Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Dillinger Escape Plan, Cancer Bats, The Ocean @ Dürer Kert, 2010.10.13.
2008-as budapesti koncertjével a Dillinger Escape Plan olyan magasra tette a mércét az A38-on, hogy félő volt, most nem tud akkorát ugrani. Kár volt aggódni, mert ha feljebb nem is rakta a lécet, de nagy magabiztossággal átvitte azt most a Dürer Kertben is.
Előttük még fellépett a német The Ocean, akik olyan posztmetált játszanak, amit itthon relatíve sokan szeretnek (ezért is voltak már nálunk többször), de ettől még nem volt jó, amit csináltak. Illetve nem is az, hogy nem jó, de attól, hogy Meshuggah-szerű ritmusokat visznek a többnyire lassan hömpölygő, szaggatott témákba, még nem lesz annyira izgalmas, hogy az egy teljes fellépés erejéig lekössön. A zenészeken amúgy nem múlott a szórakoztatás, ők a zenéhez képest meglepő intenzitással bemozogták a színpadon, de a frontember még a nézőteret is kihasználta olykor, ha már nem érezte elégnek a deszkákat, meg a dobemelvényt. Lehet külön fellépésen jó ez a zenekar, de itt csak töltelék volt.
A Cancer Bats viszont már jobban illett a közegbe, jobb koncertet is adtak. Kinézetre, mintha négy favágó mászott volna fel a színpadra, zeneileg pedig kb. a déli metál, a hardcore és az északi rock and roll keverékét kaptuk. Az énekes az egész színpadot berohangálta amolyan hc-s mintára, így fel sem tűnt, hogy a többiek igazából csak lecövekeltek posztjuknál. A zenekar egyenletesen fejlődött a hardcore-ból a mostani szőrös rock and roll felé, és mivel ma már az utóbbi dominál, így a hangsúly is az új lemezen volt. Ezek a dalok akár élőben is képesek rögtön hatni, van bennük elég, egyszerű kapaszkodó, de mindenképpen jót tett a hangulatnak a klipen is kiadott, itt a kb. a koncert felénél elsütött Sabotage. Ezt ugyan a Beastie Boys annak idején olyan tökéletesen összerakta, hogy a Cancer Bats is csak rontani tudott rajta, de érdekes volt ez a megközelítése is ennek a már ezer helyen, ezer módon feldolgozott dalnak, még ha igazán csak hangzásban különbözött is az eredetitől.
A Dillinger Escape Plan egyértelmű hatása, főleg a másodikként kiadott Miss Machine nagylemeztől kezdve a Nine Inch Nails. Fel is dolgozták a Wish-t Trent Reznoréktól, sőt, ezt a NIN búcsúturnéján többször elő is adták közösen a nagy példaképpel, szóval nem takargatják a nyilvánvalót. Ez eddiga fenti feldolgozáson kívül leginkább csak Greg Puciato énekes dallamosabb témáiban tűnhetett fel, most viszont már élőben is van hasonlóság. Kb. az történhetett, hogy a Nine Inch Nails kamionjáról lepotyogott pár világító oszlopot gyorsan elrakták maguknak, és most azt pakolják estéről estére a hangládák mellé. Reznor már évek óta sokkolja rajongóit a fényarzenáljával, most ezt formálta maga képére kicsiben a DEP, bár náluk nem ez okozza a legnagyobb döbbenetet.
A zenekar inkább színpadi teljesítményével nyűgözi le az embereket. Többek szerint ma már csak rutin, amit a Dillinger Escape Plan a színpadon csinál, de ha ez azt jelenti, hogy hol az egyik, hol a másik hangfal tetején jelennek meg a zenészek vagy, hogy Benjamin Weinman gitáros ész nélkül tombol, zsonglőrködik gitárjával, esetleg hogy a tagok szó szerint fejest ugranak a közönségbe, akkor én minden nap ilyen rutint akarok látni.
A látványon kívül persze voltak dalok is, ahol a lemezen is kaotikusan összetett részekből itt már szinte semmit nem lehet kivenni, magyarán a zenészek nyugodtan azt csinálhattak, amit akartak, senki nem vette észre, ha csak sikálnak a bonyolult futamok helyett. A DEP ezekkel a részekkel szabályosan kisöpör minden ottmaradt hangot az ember hallójárataiból, főleg élőben, így a káosz után következő dallamos részek már mannaként hatnak, ráadásul az arányokat is tökéletesen eltalálják dalsorrendben a zúzás és a letisztult részek között. És ha már dallamok: a két évvel ezelőttihez képest a két gitáros is beszállt a vokálba, így Puciato már nem tűnt annyira hamisnak, mint akkor, a koncert két csúcspontjának számító zongorázós, lassan építkező, a végére teljesen széttorzítottá váló Widowernél és Mouth of Ghostsnál pedig egyáltalán nem volt baj a hangjával.
Ez a kb. egy óra tökéletesen elég is volt a Dillinger Escape Planből, és csupán csak amiatt marad le a 2008-as mögött, mert ahhoz képest nem igazán volt meglepetés benne. Mindenki tudta, hogy itt káosz lesz, amit rendben, kifogástalanul meg is kapott. Ja, és nem volt álmennyezet-leszakítás sem, de cserébe hosszabb volt a koncert. Döntse el mindenki melyik a jobb!
A képek nem ezen a koncerten, hanem itt készültek.
