2009.10.25. 12:03 – -dj-

A hét dala (Baby Bone - Angyalszív)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az újkígyósi Baby Bone immár tíz éve adta ki előző lemezét Global címmel. Közben persze demoztak, koncerteztek is ritkán, de nem volt túl aktív a zenekar. Most egy új lemezt készítettek, Supernova címmel, ami hamarosan megjelenik, így most meg is hallgatjuk róla az első nyilvánosságra hozott dalt, ami hasonló, mint a korábbi anyagok. De az milyen?

Könnyen elképzelhető, hogy a Baby Bone nem sokaknak mond valamit, ezért érdemes belefülelni a dologba. Szerencsétlen módon grunge, aminek lehet a stílust nevezni, de ragaszkodjunk inkább a rock-hoz. Az Angyalszív alapján az új lemez pörgős és bizonyos szempontból felszabadult lesz, de továbbra sem felhőket kergető, vidulós a zenéjük.

Maga a dal egy jól kidolgozott dallam köré épül fel, amit rögtön az elején zongorával hallunk, majd érkezik a többi hangszer. A zene hangulata (itthonról) a jobb napokat is megélt Black-Outot idézi, és bizony ez a dal jobb is, mint amik az utolsó Black-Out-anyagon voltak. Egyszerű srácokból áll a Baby Bone, sok furcsa gondolattal. "a világ fonákjára telepedett üzletembereknek, politikusoknak és hétpróbás gazembereknek üzenő, pozitív energiákat is adagoló, pokolból és égből gyúrt képekkel teli szövegek. " - mondja Rákóczi Antal énekes. Érdekes lesz ez az új album.


a hét dala baby bone



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása