"Neki a zene a fontos, nekem a kép" - Norbert Kristóf-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kristóf Norbert és Bolla Szilvia közös filmje, az American Mercury egyedülálló színfolt a budapesti underground színtéren - a zenész Kristóf Norbert kevesekhez hasonlíthatóan intim zenéjét az ezeddig fotói révén ismert, és elismert Bolla Szilvia mozgóképei teszik teljessé egy formabontó projektben. Lírikus hazai (?) lo-fi és ha úgy tetszik poszt-rock valamiféle elvágyódó képi világgal - a film bemutatója a közelmúltban került megrendezésre, természetesen egy belvárosi művészmoziban, de letölhető, megnézhető a norbertkristof.com-on. Többek a közt készítés folyamatáról kérdeztük a két némileg introvertált csodabogarat, akik először tőlük szokatlan módon eleinte lehetetlen hülyeségekkel traktáltak minket, de azért mi belementünk a játékba. Nézd meg a teljes filmet a cikk végén!

Az elmúlt pár percben sok verziót kitaláltatok, de hogy legalább kerek hazugság legyen, foglaljátok össze a filmkészítés felmerülésének körülményeit!
B.Sz.: Legelőször csak állóképeket terveztünk, mármint zenekari promóképeket. Csak aztán Norbinak ilyen-olyan okok miatt mégsem lett zenekara, ellenben csináltam felvételeket a számairól, és valahogy felmerült, hogy fűzzük össze és tegyünk hozzá többet.

Tehát a hosszával és a formátumával kapcsolatban eleinte nem volt konkrét elképzelés?
B.Sz.: Nem, bár persze úgy álltunk hozzá, hogy nem csak egy videoklipet szeretnénk.
N.K.: Az én részemről főleg nem volt tudatos az egész, csak szerettem volna csinálni valamit, és Szilvi volt a környezetemben az az ember akinek a munkái valamilyen értelemben megfogtak. Aztán pedig csak reménykedtem, hogy majd valami jó fog kisülni ebből. Sosem készültek élő felvételek a fellépések alkalmával, amit mindig is bántam… B.Sz.: …én pedig szerencsére elég sokmindent beleláttam a zenébe ahhoz, hogy kreatívan együtt tudjunk működni.
Mit fed a cím (American Mercury)?
N.K.: Az Amerikai Merkuri egy olyan álom ahol egyszerre van meg a nyugati lét minden szabadság-pillanata, de csak a kelet európai szomorúság és unalom ketrecén keresztül nézhetsz keresztül ahogy épp süt a nap vagy esik az eső ott a távolban. Azt mondják amibe beleszületsz az berögződik, belédváj valamit, egy tüskét, amit csak úgy szedhetsz ki hogy egy részed is kiszakad vele együtt.

Merítettetek inspirációt más hasonló filmekből? Nemigen lehet elmenni a Sigur Rós-féle Heima mellett, például.
B.Sz.: Az inspiráció szerintem adott volt. különben el sem tudtuk volna kezdeni, inkább mint mondtam, azoknak a dolgoknak a levetüléseit szerettem volna egybeszedni, amiket a dalok elindítotttak bennem.

A film strukturáltsága időközben alakult ki, vagy előre konkretizáltátok?
K.N.: Időközben állt össze, ez az átkötő szövegekre is érvényes.
B.Sz.: Másként nem is tudtuk volna ezt megoldani. Norbi egyébként rengeteg mindent kivágott a filmből, amit én értékesnek tartottam. Ebből a szempontból igencsak vasakaratú producernek bizonyult, de ez érthető. Neki elsősorban a zene volt fontos, nekem pedig értelemszerűen a kép, és emiatt többminden nem került bele a végső verzióba, mert Norbi valamilyen szempontból elégedetlen volt a zenei résszel. Sajnáltam, de ebben ő volt a főnök (nevet).

Kinek szántátok a filmet?
B.Sz.: Nem volt belőve célközönség, bár azért sejthető, hogy nagyrészt kikhez jut el. Norbinak van közönsége, annak ellenére, hogy élő fellépéseket tekintve tulajdonképpen évek óta bújkál.

Miért bújkálsz?
K.N.: Nem bújkálok, ez elég összetett dolog az én esetemben. Elég sokfelé mentem a világban, próbáltam utánamenni a saját életem történéseinek, felemás eredménnyel. Megjártam Berlint, Seattlet, úgy terveztem, hogy le is telepedek, aztán végül nem úgy alakult. Seattle-ben például egy ex-heroinista festővel laktam, aki dobolt is, és vele nagyon jó volt zenélni. Aztán végül három hónap múltán mégis hazajöttem, ez az idő pedig pont arra elég, hogy lásd, hogy beindulnak-e a dolgaid, vagy sem. Én sajnos még mindig nem látom, hogy beindultak volna, vagy sem, de mindenesetre a visszajövetel mellett döntöttem.

Korábban sokszor játszottál egyedül, egy gitárral, gyakran indie-partik első fellépőjeként. Ezzel miért hagytál fel?
K.N.: Valahol szerettem csinálni, jó volt, de rohadt egy érzés otthon egyedül összepakolni, egyedül érkezni, egyedül beállni, egyedül eljátszani a szettedet aztán két beszélgetés után egyedül összeszedni magad és menni haza. Lehangoló.

Most úgy tudom tervezgeted, hogy összehozol egy új felállást, amivel élőben is felléptek. Ehhez mi a motivációd? Érkeznek a hiányoló visszajelzések a korábbi közönség részéről?
K.N.: Konkrétum nincs, de a filmben felbukkanó zenészekkel valóban tervezek egy élő zenekart felállítani. Viszont ezen a szinten szerintem nemigen beszélhetünk közönségről, csak inkább közegről. Ez a közeg meg barátokból, ismerősökből áll, ez hol húsz embert jelent, hol kétszázat, a helyzettől függ. Ráadásul nem tudom, mit tart össze egy zenekart, valahogy erre sosem jöttem rá. Azért igyekszem.

Egy ilyen film közönségépítésnek sem utolsó, ez is hajtott?
K.N.: Inkább formátumot kerestem a tartalomnak, de a konvencionális kötöttségek, mint, hogy teszamazt forgassunk dokumentumfilmet, videoklipet, koncertfelvételt - szóval ezek hidegen hagynak. Ami fontos volt, hogy legyen benne közelség. Aztán ebben az az érdekes, hogy a bemutató után jöttek oda az emberek, hogy milyen jó ez, mikor jön ki az album. Én meg; ki beszélt itt albumról? Itt egyben meg lehet hallgatni a dalokat, a Szilvi révén többek is lettek mint hangok és dalszöveg. Szerintem ez így elég kerek lett. Képek egy soundtrackhez.