2010.02.18. 11:11 – KirschAndrás

Fojtogató Auróra-felvétel - daliás idők

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Auróra Cirkáló – Fojtogatók

Bizonyára minden rokker környezetében él egy kivénhedt Carl McCoy-imitátor, aki még húsvéti locsolóverseit is az „amikor a Patkányékkal a Lyukban bebasztunk” sorral indítja. Nos, borítékolható, hogy – legyen szó bármilyen formációról - az említett prototípus legalább ilyen gyakran él a „az első próbatermi demók még jók voltak” fordulattal is. Ebből kifolyólag ilyen és ehhez hasonló VHS-felvételek egész garmadája sorakozik házi videótárában, melyekkel rendre hazavág minden ígéretesen induló házibulit.

Az Auróra – azaz ekkor még Auróra Cirkáló - itt látható szösszenete különösen jó eséllyel tenné ezt. Már csak azért is, mert ezen képsorok láttán az emberen nagyobb mértékben lesz úrrá a pártállami gyomorideg, mintha Hakapeszi Maki szolgálná ki egy kistérségi csapágygyár menzáján. Az évszám mellesleg 1984, a fellépés és a felvétel apropójáról nincs bővebb információnk. A kívánságműsor opciót kapásból kizárhatjuk, hacsak a Felvonulók kérték szerkesztői előzőleg bele nem estek egy kád Technokol Rapidba. Vélhetően valamiféle tehetségkutató zajlott éppen, melynek végeztével a nézőközönség pszichikailag edzetlenebb tagjai kötőtűvel végeztek lobotómiát saját tacskójukon. A szerzeményből áradó zaklatottságért és tömény rajzszakköri nihilizmusért egyértelműen az egykori frontasszony, Botos „Tűz” Kriszta tehető felelőssé. Mellesleg Vigi anno Nina Hagenes külseje miatt ajánlotta fel neki az énekesi pozíciót, mit sem törődve vele, hogy hangja szimatszatyor alakú daganatot burjánoztat a hallgatóság belsőfülében.


punk auróra daliás idők



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása