2010.11.05. 13:41 – lánggitár

Karácsonyra új Michael Jackson-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma már gyakorlatilag mindenki tényként kezeli, hogy tavaly Michael Jackson úgy halt meg, hogy több mint száz kész dalt hagyott az örököseire. Állítólag ezeket azért nem adta ki, hogy halála után, egyfajta életbiztosításként gyermekei ezek kiadásából éljenek. Valami igazság úgy néz ki volt ezekben a pletykákban, ugyanis idén december 13-án megjelenik a Michael című nagylemez, ami elvileg csak olyan dalokat tartalmaz majd, amiket eddig nem hallhattunk. A bizonytalanság oka, hogy a sajtóanyagból nem tűnik ki, hogy pontosan mikoriak is ezek a szerzemények, teljesen készre keverte-e őket Jackson, vagy még halála után is dolgoztak vele. A kiadó ezt írja: "Most, miután a Michael albumon található dalok egyedülálló történetei napvilágra kerülnek, a rajongók egy ámulatba ejtő betekintést nyerhetnek abba, ahogyan ez a művész dolgozott, és lehetőségük lesz meghallgatni azokat a dalokat, melyeket ő nem is oly rég készített, olyan számokkal kiegészítve, melyeket Michael mindig is szeretett volna megvalósítani." Az mindenesetre biztos, hogy november nyolcadikán egy számot meg lehet majd hallgatni az énekes weboldalán. Az egy hétig hallható Breaking News című dal még 2007-ben született, de csak nemrég nyerte el végleges formáját. (Itt ismét nem tudjuk a nemrég pontosan mit jelent.) A lemez borítóját Kadir Nelson festette még 2009-ben, aki művével Jackson életének legfontosabb pillanatait igyekezett megörökíteni.


pop hír michael jackson



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása