2010.10.18. 14:16 – lánggitár

Mindjárt itt az új Magashegyi-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Magashegyi Underground négy év után új lemezt ad ki, 1000 erdő címmel, amely egyben az első klasszikus nagylemeze is a formációnak. A bemutató az A38-as hajón lesz október 29-én. A zenekar négy év után először jelentkezik nagylemezzel, a studiófelvételek az ősszel kezdődtek meg, amikor már lecsendesült a tavaszi-nyári pörgés. Az erről készült kis ízelítő alább is megtalálható.

„Ez egy régi tartozásunk a rajongóink felé” - mondta Fodor Máriusz zeneszerző-billentyűs, aki szerint azért 1000 erdő az album címe, mert már a zenekar megalakulásakor kitalálta az első CD koncepcióját. A cím mögött szerinte filozófia rejlik, mert ahogy az erdő is harmonikus elegyet alkot, úgy ahogy az új lemez komponensei is. Az eddig a szövegekért felelős Tariska Szabolcs a lemezbemutatón színpadra is áll, aktív szerepet vállalva majd az előadásból. Az A38-as koncertre pedig vendég fúvósokat és vonósokat ígérnek, amellett, hogy állítólag vizualitásban sem lesz hiány.

(A lemezbe itt a Lángoló Gitárokon bele is lehet majd hallgatni még koncert előtt.)


pop hír magashegyi underground



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása