Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Melyik a jobb, újjáalakítani egy zenekart, amelyik régen sok pénzt hozott, vagy benne maradni egy másikban, ami jelenleg is fix pénzt hoz? Scott Weiland egyértelműen az előbbi mellett döntött, vagy talán rákényszerítették a döntésre. A Velvet Revolver ütőképes rockzenekar volt, és ő volt benne az igazi rosszfiú, a többiek már kinöttek a drogokból. Persze mindenütt ő a rosszfiú, így az új életre kelt Stone Temple Pilotsban is, akik májusban dobják piacra az új lemezüket, előtte pedig egy dalt ízelítőnek.
Végérvényesen ki lehet jelenteni, hogy a kilencvenes évek újra visszatértek, sorra koncerteznek az akkor menő zenekarok, jelentetik meg a többnyire kifejezetten jó új lemezeiket. A Stone Temple Pilots így aztán csak beállt a sorba, de a karrierjük kezdetén sem lehet mondani, hogy az utat törték. Azt megtette előttük az Alice in Chains. Weiland mintha a drogos életutat (Layne Staley) is le akarta volna másolni, csak ő nem tudta csontig lerombolni magát. Persze a Stone Temple Pilotsnak voltak jó pillanatai, és a Core utáni lemezek is javítottak a sereghajtó státuszon, de ők mégsem tudtak együtt dolgozni, most meg megint igen. Vicces persze, hogy a Stone Temple Pilots pár dalán (pl.: Plush) az ezredfordulón már több zenekar is élősködött, és gyereklányok szívét bombázta a nyálas számaival, de most eljött az igazság pillanata, visszakerülhetnek oda, ahova valók.
A Between the Lines a későbbi lemezek világát viszi tovább, de a mai divatnak megfelelő, lazább, hetvenes évekbe nyúló hangulatot is megteremti. A dal nem nyúlós, lassú, mint a korai dolgok, sőt kifejezetten felszabadult. Jó verze, jó refrén, szimpla rockdal. Weiland a Velvet Revolver zenei oldalában is bőven benne lehetett, hiszen a Between the Lines oda is elfért volna. Nem tör át falakat, de tökös dal, amiből akár egy lemeznyi is lehetett bennük. Májusban kiderül.
