Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Junkies legutolsó lemeze még tavasszal jelent meg Degenráció címmel, az első klip pedig a Csatornapatkányra készült szintén még akkor. (Persze csak ha nem számoljuk a Rockandrollból ötös dalra forgatott alkotást, ami az Uj Péter által vezetett azonos című MTV-s műsor hivatalos főcíme volt.) Szóval a második (vagy a harmadik) klip premierje következik itt most alább a Lángoló Gitárokon A drog az rossz címmel. Elöljáróban csak annyit mondanánk el, hogy az animációs videót Gróf Balázs készítette, a többi információ pedig benne van az itt olvasható interjúban.

Már egy ideje megjelent az új lemez. Le tudtátok már mérni, hogy tetszik-e az embereknek?
Szekeres András (ének): Nektek nem tetszett, azt láttuk. Szerintem nagyon jó lemez lett.
Barbaró Attila (gitár): Minden albumon van pár szám, ami működik, azt kell megtalálni. Előre szinte sosem látszik, hogy mi jön be a közönségnek, inkább koncerten derül ki.
Sz.A.: Egyetlen dolgunk van, becsülettel megcsinálni egy lemezt. Érdekes is, hogy mindegyiknek nagyon más a fogadtatása. A Nihil idáig a legsikeresebb lemezünk, aranylemez stb. Amikor viszont csináltuk, azon gondolkoztam, hogy nagyon szar. Az összes szám szar rajta.
B.A.: Igen, ez valamennyire igaz, egyszerűen nem áll össze az egész, mivel az utolsó pillanatban csaptuk össze. Ennek ellenére mindenki odáig volt tőle, a közönség nagyon szereti. Nem is értettük. A Miattad iszom te állat például érdekes volt onnan. Amikor megírtam, nekem nagyon tetszett, viszont nem mertem megmutatni a többieknek. Félre is tettem, de még kellett szám, viszont akkor is arra gondoltam, hogy biztos ki fognak röhögni a többiek. Végül megmutattam, ki is röhögtek, és végül abból közönségsláger lett. Abból is csak akkor csináltunk klipet, amikor már követelték.

Akkor a koncert a fő mérce egy új lemeznél?
B.A.: Igen, de tudod mi még? A youtube-ra szoktak feltölteni ilyen montázsokat. A Drog az rosszra már többet is csináltak. Meg lehet nézni, hogy melyik számokkal foglalkoznak ennyit, és hogy aztán mennyien hallgatják meg. A lemezfogyás már semmit nem jelent, egyszerűen annyira nem vesznek CD-t. Ennek ellenére az emberek ismerik az új számokat.
Sz.A.: Eleve kell egy fél év ahhoz, hogy lemérjük, milyen egy adott lemez. Amikor készen van, akkor annyira tele van vele a fejed. Pont most hallgattam meg a Junkies-lemezt, és nagyon tetszett, jól is szól, jók a számok. Az sem mindegy, hogy milyen közegbe érkezik egy album. Ha egy stílus éppen menőnek számít, az is érződik, persze. Most talán nem számítunk annyira menőnek, mint korábban, de egészen biztos, hogy a zenénk minősége nem romlott. Lehet, hogy nem is javult, egyszerűen a közeg más.
B.A.: Az is eszembe jutott már, hogy lassan negyvenek leszünk.
Sz.A.: Te leszel csak negyven.
B.A.: Jól van, de te is harmincöt. Amikor én tizennégy-tizenöt éves voltam az ilyeneket már öreg tatának gondoltam.
Sz.A.: Pont most olvastam a Henry Rollins könyvét, és az jutott eszembe, hogy amikor tinédzser voltam, a Rollins Band akkor volt a csúcson, és nekem akkor idősebb faszinak tűnt Rollins, közben meg harminc körül volt. A kölyköknek mi tényleg vén szarok vagyunk.

Hogy bírjátok egyáltalán?
B.A.: Szeretjük, ennyi. Én öt zenekarban játszom, és ha nincs koncert, szenvedek. Nem tudok mit kezdeni magammal.
Sz.A.: Elég csak abba belegondolni, hogy mi Attilával majdnem tizenhat éve egy csapatban zenélünk. Ez rendkívül hosszú idő, és a kapcsolat is intenzív, hiszen baromi sokat vagyunk együtt. Nem tudjuk egymást megunni. Nem is tudom elképzelni, hogy minek kell történnie, hogy megutáljuk egymást. Ez a ragaszkodás a zenekar igazi magja felé (Riki, Attila) a mai napig megvan. Ez mindennek az alapja. Szeretünk együtt lenni, és így szeretünk együtt zenélni is.

A dobosokkal mégis bajban vagytok.
B.A.: Zoli (Schvéger Zoltán) beilleszkedett a zenekarba. Volt egy időszak, amikor úgy zenéltünk, hogy őt néztük közben, mert jó volt látni, ahogy játszik. És pont ebben az időszakban eltörte a lábát. Másfél, két évet vett ez el. Csak utólag látjuk, hogy ez elég nagy törés volt a zenekar életében. Nem is tudtunk időben kijönni az új lemezzel.
Sz.A.: Azóta küszködünk, de úgy érzem, hogy most már kapaszkodunk vissza. Simán el tudom képzelni, hogy tíz-húsz év múlva is lesz Junkies valamilyen formában. Nem érezném gáznak. Ha az ember boldog azzal, amit csinál, akkor minden rendben van.
B.A.: Lehet, hogy akusztikus gitárral fogunk tarhálni az aluljáróban.
Sz.A.: Addig csináljuk ezt a zenekart, amíg önmagunkkal szembe tudunk nézni.
B.A.: Én egyébként is a zenélésből élek. Persze mellette piercingelek, de ugyanúgy nincs most ott sem forgalom, szinte csak zsebpénzre elég. Ha nem szeretném a zenélést, akkor sem csinálnám. Aki ezt nem szereti, nem élvezi, az nem tudja csinálni.

Szerintetek eljut mindenkihez a zenétek, aki potenciálisan közönségetek lenne?
Sz.A.: Szerintem nem.
B.A.: Akkora dömping van manapság. Egy velünk egyidős zenekarnál fontos az, hogy frissüljön, megújuljon a rajongótábora. Én úgy látom, hogy a Junkies táborból kiöregszenek az emberek, de jönnek újak. Mostanában már teljesen másképpen terjed a zene, mint amikor elkezdtük. Ott az internet, rengeteg zenekart találsz magadnak. Én tizenéves fejjel nagy kutatást csináltam, hogy zenéket találjak. Őszintén szólva, manapság szinte azt sem tudom, hogy milyen zenekarok vannak, pedig szoktam hallgatni ezt-azt.

Ha már itt tartunk, mit hallgattok?
B.A.: Nekem a haverok szoktak ajánlani dolgokat. Tudják, hogy mi jön be. Tavaly játszott itt a Dillinger Escape Plan. A nevüket ismertem, de fogalmam sem volt, hogy milyen zene. Jár be tetováltatni hozzánk egy haverom, ő mondta, hogy jók koncerten, meg a tévében is láttam róluk bevágást, ahol iszonyú zúzás megy. A haverom elhozta a legutolsó CD-jüket, és teljesen rákattantam. Az összes lemezüket megszereztem azóta és a koncertre is elmentem.
Sz.A.: Én ezeket a rockzenei könyveket olvasom azóta. Nagyon élvezem. Azt csináljuk, hogy valaki megvesz valamit, és körbeadjuk. A könyvekkel párhuzamosan hallgatgatom a zenéket. A Rollins könyv mellett Black Flaget meg Rollins Bandet hallgattam mostanában. A Punk könyvet olvastam előtte, akkor Iggy Pop ment.
B.A.: Azt csináljuk, hogy amit olvasunk, azt összeszedjük a netről zenében, youtube videokat, ilyesmit, teljesen beleássuk magunkat.
Sz.A.: A Red Hot Chili Peppersről szóló könyvet is olvastam legutóbb, és nagyon élveztem, hogy a könyv éppen aktuális részénél meghallgattam az akkori lemezeket.

Elképzelhető, hogy ez hiányzik, hogy a srácok nem ássák bele magukat ezekbe, például a ti dolgaitokba?
Sz.A.: Az biztos, hogy felületesebbek. A sorsunk egyébként mindig hullámzott. Én abszolút optimista vagyok, biztos vagyok benne, hogy eljön még a mi időnk, de azzal sem vagyunk boldogtalanok, ami most zajlik körülöttünk. A válság a zeneiparra is rányomja a bélyegét. Voltak ennél sokkal nehezebb idők, amiket átvészeltünk. Mi ilyen elpusztíthatatlan állatok vagyunk. Egy válság meg sem kottyan nekünk.

Konkrétan számokban hogyan mutatkozik meg a válság nálatok?
B.A.: Korábban, a kétezres évek elején még gyakorlatilag csak a Junkies volt nekünk, akkor havonta nyolc-tíz bulit csináltunk, minden hétvégén játszottuk. Évi nyolcvan, kilencven, néha száz koncert összejött, ez a szám a harmadára esett vissza, negyven környékén vagyunk most. Vidéken már csak százalékra mernek bevállalni minket, az alap gázsit nem tudják kifizetni. Az országnak vannak annyira csóró részei, hogy megdöbbentő.
Sz.A.: Változó ez a dolog. Miskolc legutóbb nem működött, de például előtte pár héttel Debrecenben meg telt ház volt. Kiszámíthatatlan. Néha úgy is érzem, hogy mi ilyen vándorcirkuszosok, vagy csepűrágók vagyunk. Nagyapám cirkusztörténész volt. El is vitt néha cirkuszba, és néztem azokat a körülményeket, és teljesen olyan volt, mint a miénk.
B.A.: Ami nagyon durva, hogy színházban is ez van. A József Atillában voltam, és bevittek minket a színpad mögé, ami nagyon szar állapotban van, omladozik vakolat, svábbogarak rohangásznak a falakon, közvetlenül a Kern András, Bodrogi Gyula felíratok mellett. Mi ehhez képest nem panaszkodhatunk.

Térjünk rá a klipre. Hogyan jött az ötlet?
Sz.A.: Gróf Balázsnak a dolgait mindig szerettem. Onnan tudtam, hogy eléggé egy ívásúak vagyunk, hogy az év végi listázásokkor mindig ugyanazokat a zenéket írtuk be. Tudtam, hogy ugyanaz az érdeklődési körünk. Találkoztam vele egy repülőút során, amikor Londonba mentünk a feleségemmel, akkor ők Interpol koncertre mentek. Gondoltam is magamban, hogy ha valaki képes Londonba kimenni egy Interpol koncert miatt, az csak jó ember lehet. Akkor össze is haverkodtunk. Egyébként az első számú ok, amiért rajzfilmes klipet csináltunk, hogy nem akartunk szerepelni benne. Nyűgös az egész, a tököm tele van már vele. A másik pedig, hogy Balázs garancia volt arra, hogy kurva jól fog sikerülni. Ragaszkodtam hozzá, hogy ne szóljunk bele abba, amit csinál. Semmi koncepciót nem mondtunk neki, pedig volt ötletünk. Szerintem jól tettük, mert fasza is lett. Annyira aprólékosan dolgozik, hogy kockánként fedezek fel benne valami újat.
B.A.: A dalainkat is úgy szerezzük, hogy mindenki belead valamit, a klipnél még Balázs is beleadta a kreativitását. Olyan mondanivalót adott neki, amiről tulajdonképpen szól is ez a dal.

Junkies - A drog az rossz

Lángoló Gitárok

Szóval a drog az rossz?
Sz.A.: Szerintem a dal az egyszerűségében zseniális. Sokan komolyan veszik, hogy pont egy Junkies nevű zenekar mond ilyet. Rá kellett jönnöm, hogy a Junkies hallgatásához egy minimális intelligencia szint szükséges. Legszívesebben azt mondtam volna az embernek, hogy vidd vissza a lemezt a boltba, és mond az eladónak, hogy sajnos nem vagyok elég intelligens ehhez a lemezhez.
B.A.: Ez az összes dolog véletlenszerűen állt össze. Volt egy téma, amin sokat agyaltam, hogy milyen szöveg kerüljön rá, és pont akkor ment a South Parknak az az epizódja, ami a drogról szól. Ezt persze megtartottam magamnak, és írtam rá egy másik szöveget, ami Andrisnak, meg nekem sem tetszett, és gondoltam poénból elsütöm a Drog az rossz változatot. Neki tetszett, de nem tudtuk, hogy majd Riki mit szól hozzá. Először azt mondta, hogy ez hülyeség, de könnyen meg lehetett győzni, hogy csináljuk meg így. Szerintem annak ellenére, hogy egyszerű a dal, tök nagy ideológiát lehet kanyarintani köré. Eleve, hogy egy Junkies nevű zenekar azt énekli, hogy a Drog az rossz.

Ti meg is éltétek ezt a rock&roll életérzést, nem?
Sz.A.: A nagyon súlyos a kilencvenes évek vége volt. Az egész kilencvennyolcas évet végigturnéztuk, és akkor nagyon szétcsaptuk magunkat. Akkor majdnem fel is oszlottunk. Azután szinte újra kellett kezdenünk az egészet. Éppen ezért van az, hogy csalánba nem üt a ménkű. Tudni fogom például, ha a kislányom hazajön valahonnan, hogy éppen mi történt.
B.A.: Ez olyan, mint a pestis. Aki túléli az immunissá válik rá. Most már nincs olyan, hogy szétcsapjuk magunkat, és nem tudunk fellépni, pedig régen megesett az is.
Sz.A.: Akkor szerintem nagyon sokat ártottunk a zenekarnak. Mostanában mondogatják nekünk, hogy akkor lekörözhettük volna a Tankcsapdát. Azt az évet kicsit elcsesztük. A kilencnyolcas év egy nagy buli volt. Olyan is megtörtént, hogy megérkeztünk a helyre, ahol teltház várt minket, és nem voltak normális hangosítás, csak egy mikrofon, és bánatunkban annyira leittuk magunkat, hogy csináltunk egy szar koncertet. Szinte lemenekültünk a színpadról, a szerencsétlen roadokat meg megdobálta a közönség.
B.A.: Én utólag azt az évet nem értékelem elcseszésnek. Ezt meg kellett élnünk. Szerintem, ha normálisan megcsináljuk, akkor is ugyanitt tartanánk. Nincs bennünk keserűség.