2010.10.08. 08:07 – lánggitár

Roger Waters engedett a Rágalmazásellenes Ligának

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemrég megírtuk, hogy Roger Waterst pár napja antiszemitizmussal vádolta meg az Anti-Defamation League (Rágalmazásellenes Liga), amiért a Pink Floyd alapítója, a most is zajló turnéján egymás után vetítette a dollárjelet és a Dávid-csillagot a Goodbye Blue Sky című dal alatt. Waters honlapján védekezett a Liga állítása ellen, szerinte semmi okuk nincs felháborodni, sőt, meg sem nézték a show-t, így nem is ismerik annak üzenetét. A zenész ennek ellenére megváltoztatta az említett részt, így a New York-i koncerten már nem a Dávid-csillag jött közvetlenül a dollárjel után, hanem a Mercedes szimbóluma. Minden valószínűség szerint már mi is így láthatjuk majd jövő június 22-én az előadást, amikor is a The Wall című lemez 30 éves jubileumi turnéja eléri hazánkat, ahol Waters az elejétől a végig eljátssza a másfél órás anyagot, sőt, némileg ki is egészíti azt a stúdiófelvételhez képest.

Fotó: Theo Wargo/WireImage for New York Post


rock pink floyd hír roger waters



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása