Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Editors - In This Light and on This Evening
(Columbia)
Az utóbbi időben (menő zenekartól) példátlan módon kétszer is hazánkba látogató Editors eddig is simán szerethető zenekar volt. Sok egyedi hangot nem vonultatott fel, de Joy Divisiont rosszul lopni nehezen lehet, ehhez hozzátéve egy kis pózolást, meg R.E.M.-et már első hallásra is jó ötlet. Eddigi két lemezük ráadásul tele volt jobbnál jobb slágerekkel, amik jellemzően ugyanarra a remekül kitalált sablonra épültek. Az In This Light and on This Evening előtt azonban ment a fogadkozás, hogy itt bizony váltás lesz, mert megunták a kiszámítható gitározgatós közönségénekeltetős szenvedést, ezért most jóval elektronikusabb hangvételben akarják ugyanezt csinálni.
És nem hazudtak, a harmadik Editors-lemez tényleg eltávolodott az eddigi iránytól, de ezt úgy tette, hogy azért a korszellemhez igazodjon. 2009-ben már rég nem számít olyan baromi menő dolognak a Interpol farvizén felúszni, idén már a jó ideig elfeledni próbált, majd az utóbbi időben szép eredménnyel rehabilitált szintipoppal lehet befutni. Ami azonnal feltűnik a hallgatónak, hogy a koncertekhez képest is plasztikusabban szól a lemez. Meg lehet szokni könnyedén, de első hallásra furcsa, hogy milyen csendes lett a csapat. A gitárok, ha vannak, akkor is inkább mellékszerepet játszanak, bizonyítván a feltételezést, miszerint ez itt Tom Smith zenekara. A frontember baritonja természetesen most is képes lesz benedvesíteni rajongólányok ezreinek alsóneműjét, de ami mégfontosabb, hogy a dalírási képessége is megmaradt. A In This Light and on This Evening kilenc szerzeményéből végre egy sem töltelék, hanem egységes atmoszférával rendelkező kollekció. Ebbe a kollekcióba szerencsére beleférnek az olyan csúcspontok, mint a már klipes Papillon, vagy a Eat Raw Meat = Blood Drool. Az előbbi erősen Depeche Mode-os, csak Gahanéknek 1993 óta nem sikerült egy ilyen kaliberű dalt sem írni, utóbbin pedig meglepődnék, ha nem kapna kisvideót a háta mögé.
Nagy előny, hogy a komoly stúdiómunka mellet sokkal kevésbé tűnik patikamérlegen előállított terméknek a zenekar. Lett egyénisége, nem tűnik teljesen értelmetlennek az „editorsos” szó. A 43 perc mindegyike szinte követeli az újrahallgatást, van az esély, hogy a négyes a második/harmadik ligából egyenesen az NB1-be lépjen fel. Ők mindent megtettek érte. Én pedig lehetnék szemét, és felhozhatnám, hogy az Editors most épp hol és kire hajaz, de inkább örülök neki, hogy van háromnegyed órányi kurvajó dalom, amik hozzámnőttek, és a kora reggeli buszozáshoz ugyanolyan jó hátteret adnak, mint a szerelmi bánaton való kesergéshez. Ilyen feltételek mellett meg minek fanyalogjak?
