Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A percek alatt híressé, sokak számára pedig hírhedtté vált Kollektiva a maga hároméves, stílusok és helyszínek közt folyamatosan cikázó múltjával már korántsem nevezhető fiatal jelenségnek. Úgy éreztük itt az ideje kifaggatni a szervező illetékeseket a sztorikkal, bulikkal, emlékekkel, és persze tervekkel kapcsolatban.
Hogyan jöttetek létre, mint parti-szervező illetve DJ-csoport? Hogyan lett ebből Kollektiva klub?
Popbitch: Ebben a felállásban a Kollektiva csapata 2007 nyara óta aktív. Előtte, tavasszal szervezte az akkori felállású Kollektiva az azóta legendássá vált Kissy Sell Out bulit, amin én is játszottam. Majd még néhány további közös buli után hivatalosan is a csapat tagja lettem. Igazság szerint én már ezt megelőzően is követtem a srácok működését; ők eredetileg Fehérváron ténykedtek, aztán Pesten néhányszor dj-ztek a Lollipop bulikon. Tetszett a hozzáállásuk és amit csináltak, olyasmi volt az én fejemben is. Az említett Kissy bulival amúgy buktak egy csomót anyagilag, cserébe viszont adtak egy lökést a hazai „újelektró” színtérnek. Pontosabban, ez a buli jelentette a „kezdőrúgást”. A nagy bulik eleinte Kollektiva Nights néven mentek, a harmadik már a Merlinben volt 2007 októberében, datA-val és a Bloody Beetrootsszal. Utóbbiak abban a pillanatban még relatíve ismeretlennek számítottak, egy héttel később viszont a Justice-szal turnéztak Ausztráliában - ez tökéletesen jellemzi, mennyire pörög ez a szcéna. A Kollektiva Klub pedig 2008 októberétől fut.
Nehéz volt mindennek eleinte közönséget találni?
Popbitch: Nem, tulajdonképpen tálcán kaptuk a közönséget. Nagyon gyors felfutása volt a dolognak. Elkaptunk valamit, amire akkoriban már egyre nagyobb igény lett volna, csak nem volt senki, aki ezt kiszolgálja. Mi meg telibe találtuk az első magyar Myspace-generációt, akik jórészt teljesen naprakészek voltak az aktuális zenei trendekből, ekkor futott ugye a nu rave és újelektró, és megjelentek itthon is a színesbe öltözött zeneblog-függő klubkölykök, akik a Kollektivában megtalálták a maguk buliját. Folyamatos őrület volt, nem a nevek, nem is annyira a zene, hanem leginkább a fíling vitte el a dolgot.
A közönségetek összetétele hogyan alakult?
Popbitch: Ahogy mondtam, nekünk tulajdonképpen egyből lett közönségünk, ráadásul pont olyan, amilyenről álmodtunk: divatos, nyitott, toleráns, naprakész. A magot ma is ez a réteg jelenti, a „hígabb” része a közönségünknek pedig folyamatosan cserélődik; jártak / járnak a bulijainkra emósok, extrém sportosok, celebek, yuppie-k, tinik és huszonévesek, tök színes és vegyes az összkép. Érdekes, hogy a velünk szemben megfogalmazott kritikák 90%-a arról szól, hogy milyen arcok járnak Kollektivára. Ezt a kesztyűt nem vesszük fel, mert mindenkinek joga van eljárni abba a buliba, amelyikbe akar. Ugyanakkor nekünk meg jogunk van ahhoz, hogy néhány bennünket zavaró tendenciától elhatárolódjunk, amilyen az italok becsempészése, a lányok fenekének fogdosása, a bárkivel szembeni intoleráns és kirekesztő viselkedés, és úgy általában a bunkózás. Sajnos, van a mostani fiataloknak egy olyan „balhésabb” rétege, amelyikre ez jellemző. A Kollektiva mindig a kulturált bulikról szólt, úgy értve, hogy nem jellemzően fordulnak elő olyasmik, amiket felsoroltam. Mostanában mintha tényleg elszaladt volna a ló a fiatal közönségünkkel, és mit lehet ilyenkor csinálni? Szigorúbban szűrni.
Mennyire változik idővel zeneileg a koncepció?
Popbitch: A zenei irány folyamatosan változik. Ennek az a következménye, hogy sem a média, sem a közönségünk egy része nem tud, vagy nem akar lépést tartani velünk. Sok helyen a mai napig is lefranciaelektrózzák a Kollektivát, és még tavaly is kértek Justice-t. Persze, az első időszakban tényleg nyomtuk az Ed Banger-vonalat, és a mai napig bírjuk belőle, ami jó. Aztán amikor ráálltunk a fidget-house-ra, ott volt egy törés, hogy ez most mi, viszont utána sokkal többen kezdtek el járni a bulijainkra, és eléggé ki is cserélődött a közönség. Hasonló fordulatot azóta nem érzékeltünk, a közönségünk jön velünk, pedig túl vagyunk pl. a bassline-ozáson, most meg erőteljesen a mostani „újvonalas” house-on pörgünk - nem kizárólag az megy - a tech-house-től a dubstepig szól minden - , de pillanatnyilag az adja a bulik zenei gerincét. Sok minden tudatos abban, amit csinálunk, a zenei választásaink viszont ösztönösek - mármint ösztönösen állunk rá a szerintünk legfrissebb, legelőremutatóbb klubhangzásokra. Annyi tudatosság - vagy önkontroll - azért van, hogy igyekszünk nem átcsúszni (lecsúszni?) a stílusok lakodalmas végére.
Rengeteg külföldi arccal találkoztok. Kialakult bennetek egy kép egy sztenderd elektró-producer fazonról?
Popbitch: Szűk, seggig lógó farmer, neonszínes póló, baseball-sapka, tornacipő - erre gondolsz? Komolyra fordítva, szerintem ebben a szcénában sem lehet általánosítani: ahány ember, annyi félék. Kissy Sell Out például, aki a BBC Radio One-os műsora révén a színtér egyik atyaistene, egyáltalán nem elszállt arc: hihetetlenül közvetlen, és annyira pörög, hogy olyan volt, mintha egy hiperaktív óvodásra kellett volna vigyáznunk. A francia Don Rimini azzal nyitott, hogy meg sem érkezett az eredeti járatával, mert az előző városban a hotelben hagyta a laptopját, aztán estére annyira bekészült, hogy a bulin a dj-pultra állva őrjöngött, a kontroll hangfalba kellett kapaszkodnia. A szintén francia Toxic Avenger meg csak a szettje alatt megivott két liter vodkát, és a „turnémenedzserével” azon vetélkedtek, ki cipel több lányt a hotelszobájába - na, mondjuk ők abszolút megfelelnek a sztereotípiáknak. Velük szemben meg pl. a német Fukkk Offf olyan volt, mint aki karót nyelt volna, és folyton aggodalmaskodott, a portugál Moullinex-szel pedig, aki amúgy atomfizikát tanul, több órát beszélgettünk történelemről, politikáról.
Mivel jár a kollektivázás?
Popbitch: A "probléma", hogy egyszerre vagyunk dj-k és szervezők. Ami szerencse, hogy sokan támogatnak minket, így például a legnagyobb bulijainknak otthont adó Merlin, akik értik és szeretik, amit csinálunk, s így kompromisszumokat is elsősorban magunkkal szemben kell kötnünk. A szervezés persze még így is irdatlan munkával jár, szóval van az a feszkómennyiség, amit jól esik levezetni a dj-pultban. Nem könnyíti meg a dolgot, hogy elég nehéz közös nevezőre hozni a külföldi fellépők most már négyszámjegyű eurós gázsiját a magyar partizók pénztárcájával - hogy egy extrém példát mondjak, a Bloody Beetroots fellépti díja 2007 óta pontosan hússzorosára nőtt. Viszont a külföldiek meghívása nem pénzben mérhető módon abszolút kifizetődik: a Kollektivának, és az egész budapesti színtérnek egyaránt elismert híre van nemzetközileg, eddig csak pozitív feedbacket kaptunk a fellépőktől és az ügynökségektől, akiknek élvezzük a bizalmát, s szoros kapcsolat alakult ki velük.
Mit gondolsz a gombamód szaporodó budapesti elektró-partisorozatokról? Konkurencia, vagy könnyen elválasztható epigon?
Popbitch: Két dologról beszélhetünk. Az egyik a Kollektiva helye a budapesti parti- színtéren. A Kollektiva már nem új keletű dolog, de azért az újdonság varázsát igyekszünk fenntartani, most például a külső megjelenésünket készülünk alaposan felfrissíteni. Van stabil közönségbázisunk, megy a dolog a maga jól kitalált útján és egyfajta brand lettünk, meg hivatkozási pont, amire nagyon büszkék vagyunk. 2009-ig annyi minden és olyan sebességgel történt, hogy nem igazán volt időnk reflektálni arra, hogy mivé alakult a dolog. Amikor aztán elkezdtünk filózni ezen, akkor felmerült, hogy hiányzik a konkurenciánk, ami nem jó, mert annak híján hajlamos ellustulni az ember. És akkor lőn, rövid időn belül megjelentek a „trónkövetelők”, és ezzel elérkeztünk a kérdésedhez. Szóval, a konkurencia egy rövid ideig imponált, tök jó volt, hogy követendő példa lettünk, egészen addig, míg meg nem tapasztaltuk, hogy valójában a mi eredményeinket kihasználó, módszeres koppintókról van szó - a logónktól kezdve a szórólapjaink látványvilágán át a kommunikációs megoldásainkig másolják a Kollektivát. Az bánt bennünket, hogy ezek a csapatok lebutítják, elolcsósítják mindazt, amit mi csinálunk, zenében, kivitelezésben egyaránt. A hozzáállásról nem beszélve: milyen dolog az, hogy nem a vendég játszik fő műsoridőben, és hogy amikor végre játszik, a szervező haverjai lökdösik a dj-pultban? Az pedig számunkra egyszerűen vérlázító, hogy valakinek akkora az arca, hogy egy féléve feltűnt dj-brigádot a szórólapon Palotai neve elé soroljon, ugyanakkora betűmérettel, és nagyobbal, mint FineCutBodies-é… Ezeket a csapatokat úgy tűnik, csak a pénz motiválja, mert most az „elektró” egyértelműen hívó szó, kis befektetéssel is könnyen lehet kaszálni vele. Bennünket sokkal inkább az hajt, hogy folyamatosan benne tartsuk Budapestet a nemzetközi trend-áramban, és ezért továbbra is azon vagyunk, hogy a hely, a látvány, a külföldi fellépők, a szervezés terén a lehető legmagasabb színvonalú, legprofibb partikat hozzunk tető alá, ami nyilván drágábban jön ki, ha a jegyárat nézzük.
Milyen terveitek vannak 2010-re?
Popbitch: Egyrészt a szokásos: szeretnénk, ha minél többet hívnának bennünket vidékre, és hogy a fesztiválok szervezőinek is eszébe jussunk. Másrészt formálódik a fejünkben egy nagyobb szabású elképzelés, amivel ki szeretnénk bővíteni a tevékenységi körünket, de ez most még titok.
(Kollektiva legközelebb: február 20, Merlin.)
