2010.11.19. 11:50 – lánggitár

Újjáalakul a System Of A Down?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Francis Zégut, a francia RTL2 rádió Pop Rock Station műsorának vezetője gyakorlatilag tényként közölte blogján, hogy jövő év június 6-án a System Of A Down fellép Párizsban. Ha ez igaz, akkor az azt jelenti, hogy a négy éve szünetelő együttes immár tényleg újjáalakul. Az évtized egyik meghatározó, örmény leszármazottakból álló, de amerikai rockzenekarja rajongóinak reményét erősíti, hogy Serj Tankian énekes még a nyáron azt nyilatkozta, hogy Shavo Odadjian basszusgitáros esküvőjén hosszú idő óta először mindannyian találkoztak, kiderült, hogy barátok maradtak, úgyhogy lényegében bármikor nekiállhatnak újra a közös munkának, viszont ezt nem fogjál elsietni, történik, mikor történik. Odadjian is nyilatkozott nemrég a Hustlernek, ahol elmondta, ha 2006-ban nem állnak le a System Of A Downnal, akkor valószínűleg ma már nem csak szünetről lenne szó, hanem tényleg nem létezne a zenekar. A sikerrel sok probléma is érkezett, elkezdtek egymás pénztárcájában turkálni, ki mennyit keres, és ezt rossz volt látni. Most viszont már minden ok, szóval ha elég éhesek lesznek, ha elég tüzet éreznek magukban, akkor ismét nekilódulnak. Mellesleg már több fesztiválfellépést is pletykálnak a fenti dátum köré, és ha tovább szőjük a konspirációs szálakat, belegondolva, hogy a Novarock is egy köpésre van időben a párizsi fellépéstől, akkor akár a magyar rajongók is reménykedhetnek.


rock metál hír system of a down



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása