2010.08.16. 17:36 – lánggitár

Katy Perry csúnyán beszél?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az ősszel Magyarországon is fellépő, valamint új klipjéhez magyar szereplőket is kereső Katy Perry új lemezén keményen lázadni fog. Nem engedte ugyanis, hogy a lemezkiadó beleszóljon az albumon található dalokba, pedig azok a Peacock (magyarul ez pávát jelent, viszont az angol szlengben a cock pöcsöt is) című számot legszívesebben kihajították volna fenébe róla. Perry ezt nem engedte, pláne úgy, hogy az előző lemezén is ott volt az I Kissed A Girl dal, ami ugye elég leszbikus felhangokkal bír, és már azt sem engedte törölni, utólag pedig mennyire igaza lett, mivel azzal futott be. "Azt mondta a kiadó, hogy ezt nem akarják kislemezként látni, sőt, az albumon sem. Én meg erre: ti teljesen idióták vagytok." - osztotta ki a fejeseket Perry. A Teenage Dream című lemezről egyébként már kijött egy single, a California Gurls, ami meg a Beach Boys menedzsmentjének nem tetszett a zenekar California Girls című száma miatt, itt viszont Brian Wilson és Mike Love mentette valamit a helyzetet, azzal, hogy kifejezte tetszését a dal irányában. Erről beszélünk:


pop bulvár hír katy perry



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása