Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kispál és a Borz 2010. július 20., Relentless Garage, London
A 90-es évek első felében a fiúk két táborba tömörültek a gimiben, és kölcsönösen lenézték egymást. Voltak a kispálosok, illetve voltak a tankcsapdások. Én frissen avanzsált rockerként az utóbbiba tartoztam, ezért a Kispállal csak évekkel később az egyetemi gólyabálokon ismerkedtem meg. Itt viszont rájöttem, hogy Kispálon sokkal jobban lehet csajozni, mint Tankcsapdán, és most jobban belegondolva, gyakorlatilag az összes nőm kispálos volt. O-tól kaptam meg ömlesztve írott audión az első négy-öt albumot. E-vel tervezgettük, hogyan pöccintjük majd le a csikket az Akropoliszról, ahova persze sose jutottunk el, a Tiszai pu.-on D-vel viszont több ízben is jártunk. Zs pedig, mivel addig nem esett le, elmagyarázta, hogy a szőke nő által kifogott ebihal mit is jelent.
Habár sosem tekintettem magamat Kispál-rajongónak, valahogy folyamatosan jelen volt az életemben. Önálló klubkoncertjükön talán sose voltam korábban, a gólyabálok, fesztiválok és ZP-s fellépéseiket nézve minden bizonnyal több tucatszor láttam őket élőben. Mivel az ember hajlamos arra, hogy csupán akkor értékelje a dolgokat, ha azok térben, és/vagy időben már távol vannak tőle, a három héttel a feloszlásuk előtt megtartott londoni Kispál koncertet nagyon vártam.
Kint, a bejáratnál, angol jegyüzérek, bent mintegy hatszáz magyar. Teltház. A bárpultnál nagy összeborulás a két hónappal ezelőtti Quimby-koncerten megismert arcokkal. Kispálék pedig a Forradalmárral kezdenek, majd Lovasi egy Lukács cinkeléssel úgy konferálja fel a második számot, hogy abba igyekszik belecsempészi a szöveg egy részét is. Ha ez a vég. Mivel „Juci nem fért fel a gépre” a De szeretnéket nélküle halljuk. A közönség, melynek átlagéletkora ránézésre magasabb, összetétele pedig vegyesebb, mint otthon megszokhattuk, (van itt ősrajongó Pécsről, másnak ez élete első Kispál-koncertje) iszonyú hálás, és az első pillanattól az utolsóig együtt él a zenekarral. Lovasi és Kispál is láthatóan jól érzi magát, sokat mosolyognak, Kispál néha még táncol is. Az „állandó sztárvendég” Lecsót viszont alig lehet észrevenni, jobb oldalt, a sötétben húzódik meg. Dióssy a színpad másik oldalán MAnökken ProlEtarZ-os pólóban játszik, egyedül Mihalik Ábel tűnik nagyon komolynak a dobok mögött. Lehet, amúgy csak azért, mert máskor mindig fülig ér a szája. A teremben egyébként iszonyú a meleg, Lovasiról is ömlik a víz.
A 23 év alatt, elképzelhető, hogy ez az első olyan koncertjük, ahol Kispál szájából nem lóg ki egy szál cigi sem, mivel ugyebár az itt tilos. Ezért a felénél, Lovasi meggyónja nekünk 10 bűnét, hogy ez alatt ő kimehessen rágyújtani. A Kicsit hadba belecsempészik az aktuális Final Countdown szinti futamát a Europe-tól, míg a Szőkített nő a Nirvana Smells Like Teen Spirit-jébe fullad, amit a Még egyszer jammeléssel, majdnem nyolc percesre nyúlt változata követ. A ráadásban pedig Lovasi és Lecsó megmutatják, hogyan is kell pogózni. Kölcsönösen seggbe rúgják egymást. A Ha az életben ugrálása és a levezető Hang és Fényt követően, foci vb-sen meghajolnak (töküket védve felugranak) Lovasi pedig „szép életet” kívánva búcsúzik tőlünk. Mi meg köszönjük, a ma estét, meg úgy általában az egészet! (Ja igen, és csajozni amúgy még mindig lehet Kispálon.)
