2010.09.08. 08:06 – lánggitár

Átadják a stafétabotot az Isten Háta Mögöttben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már hír adtunk róla, hogy az Isten Háta Mögöttben tagcsere lesz, méghozzá Bokros Csaba gitáros-billentyűs helyére Sándor Dániel száll be. Utóbbi zenészt eddig az Esclin Syndóból, illetve a Volkova Sistersből lehetett leginkább ismerni, de producerkedik is, így került közelebbi kapcsolatba az IHM-mel is például. Szokatlan módon a stafétabotot konkrétan majd a színpadon adják át egymásnak a tagok szeptember 9-én az A38-on, ahol lesz olyan pillanat is, mikor mind az öt tag egyszerre zenél majd. Mellesleg Bokros ezt a kiszállás dolgot picit finomítja most az alábbi kérdezz-felelekben.

Csabi, miért szálltál ki?

Nem voltam megelégedve a cateringgel. Én szeretem az import cuccokat az öltözőben, de annyira sokszor magyart adtak. Amúgy meg egy kicsit elfáradtam, meg magánéleti zűrök is voltak. Szóval gondoltam felszabadítok egy kis szabadidőt. Aztán persze, lehet, hogy majd úgy alakul, hogy előfordulok még koncerteken az IHM körül.

Dani, miért szálltál be?

Először az új lemez producereként szálltam be, másodszor hangmérnökként, és ha már ott voltam, Palika megkérdezte, lennék-e zenekartag. Tegyük hozzá, talán a kedvenc magyar zenekaromról van szó, közel áll a szívemhez, amióta ismerem. Az első stúdió-sessionök pedig meggyőztek arról, hogy könnyen megtaláljuk a közös hangot.

istebnhatamogott 13

Csabi, meddig érlelted ezt a döntést?

Sokáig. Tavaly év végén kezdtem gondolkodni rajta. Szóval nem lett elkapkodva.

Dani, kapásból igent mondtál a felkérésre?

Nem mondtam kapásból igent, át akartam gondolni mivel is fog ez járni, belefér-e az életembe, vállalom-e az ezzel járó felelősséget, kötelezettségeket. Aztán egy nappal később abbahagytam a gondolkodást, és azt mondtam, hülye lennék, ha nemet mondanék.

Csabi, milyen lesz szerinted nélküled az IHM?

Szar.

Dani, mit fogsz hozzáadni az IHM-hez?

Inkább elveszek. Válogatok, rendszerezek, visszametszek, átrendezek. Építkezek Pali (és Laci és Peti) legókockáiból.

Csabi, nem fog hiányozni az IHM?

Dehogynem. Ezért is finomítunk most ezen a kilépés dolgon. De ez Danin is múlik. Szóval vannak nyitott kérdések.

Dani, jól érzed majd magad az új zenekarban?

(Pálinkás Tamás énekes-gitáros közbedumál: Ez nem új zenekar.)
Remélem egy-két hónapon belül megtanulják a nevem, és végre összetegeződünk.

Csabi, zenélsz majd ezután?

Igen. Mestyán Ádámmal, a VHK basszerosával csináltunk egy Dereng nevű zenekart. Jó lesz.

Dani, az Esclin Syndóval mi lesz?

Az Esclin Syndo jelenleg pihen, amint késztetést érzünk a folytatásra, csináljuk tovább. Az, hogy az Esclin éppen azóta szünetel, hogy beléptem az Isten Háta Mögöttbe, az tökéletesen a véletlen műve.

Pali, milyen lesz a következő IHM-lemez?

Esclines, néhol volkovás.


interjú rock metál hír isten háta mögött



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása