2009.12.17. 14:02 – lánggitár

Biohazard teljes gőzzel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Biohazard eredeti felállása nemrég újra összeállt, voltak is Budapesten, ahol Bobby Hambel gitáros közölte: jövőre ismét találkozunk velük az új lemezüket bemutató turnéjukon. Úgy tűnik nem beszélt a levegőbe, ugyanis januárban a New York-i metálos-hiphopos hardcore-zenekar stúdióba vonul, hogy felvegye az új anyagot. Ez a korong lesz az első azóta, hogy Hambel 1996-ban kilépett a zenekarból és ezzel véget ért a klasszikus Biohazard-éra. A további terveket illetően elmondták, hogy 2010 áprilisától ismét útra kelnek és egészen 2011-ig le sem akarnak állni a zenéléssel. A zenekar egyébként most fejezte be a több mint 100 fellépésből álló, 22 hónapos világkörüli turnéját, aminek néhány állomásán az alábbi új dalt is eljátszották:


rock metál hír biohazard



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása