terror



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása