Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Korn - III: Remember Who You Are
(Roadrunner/mTon)
A Kornról mindig is sejthető volt, hogy nem tud méltóságteljesen megöregedni. El lehetne intézni annyival, hogy az egyszerűség kedvéért nu metalnak becézett stílust nem lehet bizonyos kor felett művelni, de érdekes módon a velük egyszerre indult Deftones meg tudott maradni 2010-ben is érdekes zenekarnak, tehát nem az egyszerű megszólalású mélyre hangolt gitárokban van a hiba. Sokkal inkább a Korn saját védjegye alkalmatlan rá teljesen, hogy pár elhízott volt narkós művelje. A Korn alapvető sajátossága az élet dolgain való tehetetlen tajtékzás. Ez az, amiért Jonathan Davisnek egy évtizeden keresztül elnéztük, hogy nem tud énekelni, és ez az, amiért a Blindot már az első cinekből felismerjük.
A Kornnak lételeme a gyerekesség, azt pedig Halász Juditon kívül nem sokan tudják 40 felett is prezentálni. Ezzel a problémakörrel kell szegény Fieldyéknek szembesülniük már hosszú évek óta. Van, aki szerint a Follow the Leader, van, aki szerint az Issues volt a kurvulás első állomása, én már liberálisnak számító szemléletet vallva csak a 2002-es Untouchablest lőném be állomásként, ahonnan már nem lehetett továbbfejlődni. Az így is nyolc év, azóta Head, és David Silveira leléptek (annak ellenére, hogy folyamatosan hangoztatták korábban, mekkora család is ők, és bárki kilép azonnal vége az egésznek), a Korn pedig lemezről lemezre nem tudja eldönteni, hogy ők többet akarnak, mint grúvos zúzós csörömpölést, vagy csak grúvos zúzós csörömpölést akarnak.
Ennek eredményeképp megjelent a „csak zúzni akarunk” korszakos, erős közepes Take a Look in the Mirror, és a „művészek vagyunk” attitűdben született, közepesen közepes See You on the Other Side. Egyik sem lett se kereskedelmi, se kritikai sikertörténet, a zenekar pedig fogalmatlanná válva összeszerencsétlenkedett egy teljes mértékben hallgathatatlan Unplugged élő lemezt, és még abban az évben egy egész egyszerűen szar stúdióanyagot, Untitled címmel. Na valahol itt kellett volna feloszlani.
Most három év hallgatás után ismét csak zúzni akarnak, és persze visszatérni a Korn gyökereihez, amiknek elvesztését ők a Life is Peachy utáni időszakra datálják, ezért is a cím. A visszatalálás érdekében ismét az a Ross Robinson lett a producer, akinek a nu metal szinte összes komoly zenekarát köszönhetjük (?), de mostanában a Klaxons mellett emlegetik leggyakrabban a nevét. Ha valaki azt hiszi, hogy a nagy összeborulás bármiféle hatással volt a Kornra, az nagyot téved. A Remember Who You Are pont úgy szól, mint ahogy a Korn-lemezek szoktak szólni, itt vannak a csattogós basszusok, sterilen mélyen szóló gitárok, puffogós dobok, és persze Jonathan Davis. Utóbbi a lemez 45 percében mintha magának is próbálná bizonygatni, hogy ő még ugyanaz a Jonathan Davis, aki elbőgte magát a Daddy feléneklése közben. Leginkább ez az erőlködés jellemző az egész lemezre. Minden dalon hallani, hogy a tagság mindent tud az általuk kitalált stílusról – szép is lenne, ha nem így lenne – de hozzátenni már nem tudnak, mert akkor megszűnnének Kornnak lenni.
Szerepelnek itt amúgy korrekt dalok, a klipes Oildale (Leave Me Alone), vagy a Let the Guilt Go pont alkalmasak az új lemez élőben való kötelező bemutatására, de arra nagy összegben mernék fogadni, hogy senki sem ezekért fog ellátogatni koncertre. Ez még akkor is így van, ha az Untitledet minden tekintetben sikerült felülmúlni, és a Take a Look in the Mirror – See You on the Other side duónál is csak annyival rosszabb, amennyivel mi is öregebbek lettünk.
2010-ben a Korn bármilyen szorgalmasan adja ki lemezeit, örök emlék marad. Az idő is megszépíti, de én például visszasírom azt a kort, mikor azon ment a vita, hogy lenyúlták-e a Fear Factoryt, és hogy mennyire hiteles ez az állandó picsogás a gyerekkoron. Ezekről csak azért lehetett vitázni, mert a melléjük kerülő dalok jók voltak. Azóta Davis, ha voltak is gondjai, nyilván jó párszor járt már a világ legdrágább pszichiátereinél, a világ az Adidas melegítőt csőnadrágra és kockás Vansre cserélte, a Korn pedig bebizonyította, hogy ők nem lehetnek AC/DC.
