2010.02.09. 11:28 – lánggitár

David Ellefson újra a Megadeth-ben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március elsején kezdődik Amerikában az az egy hónapig tartó különleges koncertkörút, ahol a Megadeth eljátssza a Rust In Peace című klasszikus lemezét az elejétől a végéig, annak örömére, hogy a korong idén 20 éves. Ez még annyira nem nagy hír, azon kívül, hogy örülnek neki a rajongók, az viszont már annál inkább, hogy a basszusgitáros szerepét újra David Ellefson tölti majd be, aki annak idején alapítótagja volt a Megadeth-nek Dave Mustaine mellett, de 2003-ban annyira megromlott közöttük a viszony, hogy még pereskedtek is, viszont úgy látszik a nagy harag csak eddig tartott. Mustaine egyébként már búcsút is intett James Lomenzonak, a jelenlegi basszusgitárosnak, megköszönve a több évnyi munkáját a zenekarban, úgyhogy valószínűleg június 20-án a Petőfi Csarnokban is már ez a felállás játszik majd.


metál hír megadeth



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása