Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Entombed @ Dürer Kert, 2009.12.15.
Az Entombed még valamikor a nyolcvanas évek végén alakult Svédországban, és már az első lemezükkel stílust teremtettek. A 1990-es Left Hand Path albumon olyan death metal hallható, ami ezzel a láncfűrész-szerű hangzással teljesen újat hozott a metálszíntérre, ráadásul a fiatal gyerekekben volt egy jó adag punk attitűd is, ami később még nagyobb szerepet kapott náluk. Az utána következő második lemez még hasonló vonalon haladt, a harmadikkal viszont kiadták életük főművét.
Az 1993-as Wolverine Blues 35 perce az elejétől a végéig tökéletes. Nincs még egy ehhez hasonló lemez a műfajban, ahol a death metal és a rockandroll ilyen kiegyensúlyozott elegyet alkotna. Az ezután következő DCLXVI: To Ride Shoot Straight and Speak the Truth albumon még inkább rockandroll irányba fordultak, ami nagyban köszönhető az akkori fő dalszerzőnek és dobosnak, Nicke Anderssonnak, akit annyira megfogott ez a stílus, hogy időközben még a Hellacopterst is megalapította, ami miatt később ki is szállt az Entombedból. Innentől kezdve a tagság állandóan változott (ma már csak Alex Hellid gitáros és L.G. Petrov énekes az eredeti tag benne), műfajilag pedig nagyjából maradtak ezen a vegyes vonalon, de azért az 1999-es Same Difference-szel még a stonerbe is belekóstoltak. Manapság viszont újra a death metal felé kacsintgatnak, úgy, ahogy a Left Hand Path-on tették, legalábbis a legutolsó Serpent Saints - The Ten Amendments lemez szigorúbb megközelítése mindenképp erre utal.
Ezt már négyen vették fel, ennyien is jöttek most hozzánk koncertezni, félő is volt, hogy a mínusz egy gitár mekkora űrt hagy majd a zenében, de felesleges volt aggódni. Az Entombed úgy szólt a Dürerben, ahogy azt ettől a zenekartól elvárhatjuk: hangosan, tisztán, azt a jellegzetes soundot szépen kiadva. Néha a basszusgitárt is betorzították, csak, hogy legyen a szólók alatt is alapja a zenének, szóval nem igazán lehet a hangzásba belekötni.
Ahogy magába az egész koncertbe sem nagyon. Hosszra tökéletes volt, megunni nem lehetett, a közönség teljesen megőrült, amitől a zenekar is teljesen megőrült, egészséges mértékben keverték a régi és újabb számokat, és még akkor sem maradt hiányérzet az emberben, ha legszívesebben a Wolverine Blues dalait hallgatta volna meg az elejétől a végéig. Volt több a Left Hand Path-ról, a kettes Clandestine-ról (pedig Petrov ezen nem is szerepelt), az utolsóról pár, de a rockandrollos vonalat sem hanyagolták. Igazi deathandroll esszencia zúdult le a színpadról, a kb. 200 ember pedig fürdött ebben, meg a sörrel kevert izzadságban.
Akkora volt a színpad előtti tolakodás, hogy még maguk a zenészek is láthatóan meglepődtek rajta. Az egyébként szigorú fejű félvér Alex Hellid is úgy vigyorgott, hogy még a végén sem bírta abbahagyni, és folyamatosan azt mutogatta a technikusnak, hogy vegye már videóra az őrjöngést, meg azt, ahogy a színpadon hajlott hátú gonosz koboldként vigyorgó, erősen szláv fejű, izzadságtól és sörtől csatakos L.G. Petrovot a közönség berántja a nézőtérre és kis híján feldobálja a levegőbe.
Meglepően hibátlan koncertet adott az Entombed ezen a fagyos keddi estén a Dürer Kertben, ha a zenekartól függene, valószínűleg pár hét múlva újra jönnének, de mivel sajnos nem rajtuk múlik, így a kis nézőszám miatt erősen bizonytalan a jövő.
(Fotók: Dankó János)
