2010.08.25. 08:40 – gihi

Kiszámíthatatlan kórrajzú betegség - the (hated) tomorrow-premierek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

KOLOR címmel megjelent a the [hated] tomorrow új Ep-je, amit most a Lángoló Gitárokról le lehet tölteni (a lentebb található lejátszóban minden egyes dalnál a lefelé nyilra kell kattintani). Bónuszként tartunk egy klippremiert is a Zöldre, valamint itt egy interjú is hozzá a videóval kapcsolatban.

Milyen ötletből született a történet?
Az alapvető kiindulási pont az volt, hogy nem forgatunk image klipet ismét vagy legalábbis nem örültünk volna annak annyira, ha túlságosan is a zenekar van a középpontban. Egy barátommal, Emillel a - Pop&Roll zenekar énekesével – pár hónappal ezelőtt egy brainstorming alkalmával találtuk ki az alapvető sztorit, amit aztán a zenekar tagjaival, illetve a rendezővel finomítottunk, majd építettünk fel. 

Kikkel forgattatok?
A Discotech videoklip alatt nagyon jól bevált Lengyel Andor rendezővel és a szakmában méltán elismert operatőrrel, Szőke Jánossal.

Hol vettétek fel a jeleneteket?
A zenekar-most-nagyon-élvezi-hogy-zenél snittekhez megkaptuk a Dürer Kert nagytermét, ahova később aztán a főszereplő is megérkezik és a két cselekményszál összeforr. A kültéri jelenetekhez a jó idő miatt tökéletes helyszín volt a Városliget, ahol csak a szúnyoginvázió bosszantott, valamint egy buszmegálló az Erzsébet Királyné útján. Az otthon-vagyok-fürdök-és-nagyon-nem-tudom-mi-van jelenetekhez pedig az én otthonom adott helyszínt.

Miért éppen narkolepszia?
Különös betegség ez, mert bár van egy bizarr és igen kiszámíthatatlan kórrajza, de egy kicsit komikusabb oldalról is bemutatható, amit a klipbeli cselekményszál próbál lefesteni a nézőnek. Ezenkívül a dalszöveg egy igen kemény depresszióra reflektál, ami az útkeresésből, tanácstalanságból, magányosságból fakad.

A KOLOR lemez minden száma egy-egy szín nevét viseli, a videó a Zöldhöz készült, miért zöld?
Túl magasröptű választ erre nem tudok adni, amikor zenéltünk és alakult a dal, majd meg is szólalt, úgymond a zöld szín volt, melyet vizionáltunk. Természetesen a harmadik fecskendős szertartásunk beadagolása közben...

Már decemberben megtartottátok a lemezbemutatót, mégis csak most jelenik meg hivatalosan is az új lemez, miért vártatok ilyen sokáig?
Igazából lemezbemutató nagyon nem is volt ehhez a lemezhez. Úgy gondoltuk, hogy majd felkerül a netre, mindenki letöltheti már akkor, mi pedig járunk jobbra-balra koncerteket adni, mivel csupán 5 dalos a KOLOR, akár EP-nek is nevezhetnénk. A kiadóval volt egy kis huzavona, hogy mikor, hogy jelenjen meg, de a késés igazából a saját mérhetetlen lustaságunkból ered.

Nem lett túl rövid?
Az, hogy 5 szám lett ebből, talán annak tudható be, hogy teljesen feleslegesnek gondoljuk, hogy ma ebben a csöpp kis országban egy underground zenekar 10-12 számos lemezekkel próbáljon valamire menni, mivel nehezebben terjed el annyi dal és dupla annyiba kerül. Nekünk ez így tökéletesen megfelel.

Az MTV brand:new felfedezettjeiként milyen új lehetőségek nyíltak meg előttetek?
Egyrészt sokkal több koncertfelkérésünk van komolyabb helyekre, mint korábban. Mivel a TV-ben az elmúlt másfél évben a zenei órákban sokat játszanak MTV brand:new  program keretén belül, szert tettünk nagyobb ismeretségre, elismerésre és ellenszenvre is. A zenekar tényleg nagyon sokat nyert a programmal. 

Alvás vagy inkább ébrenlét?
Világbéke!


interjú pop rock exkluzív klip the hated tomorrow



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása