2010.07.02. 10:14 – J.Z

Jövő héten irány Pécs, kezdődik a Rockmaraton - II.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ami fontosat lehetett, az első rész bevezetőjében leírtam már, így csak egy apró megjegyzés: csütörtöktől indul be igazán számomra a Rockmaraton, hiszen megannyi remek fellépővel állunk szemben, úgyhogy neki is látunk!

Július 8., csütörtök

A nagyszínpadon kezdem a szemezgetést, itt tradicionális metálnap van, hiszen érkezik Blaze Bayley, akit főképp onnan ismerhetünk, hogy Bruce Dickinson ideiglenes kiválása alatt az Iron Maiden frontemberi teendőit látta el több-kevesebb sikerrel. Szólóanyaggal és Maiden dalokkal érkezik, nyilvánvalóan le kell húzni a bőrt arról a pár évről amit ott töltött. A főattrakció itt a némileg antibiotikumokra hajazó nevű Ensiferum lesz, finnek, népdalmetálosok, imádnak kardokkal pózolni. Tanult zenészkollégánk Fellegi Ádám sűrűn hordta pólójukat, kapta is a riposztot, miszerint “Ádikám, nagyon fáj a torkom, bevennék egy ensiferumot”.

Ugorjunk viszont át gyorsan a Planet Noir színpadjára, ugyanis itt dupla hardcore támadást kap az arcába a nagyérdemű. Ezek közül a Walls Of Jerichóval sikerült is jópár közös koncertet és miniturnét töltenem, akik az egyik legjobb élőzenekar, ha hardcore-ról van szó, ráadásul van benne egy méregzsák énekesnő, Candace, aki irgalmatlan kemény a színpadon, amúgy nagyon cuki és szeretetreméltó hölgy, tanult zenészkollégánk Fellegi Ádám gyakran bombázta is korábban házassági ajánlatokkal, sikertelenül. Mi mindenesetre most fogjuk magunkat és videózunk!

A másik delikvens nem más, mint a Death By Stereo, akik szintén nagyon rendes figurák és bár utóbbi pár lemezükről azért megoszlanak a vélemények, két dolog biztos: az első nagylemezük mérföldkő a modern hardcore lemezek között, valamint élőben óriási a banda, Efrem Schultz énekes pedig igen jó képességekkel megáldott úri- és frontember. Érdekesség, hogy a bandára felfigyelt Serj Tankian (System Of A Down) is, és jól le is szerződtette őket Serjical Strike nevű kiadójához.

Maradt még egy külföldi fellépőnk, ez pedig a Konflikt Szlovákiából és a Rockerek.hu színpadon tolják. A már húsz éves banda igazi punklegenda, a punkzene ezen fajtájával engem speciel vallatni lehetne…

Július 9., péntek

Péntektől ritkulás van külföldi fellépők szempontjából, erre a napra egy banda maradt, ez pedig nem más, mint a norvég Mayhem, akik a Planet Noir színpad fő attrakciói. Bár talán már említettem, hogy black metal ügyben nem én vagyok a legnagyobb szakember, de a Mayhem Csihar Attila féle klasszikus De Mysteriis Dom Sathanas lemeze sűrűn megfordult nekem is a lejátszóimban, valamint láttam is őket élőben pár éve a Mega Pub nevű helyen. Ebből le is vontam azon következtetést, hogy a Mayhem egy elképesztően jó banda. Akkor még a régi énekes nyomta, és Csihar Attila két számot beállt vendégénekelni a végére, ami sokkal jobb volt, mint maga az egész koncerten a Maniac kódnéven futó úr teljesítménye, így a zenekar is rájött, ha már van egy gyöngyszem a magyar extrém zenei színtéren, aki amúgy felkárogta és -berregte nekik a legjobb lemezüket, akkor vegyék vissza gyorsan a bandába! Egy szó, mint száz, irány Mayhemet hallgatni, mi meg most jól megnézzük őket videón.

Július 10., szombat

Szombatra két fellépője van a Planet Noir színpadnak. Ezek közül az egyik a Primordial, akik írek, ír népzenével kevert black metalban utaznak és elképesztően jók. Gyakrabban ugrik be az újabb szerzeményeikről a kelta népzene, mint a black metal, monumentális alkotások. Én meg lehet barom vagyok, mert korábban nem hallgattam nagyon őket, úgyhogy nekiállhatok alaposabban ránézni a banda munkásságára.

Másodikként pedig jön a Heaven Shall Burn, amely zenekar tekintélyes pályafutása során még sohasem játszott Magyarországon, most ennek is eljött az ideje. Ráadásul a német srácok akkor voltak egyik úttörői a metalcore zenének a ’90-es évek végén, amikor a stílus még nem arról szólt, hogy felváltva énekeljünk szenvedve, majd lobogtassuk a félrefésült emohajunkat hörögve.

A figyelmet köszöntem szépen, én most abba is hagyom, a fesztiválos koncertek nyilván beszédesebbek lesznek még nálam is, úgyhogy húzás Pécsre!


ajánló punk metál fesztivál hardcore program rockmaraton



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása