Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Debbie Harry az amerikai rocktörténet egyik legellentmondásosabb karaktere: bár egyetlen gyermeknek sem adott életet, mégis megérdemelten hordozta évtizedeken át a MILF titulust. És bár hősnőnk az utóbbi időben jelentős mértékű Holle anyósodáson ment keresztül (melyet 65. életévére való tekintettel ezennel el is nézünk neki), legendás mivolta továbbra is megkérdőjelezhetetlen. És bár jelen értekezésünk tárgya voltaképpen a Blondie lenne, Harry tipikusan azon frontemberek közé tartozott, akiket – kisugárzásuknál fogva - képtelenség volt egy lapon említeni zenésztársaival. Részben ez vezetett a zenekar 1982-es feloszlásához is.
A Blondie karrierjének kezdete 1973-ra nyúlik vissza. Chris Stein gitáros ekkortájt szállt be a The Stilettos nevezetű formációba, melyben egy ex-Playboy sztár, Deborah Ann Harry énekelt. Debbie és Chris hamarosan egy párként érkeztek meg a zenekari próbákra, mely nem kis feszültséget szított a tagok között. A feloszlás tehát nem sokat váratott magára, mint ahogy a Blondie megalakulása sem. Eredetileg Angels and the Snake-re keresztelték volna magukat, ám az utcai teherfuvarozók kreativitása felülírta ebbéli elképzeléseiket. (Ők ugyanis a „hey, blondie!” felkiáltással kezdték ecsetelni Harryvel kapcsolatos szándékaikat.) 1976-ban megjelent a csapat cím nélküli debütáló nagylemeze, mely glames, punkos hangzásával nem lelt éppen kedvező fogadtatásra. A vakszerencse jóvoltából azonban a siker mégsem kerülte el őket: egy tévés bakiból kifolyólag egy ausztrál zenei műsorban lejátszották In The Flesh című szerzeményük videóklipjét, melynek köszönhetően több millióan figyeltek fel rájuk. Plastic Letters névre hallgató második lemezüket már nagyszabású promóció kísérte, hasonlóan az ezt követő európai és ázsiai turnéhoz. Az igazi világsikert azonban az 1978-as Paralell Lines hozta el számukra. Többek között ezen kapott helyet Heart Of Glass című szerzeményük is, mely a mai napig a kereskedelmi rádiós kívánságműsorok egyik legtöbbet játszott dala. Az éledező diszkóhullám mellesleg óhatatlanul rányomta bélyegét a dal hangzására, melyet eredeti, rockos formája helyett „Bee Geesesített” stílusban rögzítettek. A csapat ezzel végleg kitört az underground státuszból, ugyanakkor Harry zenésztársai egyre inkább kiszorultak a reflektorfényből. Az ebből adódó feszültség az Eat to the Beat lemezen is éreztette hatását. Bár a jóval keményebb hangvételű lemez Európában sikeres lett, Amerikában csúnyán megbukott. Ezt követően Debbie és Jimmy Destri billentyűs egyaránt szólókarrierbe kezdett, a zenekar csupán 1981-ben folytatta a közös munkát. Az egy évvel későbbi The Hunter albumot azonban mind a kritikusok, mind a rajongók fanyalogva fogadták. Nem sokkal ezután a formáció bejelentette feloszlását, melyben Chris Stein betegsége ugyancsak szerepet játszott.
A grunge korszak beköszöntével egyre többen ismerték el a Blondie érdemeit. Ezen fellelkesülve Stein és Harry új felállásban és régi néven folytatta a közös munkát. Az ex-tagokkal folytatott obligát jogi csatározások azonban nem akadályozták meg őket abban, hogy Maria című slágerükkel fénykorukat idéző sikereket érjenek el. A Blondie utoljára 2003-ban jelentetett meg sorlemezt, ám a zenekar mai napig aktívan koncertezik. És bár régi fényük jócskán megkopott, egy „ki kap előbb infarktust” vetélkedőn továbbra is esélytelenül indulnának.
