2010.09.25. 09:09 – lánggitár

Nyugodt progresszivitás az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hogy mi köze van Spock kapitánynak a progresszív rockhoz, azt talán maga a Spock’s Beard sem tudja, pedig a név a Star Trekből származik, de talán az lehet a kapocs, hogy a zenész szakma szerint tudományos a közönség szerint pedig fantasztikus zenét játszik az Alan Morse szellemi vezetésével működő társaság. A Spock’s Beard a korai Genesis, a Rush és mondjuk a Flower Kings szerelemgyereke. Finom, nagyon-nagyon kedves zenéről van szó, amiben nincs egy hang sem, ami összezavarná az embert, nincs a manapság menő disszonancia, nincs hamis gitárriff, és egyéb direkt furcsaságok, a Spock’s Beard jó számokat akar írni. Utóbbi időben azért el tud szaladni az agya a zenészeknek, az idén megjelent X című lemezen akad két tizenhat perces track is, de hát ha ennyiben tudták csak elmondani, amit akartak, akkor biztosan szükség volt rá. A koncerteken természetesen képesek hozni ezt a nyugodt zenei utaztatást, így szeptember 27-én, az A38 hajón sem csalódhat bennük senki, aki szeret merengeni egy-egy hangszeres tudásán, vagy egy összeérlelt zenekar fellépésén.


rock program spocks beard



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása