Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Wolf Parade – Expo 86
(Sub Pop)
Az elsőosztályú kanadai indie rockot stabilan képviselő Wolf Parade mindig is ékes példája volt annak, hogy két dudás – jelen esetben két frontember – igenis jól megfér egy csárdában. A csapat két dalszerzője, Dan Boeckner és Spencer Krug, egy-egy eltérően hektikus figura. A kétagyú zenekar május elején Budapesten is fellépett, ahol egész sok új számot is eljátszottak a magyar közönségnek. A remek koncert során a kicsit is jó fülűek számára könnyedén nyilvánvaló válhatott, hogy a hamarosan megjelenő anyag határozottan nagyszerű hallgatnivalónak ígérkezik.
Az Expo 86 az együttes harmadik nagylemeze. A kiváló debütálást, a lenyűgöző „Apologies To The Queen Mary”-t követő „At Mount Zoomer” ugyan inkább visszafejlődésnek könyvelhető el, a segítségével mégis sikerült szélesebb rajongótáborra szert tenni. Kérdéses volt tehát, hogy a soron következő albumon milyen színvonalon teljesít a zenekar. Az Expo 86 legmarkánsabb tulajdonsága, hogy a két frontember mellékprojektjei ezen a korongon találnak a leginkább egymásra. A Dan Boeckner és felesége alkotta Handsome Furs és a Spencer Krug által vezetett Sunset Rubdown jellegzetességei egészen nyilvánvalóak. A fenti két zenekarban a Wolf Parade mindkét agya tökélyre fejlesztette a saját, eltérően feszült világát. Míg Krug az izgalmasabb megoldásokat kereső, bátran kísérletező félgéniusz, addig Boeckner egy sokkal hagyományosabb, konvencionálisan dögös rock’n’roll-figura. A lemez karakterét ezen sajátosságok gondosan kimunkált keveredése adja. Az arányok pedig közel egyformák.
A zenekar gyakran hangsúlyozta, hogy ennyire még sosem élvezték a lemezkészítést. Ez az önfeledtség valóban jelen van végig, ami nagyon jót tesz az album szerethetőségének. Az Expo 86 egy lenyűgözően energikus, őszinte korong. Még annak ellenére is, hogy hiányoznak róla a tökéletes dalok. Persze a Wolf Parade sosem a slágereiről volt híres, hanem az erős, a neurotikus kirohanások valamennyi tünetét felsorakoztató szerzeményeiről. Az Expo 86 végig maximálisan feszült marad, és egy percre sem talál menedéket a saját zaklatottsága elől. Nincs nyugvópontja, csak szélső értékeket ismer, és pontosan ez a szűnni nem akaró egyenletlenség és ennek állandó jelenléte adja a korong egyenletességét. Amikor kicsit lelassul és már-már csillapodni látszódik, a baljós robbanékonyság sejtetésével valójában akkor is csak a feszültséget fokozza. A zaklatottan kántáló ének továbbra is a Wolf Parade védjegye marad a kortárs indie rockban. Csak az a kár, hogy Krug és Boeckner hangja, a másik két lemezhez hasonlóan, most is viszonylag nehezen különböztethető meg egymástól. A szövegek viszont ezúttal is a költészet határát súrolják.
Az Expo 86 ugyan a tökéletes első lemez színvonalát nem érte el, de még így is jóval kellemesebb hallgatnivaló, mint a második „At Mount Zoomer”, ami azért közel sem sikeredett olyan rosszra. A Wolf Parade tehát nem tett semmi különöset, csak kiadta a kezei közül az életmű eddigi második legjobb lemezét.
