2010.01.23. 10:21 – grofbalazs

Ha elfordul, nem látszik - Jegyeket, bérleteket!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Richard Ashcroft, München, Colosseum, 2000. október 3.

Ligeti Gyuri barátunk volt a sofőr ezen a túránkon, akinek akkor már megvolt a Puzzle nevű gitáregyüttese (ma már valószínűleg a Zagarból ismerik a legtöbben). Ha ő nincs, akkor nekünk sose jutott volna eszünkbe elautózni Münchenig, úgyhogy utólag is KÖSZ neki! A Verve feloszlása után abban az évben, 2000-ben jelent meg az első Ashcroft-szólólemez, rajta olyan elképesztően nagy slágerekkel, mint az A Song For The Lovers vagy a Money To Burn, és a többi. Részemről ez volt az első külföldi koncert, amire elutaztam, úgyhogy ez a tény már önmagában emelte a hangulatot, de maga a show amúgy is parádés volt.

A színpadra valami szép és nagy szőnyeg volt terítve, a fények egy egészen pszichedelikus diszkóklubot idéztek meg. Kijött az Elképesztően Sovány Ember, aki a a klipekhez képest a valóságban annyira vékony, hogy ha 90 fokot fordul a tengelye körül, akkor nem is látszik. A kötelező napszemüveg alatt kötelezően be volt tépve, de ettől csak még nagyobb átéléssel kiáltotta világgá az olyan líráját, mint az itt kezdőszámként bevetett Brave New World. Ashcroftné is ott lapult valahol a háttérben, a szintetizátor mögött, legalábbis ezt pusmogták egyesek. Mögöttem egy brit csaj egyáltalán nem pusmogott, hanem a legbrutálisabb cockney akcentussal ordította be a számok között: We love you, RICHAAAARD!!" A setlist természetesen Verve-himnuszokat is tartalmazott, de nem csak a kötelezőket, mint a Bitter Sweet Symphony, hanem még egy olyan kevésbé ismert opust is, mint a History című dal a zenekar második lemezéről, aminek a kezdésekor a két dimenziós kiterjedéssel rendelkező énekes rászólt a bénán tapsikoló közönségre, hogy fejezzék ezt be, különben nem tud koncentrálni a saját játékára.

Kurva jó koncert volt, na, a nyilvánvaló betépettség ellenére Ashcroft itt még teljesen összeszedett adta elő magát ahhoz a haknihoz képest, amit már el-elröhögcsélve nyomott le öt évvel később Ausztriában, a Coldplay vendégeként, fél-playbackben.


gróf jegyeket bérleteket rochard ashcroft



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása