Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az Esti Kornél tavaly megnyerte a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatót, amit ők ki is használtak, és ma már ennek (is) köszönhetően nagylemezük is van, a folyamatos koncertezésről meg ne is beszéljünk. A zenekar most dalról dalra mutatja be az Egytől egyig albumát itt a Lángoló Gitárokon, négy számot pedig meg is lehet az elejétől a végéig hallgatni.
1. Meddig tart?
Igen, kissé groteszk azzal a kérdéssel indítani egy első lemezt, hogy „meddig tart?”, de a számsorrend megírásánál a zenei érvek erősebbek voltak, mint a dalcímek elemzése. Koncerteken is ezzel kezdünk, annak ellenére, hogy inkább a hosszabb számaink közé tartozik. A szöveg egy látomás, sok őrült dologgal: „széles vállú, kigyúrt angyalok”-kal, „neonfelhővel”, és egy éhes angyallal, aki ugyan észrevétlenül, de szépen lassan mindent felzabál. Ha veszünk egyszer igazi analóg szintiket, ez a szám még akár változhat is.
2. Panodráma
A zenekar eddigi egyetlen klipes dala, amely azonban még egy régebbi EP-verzióra készült. Nagyvárosi (de lehet akár kisvárosi) életkép, felpörgetett tempóban, koncertjeink záró száma. Hangulata a dal közepén változik, lenyugszik, a zenekar felfekszik a felhőre és várja a reggeli ébredést, amit mindannyian utálunk. Aztán a végén még zúzunk egy nagyot, mert fiatalok vagyunk és bohók. A régi felvételre készült klipet azért érdemes megtekinteni.
3. Senkit sem érdekel
Az egyik legújabb számunk, kicsit másmilyen zenei irány a többihez képest. Egyrészt eléggé erős szinti effektek dúsítják, torzított basszust hallhatunk Ádi (basszusgitár) jóvoltából és a szövegvilág is egyszerűbb, tudatosan épít szóismétlésre. „Senkinek hívnak, a barátaimnak S” – nagyjából arról szól a szöveg, hogy úgy általánosan érezhető közöny van szinte mindenhol. Nem depresszió, meg ilyenek, hanem csak egy ilyen száraz „senkit nem érdekel semmi”- hangulat. A verzék szellős hangszerelése olyan irány, ami a következő lemezünket remélhetőleg még inkább jellemezni fogja. Pisti (ének, billentyű) és Dodi (gitár, vokál) énekhangszínének különbségét ebben a számban jól ki tudtuk használni.
4. Megrántom a zsinórt
Ismét egy viszonylag friss szerzemény, az énekesünk első saját dala, amit aztán próbán bújtattunk zenekaros köntösbe: egy látszólag vicces dal (pedig egy nagy, barátnős-ajtócsapkodós veszekedés után született), egymásnak folyamatosan felelgető gitárszólamokkal. A szövegnek sok rétege van, de ha csak úgy hallgatod és nem agyalsz a szövegen - hogy vajon miről is szólhat - talán akkor is élvezhető és szórakoztató. A dal végén cimbalomszerű zongorahang is felbukkan, néhány igen egzotikus zörgő tárgy kíséretében. A „mennyország kórusa” pedig a refrének előtt szólal meg, Berger Dalma – aki egyébként az énekfelvételek producere volt - remek ötlete alapján.
5. Ki van kint?
Fülledt kocsma, romlott nőkkel, lecsúszott alakokkal. A kérdés viszont az, hogy „ki van kint?”, mert igazából bent sem annyira jó. A kinti és a benti világ közti vívódás, néhol tragikomikus elemekkel. A zene is valami ilyen kettősséget próbál közvetíteni, van egy szaggatott ritmusú kezdés, ami a végére káoszos őrületbe torkollik. A lemezen első ízben hallható klasszikus zongora és egy MÁV-kórus hangulatú férfikar, ami Sándor Dani – aki a lemez hangmérnöke és producere is volt egyben - remek ötlete volt. Ebből a számból csinálunk hamarosan egy klipet is, Vad Róbert rendezésében.
6. Van még egy percünk
Optimista végkicsengésű dal, látomásszerű szöveggel. Kb. két éve készült, akkor még Dodi be sem töltötte a 18-at és valószínűleg akkoriban csak ilyen dolgok érdekelték, hogy van-e még egy percünk, meg hogy meddig tartanak a dolgok. A vizsgaidőszak kifejezetten lehetne rövidebb, a gitárhúr élete meg hosszabb. Két év távlatából ezek a dolgok a legaktuálisabb meglátásaink ezzel kapcsolatban (hehe). Egyébként ez volt az első szám, amit már Ágostonnal (dob) csináltunk meg. Az ő érkezése után vált igazán teljes értékűvé az Esti Kornél.
7. Meztelen
Sokan azt mondják, hogy ez két szám, de belőlünk egy egészként jött ki. Az első fele egy kifejezetten gyors, húzós tempójú rész, míg a második rész inkább lírai hangvételű s fokozatosan épül: magányos énekből, Pisti és Kata (vokál) belépése után eljutunk a két gitárszólós végkifejletig, ahol bevalljuk, hogy mindenkitől félünk - még magunktól is - és ettől a dalt levezető bárzongorás részben teljesen meg is halunk. (A végén azért megtapsoltattuk a Metropol Stúdió hangmérnökeit, hogy teljes legyen a szeánsz, ezt meg is hagytuk a felvételen.)
8. Dolce vita hintalova
Aztán persze feltámadunk és lenyomjuk a Dolce vitát, ami a csendes kezdés után fokozatosan bedurvul és elmeséli egy átlagember hétköznapjait, panaszos formában. „A tv-ből reggel, kiönt a tenger, díványomon úszkálnak a reklámajkú nők” – vannak ezek a fél évig tanult tv-s mosolyok, melyek tényleg irigylésre méltóak; ennek is próbáltunk emléket állítani, meg azoknak az embernek is, akiknek abból áll az életük, hogy siránkoznak és sajnáltatják önmagukat. Persze ezek lehetünk akár mi is, amikor pl. a koncertek után azon pörgünk, hogy „jaj, de jó lenne, ha nekünk is ilyen erősítőink lennének, de kár hogy nincs rá pénzünk”.
9. Gagarin
Ez a dal pedig a népszerű űrhajós nevét kölcsönvéve metaforikusan kíván ábrázolni egy embertípust, amely belefáradva a modern emberi lét sivárságába, kiszakadni vágyik a mindennapok valóságából és új értelmet keresni életének – több-kevesebb sikerrel. Egészen máshogyan hangszerelt szám, mint a többi. Az volt a cél, hogy egy nagy terekben szóló, „űrbéli” hangulat kerekedjen ki belőle. Ezt kívánja erősíteni Imi (gitár) öngyújtóval feljátszott gitárszólója is (Gagarin „áriája”).
10. Eget verő
Punkos lüktetésű rockszám, szinte egyidős a zenekarral. Imi szövegvilágára jellemző képek: a rendszerváltás-viselt szomszéd bácsi, egy város, ahonnan jó lenne kitörni, mert a környezet lehúzós és meglehetősen szűkösek a lehetőségek, hiányzik a közösség, alulmotivált mindenki. Eredetileg gondoltunk rá kezdőszámként, de talán jó, hogy a lemez vége felé még zúz egyet a zenekar.
11. Ha ébren volnál
Végezetül Dodi szerelmes hangvételű száma, minimál hangszerelésben. A végén két borosüveget is felhasználtunk ritmushangszerként. Talán nem személyeskedés ebben a zenekaros írásban megemlíteni, hogy a dal annak a Mirtillnek szól, akinek a lemezborítót és a sok szép promó- és koncertfotót is köszönhetjük.
