Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Michael Jackson - Michael
(Sony Music)
Új lemeze jelent meg a napokban Michael Jacksonnak. A szupersztár persze már másfél éve halott, de hát az ilyesmihez nem kell élni. Pláne manapság, és főleg akkor nem, ha róla van szó. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, azt mondanám, az egészben az a legfurcsább, hogy csak idén karácsony előtt, és nem tavaly ilyenkor jelent meg ez a lemez. De persze inkább próbáljuk meg ezt a tíz számot valahogy megemészteni, elhelyezni valahol, meg úgy egyáltalán kezdeni velük valamit. Nem egyszerű feladat, több szempontból sem.
A lemezről hetek, hónapok óta cikkezik a világsajtó, túl sokat mégsem lehetett megtudni róla. Van itt tíz, korábban soha nem hallott szám, akad néhány közreműködő, a címe pedig az, hogy Michael. Nagyjából ennyi. Azt, hogy a dalokat Michael Jackson mikor szerezte, mennyire voltak készen a halálakor, volt-e még életében valami köze ahhoz, hogy most pont ez a tíz dal jelent meg egy albumon, nem igazán lehet tudni. A lemez kiadója csak sejtelmeskedik, nyilván tudják, hogy egy meglévő legenda köré pillanatok alatt lehet gyártani apró kisebb legendákat ezzel a hozzáállással, az meg baromi jót tud tenni az eladásoknak. Nagyjából annyit tudunk tehát, hogy a dalok nemrég készültek. Azt meg, hogy nemrég, mindenki értelmezze saját belátása szerint. Minden esetre a hangszerelés és a hangzás mai, így tehát azt szinte biztosan kizárhatjuk, hogy mondjuk már több évtizeddel ezelőtt végleges formába öntött számok is kerültek volna a lemezre. Ugorjunk.
Tíz szám, negyvenegy perc, a nevesebb közreműködők: Akon, 50 Cent, Lenny Kravitz, Dave Grohl. A dalok nagy részében azonban csak Michael Jacksont halljuk, már ha egyáltalán, hiszen a nagyjából egy hónappal ezelőtt, az előfutárként megjelent Breaking News kapcsán szinte azonnal napvilágot láttak olyan vélemények, hogy nem is ő énekel dalokban. Mindezek a körülmények pedig már bőven elegendőek ahhoz, hogy a lemez hallgatása közben huzamosabb időre képtelenek legyünk elvonatkoztatni tőlük, és azt figyeljük, vajon hol lóg ki a lóláb. Ami pedig igazán sokat elárul a lemezről, hogy mindez nem tesz túl rosszat neki, mert így legalább lefoglaljuk magunkat valamivel közben. Az a helyzet ugyanis, hogy a Michael dalainak nagy része sok mindennek nevezhető, csak éppen izgalmasnak nem, és hiába egyáltalán nem hosszú az album, már valahol a közepe előtt azt érzi a hallgató, hogy elég nehéz rá különösebben koncentrálni. Nem is csoda ez, hiszen számról számra olyasmit hallunk, főleg az érzelmesebb, mi több, érzelgős számok esetében, amit MJ-től már korábban is hallottunk, csak annak idején ennél valamivel jobban. Ráadásul a vendégek sem hoznak a képbe túl sok újdonságot. A Lenny Kravitz és Dave Grohl közreműködésével készült (I Can't Make It) Another Day abszolút langyos víz, de legalábbis hallottunk már ennél sokkal erősebb rockos beütésű dalt is Jacksontól, az Akonnal készült duett (Hold My Hand) pedig egész egyszerűen pocsék. Ami már csak azért is nagy baj, mert ezzel indít a lemez, és így súlyos károkat okoz a hallgatóban a későbbiekre nézve. Márpedig azért akadnak figyelemreméltó húzások is, ott van például a 50 Centtel közös szám, a Monster. Amennyiben jóindulattal azt feltételezzük, hogy nem színtiszta stúdióbravúr, amit hallunk, és a főszereplőnek hangsúlyos része volt a végeredményben, úgy például akár azt is gondolhatjuk, ez a dal jól mutatja, milyen lenne az élő Michael Jackson mostanában, ha újabb sikereket akarna elérni a táncparketteken. (Csak hát az egy külön kérdés, hogy mi alapján is feltételezzük ezt az egészet.) A viszonylag érdekesebb dalokhoz sorolható egyébként még például a már említett Breaking News is, ha azt vesszük, hogy ebben MJ arról énekel, milyen is Michael Jacksonnak lenni. Ráadásul ez is egy feszesebb, lendületesebb, a táncparketteket is megcélzó szám, mint ahogy a szaxofonnal, hangsúlyos szintikkel, robotikus vokállal megspékelt refrénnel és funkos basszussal megtámogatott Behind The Mask is. Ezek a dalok a lemezen azt is jól megmutatják, hogy a legkézenfekvőbb közreműködő Justin Timberlake lett volna a mai popsztárok közül, nem is értem, vele hogy nem készült közös szám.
Összességében a Michael egy meglehetősen közepes lemez, ami ha csak a dalok színvonalát nézzük, egyáltalán nem zavar túl sok vizet. Ebből ugyanakkor túl nagy következtetéseket levonni arra nézve, hogy milyen lenne Michael Jackson 2010-ben, ha még élne, egész egyszerűen hülyeség, de legalábbis naivitás lenne. Annyi a bizonytalanság, és annyi a kérdőjel az albummal kapcsolatban, amit valószínűleg soha senki sem fog megválaszolni, hogy valójában még azt sem jelenthetjük ki teljesen egyértelműen, hogy ez egy Michael Jackson-lemez. Az életmű korábbi darabjai mellé tenni és azokhoz képest értékelni pedig szinte teljességgel lehetetlen.
