Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Caribou @ Gödör klub, 2010.12.02.
A Selected Sounds nevű eseménysorozat a kanadai Caribou koncertjével vette kezdetét csütörtök este a Gödörben. A rendezvény aktualitását is jól jelzi, hogy a fellépő csapat az idén adta ki legfrissebb lemezét, a Swimet. A kritikusok egységes üdvrivalgásának hatására a Caribout még az elektrószíntér is a szívébe zárta. Nem is csoda, hiszen a koncertet végignézve könnyedén megállapíthatóvá vált, hogy Dan Snaith és csapata nyilván sok munkát ölt abba, hogy a legutóbbi album elektronikus törekvései élőben is megállják a helyüket.
Mint a világ haladó szellemű nagyvárosaiban, úgy Budapesten is nagy létszámú, lelkes közönség várta a koncert kezdetét. Amint felcsendültek az első hangok, máris masszív fűszag telepedett a nézőtérre. A Caribou tagjai eközben a szokásos felállásában helyezkedtek el a színpadon: előtérben a két dobfelszerelés, melyeket Brad Weber mellett a multiinstrumentalista projektvezető, Snaith is aktívan püfölt, a gitárosok pedig a háttérbe szorulva pengettek. Az első számok után csak a hülyéknek nem tűnhetett fel, hogy itt valami bibi van a hangosítással, a dalok ugyanis rendkívül erőtlenül szóltak. Nagyjából úgy, mintha a zenekar egy mikrohullámú sütőben játszott volna, amely eközben zúgott és búgott, mi pedig ezalatt a lepattant konyhában fülelve próbáltunk kivenni valamit ebből a furcsa katyvaszból. Bár az egykori slágert, a Melody Day-t nagy ováció fogadta, a Caribou mégis elsősorban a szobahőmérsékletű Swim dalait igyekezett megmelegíteni. A dobozba zárt szobaelektró pedig nagyon sokáig nem tudott kibontakozni. A polcmeleg zacskós tej így aztán jó ideig csak instant kakaóporral keveredett.
A kásás ének és az álomszerű hangzás alig felismerhetővé tette az egyébként kiválóan megírt dalok zömét. Ez a legtöbb esetben jó irányba szokta vinni a poptermékek hangzásvilágát, itt azonban csak ügyetlen tompaságként lehetett elkönyvelni. (Két éve láttam a Caribout egy myslowicei parkban, akkor szinte végig borsódzott a hátam, és majdnem minden harmadik hangtól leesett az állam.) Ebből az állapotból csak az zökkentette ki a koncertet, amikor azzal szembesültünk, hogy véletlenül a mikróban felejtettük a fém kiskanalat, ilyenkor ugyanis a zene a villogó fehér fények és az éles sivítás kíséretében szabályszerűen szikrázott.
Aztán mikor már majdnem elkönyveltem magamban, hogy egy újabb csalódással kell majd távoznom, akkor hirtelen beütött a nagy generál, és a helyére került minden. A zenekarnak így csak a koncert végére sikerült megmutatnia, hogy milyen karakteres, élettel teli hangzásra képes, amikor klappolnak a körülmények. Ez azért elég bosszantó. Mindenesetre a tisztességes finálé elég sok mindenért kárpótolt, és megakadályozta azt, hogy a többség fanyalgó szájjal gondoljon vissza a sajnálatosan félresikerült estére. A kakaó elkészült.
(A képek a zenekar Facebook-oldaláról vannak.)
