Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mivel a hét közepén megelőztek az Alice in Chains új dalával, ami amúgy sokkal fontosabbnak tűnt az utóbbi időben, mint bármi más, így újra az amerikai rockzene felé kezdtem el keresgélni, a legutóbbi Black Stone Cherry-dal nyomán. A posztban említett Nickelback aktuális választásnak bizonyult, új klipjük premierje éppen ezene a héten volt. A címe Burn It to the Ground, és arra is alkalmas, hogy meglepje az embert, legalább egy kicsit. Nézzük, hallgassuk!
Az átlag zenehallgatóban van egy kép a Nickelbackről, ahogy áll a zenekar egy középiskola tornatermében, vagy akármelyik helyiségében, és bánatosan dalolja éppen aktuális balladáját, miközben a klip sztorija szerint éppen meghal valaki. Van azonban itt egy másik oldal, és apróbb meglepetésként, ez éppen a Black Stone Cherry esetében tárgyalt southern íz. Nocsak!
A kezdőriff alapján személy szerint én meg nem mondtam volna, hogy ez Nickelback, de még a bekapcsolódó táncos groove alapján sem, az ének azonban ugyanúgy sír, mint bármelyik slágerben. A gitár southern (még a szóló is!), a dob seggrázós, a refrén béna stadionrock (még mindig vannak olyanok, akik a hejjegetést nem tartják lejárt lemeznek), és a szám működik: ennyi embert, mint ami a klipben (illetve a Q2 arénában) van, nem lehet manipulálni. Parasztvakítás ide vagy oda, ha éppen erre járna a zenekar, én ezt a show-t megnézném.
Amúgy a zenei alap teljesen megfelel a stúdiófelvételnek, csak a közönségzajt keverték alá, szóval ez lemezen így szól, a dob kicsit furcsán, gépiesen, de az összhatás kellően karakteres, és feszes. Nem mondhatnám, hogy a számtól bárki a Nickelback feltétlen híve lesz, de azt el lehet ismerni, hogy a Def Leppard-féle szórakoztató, bulirock modern változataként bőven helyt áll a Nickelback. Hogy szükség van-e rá? Azt nem én döntöm el.
