2010.03.23. 11:42 – lánggitár

Muse és Iron Maiden a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nyilvánosságra hozták a 18. Sziget első lekötött fellépőit. A műfaji sokszínűség-szöveg egy jobbára elkoptatott szöveg, de jelen esetben ez nem vicc. A legnagyobb dobás talán a brit Muse, amiről minden túlzás nélkül elmondható, hogy a Radiohead mellett 21. század első számú intellektuális zenekara. Harmadszor járnak nálunk, de ebből az első fellépés még a nagy befutásuk előtt történt közvetlen, a második Papp Lászlós koncertről meg valamiért nem akart tudomást venni a magyar közönség. Lesz még Iron Maiden, ami két éve már bebizonyította, hogy nem véletlenül vonz az egész világon ekkora embertömeget. Dickinsonék most nem csupán múltidéznek, hanem az újkori albumaikból is ízelítőt kaphatunk.

A legnagyobb ínyencfalat augusztus 11 és 16 között talán a Specials lesz. A kultikus ska-zenekar mindössze egy turné erejéig alakul újjá, szóval becsüljük meg nagyon. A Ska részt rajtuk kívül a Ska-P is erősíteni fogja, legalább is az eddig bejelentettek közül.

Jön a Kasabian is, akik minden negatív előjel ellenére színterük egyik húzónevévé válta, legutóbbi lemezüket már oasisi magasságokba emelte a szaksajtó.

Gorillaz Sound System néven maga Damon Albarn érkezik egy dj-szett erejéig, ha már magát a "zenekart" nehezen tudná felléptetni. Az elektronikus zenék kedvelőinek nagy ajándék az Infected Mushroom bulija, mert a goa/psytrance színtér legnagyobb nevéről van szó. Idén sem marad Magyarország Faithless nélkül, de a tavalyival ellentétben most zenekarostul jönnek, és nem Tokajra, hanem a Hajógyári szigetre.

A Maidenen túli metál kapcsán sem kell szégyenkeznie az idei Szigetnek, mivel bepótolja koncertjét a legutóbb elmaradt Ill Nino, tiszteletét teszi a fesztiválon a gót metál alapzenekar Paradise Lost, űrrokkol egyet a sztónerkedvenc Monster Magnet, de lesz még The Hives, Papa Roach, Children Of Bodom, GWAR, Enter Shikari, Skindred, illetve a tavaly, valamint tavaly előtt is nagy sikerrel fellépő Danko Jones.

További fellépőkért katt ide.


fesztivál the specials muse gorillaz iron maiden sziget 2010



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása