Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szabó László, aki egykoron a Blind Myselfben, illetve az Idoruban dobolt, gitárt ragadott és tíz év alatt összegyűlt témáit felhasználva megalapította a Grand Mexican Warlockot, ahol még énekel is. Az együttes tagjai különböző ismertebb zenekarokból érkeztek: Reich Tamás (gitár) a Subscribe-ból, Somló Dániel (dob) az Esclin Syndóból, Mohácsi Mátyás (basszusgitár) a Shell Beach-ből, Hegyi Áron (billentyű) a Jazzékielből, Bodóczy „Undos” Zoltán (ének) pedig a My Small Communityből. A zenekarnak december 18-án lesz az első koncertje a Dürer Kertben, ahol az Azokon A Napokon, a Fish! és a Turbo is fellép még rajtuk kívül.
Honnan jött a Grand Mexican ötlete?
Szabó László: Régóta motoszkáltak már bennem ötletek, amiket korábban sem a Blind Myselfben, sem az Idoruban nem tudtam megvalósítani, sőt mivel eléggé más jellegűek voltak, ott egy ideje nem is erőltettem őket. Amikor elegendő mennyiség összegyűlt, akkor azt gondoltam, hogy ideje lenne összehozni egy zenekart.
Mi alapján válogattad magad mellé a zenésztársakat?
Sz.L.: A közelemben lévő embereknek szóltam, akiket nagyon régóta ismerek, velük szinte egy időben kezdtem el zenélni, ráadásul nagyon jó barátság is kialakult az évek folyamán. Eleve kérdés volt, hogy doboljak, vagy gitározzak, majd kisebb vacillálás után utóbbi mellett döntöttem. Azt szerettem volna, ha ezek a dalok úgy szólalnak meg, ahogy kitaláltam őket. Somló Dani dobolását ismerem, és tudom, hogy keresve sem találhattam volna jobbat. Matyi is kézenfekvő volt, hiszen vele az Idoruban több évet lehúztunk együtt, jól kiismertük már egymást, emberileg és szakmailag is. Reich Tomi eleinte kicsit hezitált, de végül őt is rávettük, így ebben a négyes felállásban kezdtünk el tavaly augusztusban próbálni.
Ti ketten Matyival ekkor még az Idoruban játszottatok?
Sz.L.: Így van, egy ideig párhuzamosan működött a kettő, viszont Idoru fronton egyre több probléma adódott: készítettünk egy szerintem közepesre sikerült lemezt, és a bandán belüli személyes ellentétek is elmélyültek. Két zenekar között lavíroztam, az egyik ugye a saját gyermekem, nagyjából olyan, amilyet megálmodtam, míg a másikkal egy jól bejáratott úton haladva olyan körülmények között tudtam koncertezni, amiért mindig is hálás leszek. Végül Szalkai (Tibor, az Idoru gitárosa – a szerk.) kijelentette, hogy nem próbálhatok az új projectemmel az Idoru próbatermében. Ez most viccesen hangzik, de akkor eléggé rosszul esett és azt mondtam, hogy ha az én projectemnek nincs helye a mi saját próbatermünkben, akkor nekem sincs helyem ott. Persze ez nem ilyen egyszerű, voltak előzmények, amikről kár is lenne beszélni. Lényeg, hogy leléptem, engem pedig követett Matyi, később András (Bödecs, az Idoru volt énekese – a szerk.) is, nekem pedig bejött a képbe a Jazzékiel, ami talán sokakat meglep, de nekem nagyszerű kihívás, és jól is érzem magam abban a közegben.
Nehezen találtatok énekest?
Sz.L.: Összeállt a zenekar és elkezdtünk számokat készíteni. Hamar megtaláltuk az összhangot, ugyanakkor nyomasztott minket, hogy nincs énekesünk. Szerettünk volna indulni a PANKKK pályázaton is, azonban tisztában voltam vele, hogy ének nélküli anyagot nem lehet leadni. Hirtelen felindulásból felénekeltem én az első dalt. Bár demóverziónak szántam, rájöttem, hogy vállalhatatlan, így végül az ének nélküli verziót küldtem el. Ez arra volt jó, hogy a kezemben legyen egy olyan vázlat, amivel már lehetett mit kezdeni. Közben több énekest is kipróbáltunk, végül egy évvel a zenekar megalakulása után jelentkezett Undos, hogy szívesen kipróbálná magát nálunk. Bár a My Small Communityt ismertem már, fogalmam sem volt róla, hogy milyen lesz nálunk, így különösebb elvárásom nem volt vele kapcsolatban. Viszont egyből látszott, hogy közénk való, ráadásul felénekelte a korábban általam már vázolt dalt, pont úgy, ahogy elképzeltem. Számomra akkor dőlt el, hogy ő a mi emberünk.
Undos: Nekem Tanka Balázs szólt, hogy elhívta Szabó Laci egy zenekarba énekelni, de ő az én hangomat hallja ott szólni. Így írtam a Laciéknak, hogy nézzük meg. Az első próbákon csak ültem és figyeltem, majd a harmadik alkalommal elindult bennem valami kémia ezzel kapcsolatban.
Később Áron is csatlakozott hozzátok a Jazzékielből.
Hegyi Áron: Nyáron kerestük meg Lacit, hogy doboljon nálunk. Nagyon bevált, később pedig minél többet beszélgettünk, annál többször került szóba az ő projectje. A végén aztán azon vettem észre magam, hogy benne vagyok a Grand Mexicanban, ami régóta az első zenekar, ami elkezdett foglalkoztatni. Sok benne a kihívás, nagyon figyelmesen kell hallgatni, mert sűrű. Mára ez vált a második legfontosabb zenekarommá. Mindannyiunknak van múltja, nagyon sok hatás ért minket, és ez a zenekar ezeknek a letisztázása.
Miért pont Grand Mexican Warlock lett a zenekar neve?
Sz.L.: Amikor még a négyes felállással próbáltunk, egyik alkalommal bementünk egy cukrászdába, és miközben jóízűen fogyasztottuk mignonjainkat, ment a tévében valami híradó, ahol éppen Irán bombázásáról szóltak a hírek. Miközben áradt a világvége hangulat, mi pedig néztünk elkerekedett szemekkel, egyszer csak bemondták, hogy ezt az egészet egyébként a nagy mexikói boszorkánymester is megjósolta előre. Akkor összenéztünk a többiekkel, hogy lehet ilyet bemondani ilyen körülmények között, és hatalmasat röhögtünk, majd egyből lefordítottuk angolra. Közben még nem volt neve a zenekarnak, és rosszabbnál rosszabb ötletek merültek fel. Végül addig húztuk, míg rá nem jöttünk, hogy ennél jobbat úgysem találunk. Vicces, bele lehet képzelni mindent és lehet köré építeni egy koncepciót. És persze rövid és könnyen megjegyezhető. A boszorkánymesternek amúgy utánanéztem a neten, tényleg létezik, Antonio Vazqueznek hívják, egy télapó kinézetű bácsika, korunk nagy Nostradamusa, akinek a jóslatai vagy bejönnek, vagy nem.
Meghatározható a stílusotok?
Sz.L.: Akad olyan dal, amit tíz éve kezdtem el csinálni, aztán tavaly elővettem, újra feljátszottam, ami által új értelmet nyert. Többféle időszakban készültek ezek a dalok, mindegyik más és egyenként is önálló egységet képeznek. Nehéz stílusról beszélni, hiszen van olyan szám, ami egyáltalán nem rock, de akadnak odabaszósabb dalok is. Amikor elkezdtünk a többiekkel együtt zenélni, akkor olyan dolgot akartunk összehozni, amibe minden belefér. Szerettünk volna végre nem úgy zenélni, hogy vajon mennyire érti majd meg a közönség, mennyire bólogatnak rá az emberek, vagy mennyire adja le a tévé vagy a rádió. Az a meglátásom, hogy tökre fölösleges ilyeneken aggódni, főleg, hogy a publikum egyik fele eleve tudomást sem vesz olyan művészeti produktumokról, amiket nem ért meg elsőre, a másik, úgymond hozzáértő fele meg úgyis mindent szétfikáz. Ezeknek az arcoknak nem célunk megfelelni, ám szerencsére van egy "harmadik fele" is, az a szűk réteg, akik mindig szomjaznak az újdonságra és előítéletek nélkül nyitják meg a csatornáikat és engedik be a zenét. A Grand Mexican hozzájuk szól, stílustól függetlenül. Egyedül a korlátok nélküli zenélést tűztük ki célul.
Akadnak konfliktusok zenekaron belül?
Sz.L.: Konfliktusok mindenhol adódnak, csak nem mindegy, hogy a tagok hogyan reagálják le őket. Egy zenekar akkor tud hosszútávon alkotni és együtt maradni, ha mindenki gyakorol a másik iránt alázatot. Nálunk én vagyok az, aki talán túlságosan is tudja, hogy mit akar hallani. Van, aki ezt jól kezeli és van, aki kevésbé. Eddig komoly probléma még nem merült fel. Az elsődleges szempont az, hogy úgy teljen el egy próba, vagy később egy koncert, hogy mindenki jól érezze magát. Mindenkinek számít a véleménye, hiába találok ki valamit, ha az öt másik tag szerint az nem jó, akkor igenis nekem is fejet kell hajtanom a többiek akarata előtt. A Jazzékielben Áron az, aki kitalál mindent, az ő fejében megszólal valami, amit szeretne visszahallani. Ott mindannyian úgy érezzük, hogy érdemes hallgatni rá, mert az ötletei általában működnek. Amikor szóba került, hogy ő is csatlakozik a Mexicanhez, kicsit féltem attól, hogy miként reagál majd fordított helyzetben, de az a kellemes meglepetés ért, hogy ez fordítva is működik, mindig megcsinálja, vagy legalább kipróbálja, amit kérek tőle.
Hegyi Áron: Nekem nem esik nehezemre végre megcsinálni azt, amit más mondd, sőt már vágytam is rá. Ehhez viszont el kell fogadnom az embert, bíznom kell benne, az ötleteknek pedig tetszeniük kell, e nélkül nem ment soha. Itt most olyan dolgokat csináltat velem Laci, amihez amúgy is fűlik a fogam. Hétfőn és szerdán próbálunk, és ez életem első olyan zenekara, amire otthon délután egy picit készülök.
Undos: Mire belecsöppentem ebbe az egészbe, Szabó fejében már összeállt szinte minden. Én hajlamos vagyok túlkapásokra a metálos és grunge-os múltam miatt, ő azonban tökéletesen levágja a vadhajtásokat. Amikor rám szól, hogy ez eléggé Mike Patton volt, akkor odafigyelek, és átformálom, nyilván én sem szeretnék hasonlítani senkire. Úgy lehet együtt dolgozni egy olyan emberrel, akinek a fejében összeállt minden, ha mutatja, hogy fontos az, amit a másik gondol Nem csak erőlteti a saját dolgait, hanem együttműködést szeretne kicsikarni az emberből.
Mi várható a jövőben?
Sz.L.: Reményeink szerint a december 18-ai első koncertünk lesz a fordulópont. Míg a nyáron szinte alig próbáltunk, most hogy teljes lett a felállás és ott lebeg előttünk egy dátum, összekaptuk magunkat és minimum heti két próbát tartunk, de azon kívül is sokat foglalkozunk vele. Elindult valamiféle kellemes bizsergés, amit az utóbbi időben egyre több zenekar érez és egyre többen gondolkodnak hozzánk hasonlóan. A Turbóékkal is pont erről dumáltunk, hogy rockforradalmat kell csinálni, aminek csak egyetlen pillére lesz a dec. 18. Feljövőben van egy nagyon erős mezőny, a szarok pedig úgyis ki fognak hullani előbb-utóbb, pont úgy, ahogy a médiumok is sorra kihullanak, amik eddig nyomták őket. Válság van, szépen összeomlik minden, majd visszaáll a természet rendje. Lehet, hogy addigra már nagyon öregek vagy hullák leszünk, de előbb-utóbb bekövetkezik. Addig pedig hallgasson mindenki sok zenét, merem ajánlani azt a két Mexican-demót, amit felraktam a myspace-re.
Szöveg: Forgács Ágnes
