Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy év szünet után újra él a pécsi Psycho Mutants zenekar. A srácok új lemezzel, új videóval és rengeteg koncerttel próbálnak visszatérni a köztudatba, de hogy mi is történt az elmúlt időben, arról most mindent elmesélt a zenekar tangóharmonikása, Jehan Paumero.
Egy év szünet után tértetek vissza, ki mit csinált ebben az időszakban?
Mindenki visszatért a hétköznapi életéhez, dolgoztunk ezerrel, de azért koncertekre jártunk, találkoztunk rendszeren, beszélgettünk, buliztunk, sok időt töltöttünk a Kino Caféban, ahol Zoli, az énekesünk dolgozott. Végül a Kino bezárása alkalmából kezdtünk újra zenélni és utána teljesen természetes lett, hogy továbbra is próbálunk. A nyár közepén pedig újra nekiláttunk a lemeznek.
Sikerült minden nézeteltérést végleg elsimítani a zenekarban?
Igen, teljesen. Olyan most a hangulat, mint amikor elkezdtünk együtt zenélni. Sőt, nagyobb a figyelem, erősebbek az energiák, szorosabb a barátság. Tökéletes a hangulat a munkához és máris dolgozunk a következő lemezen.
Az első lemezzel nem voltatok teljesen elégedettek, mi a helyzet ezzel?
Ez a lemez most nagyon tetszik mindenkinek, jobban tükrözi azt, ami a színpadon történik, sokkal több erő van benne, mint az elsőben. Többet dolgoztunk a részleteken, jobban szól minden, karcosabb és őszintébb a végeredmény.
Most is sávonként rögzítettétek a dalokat vagy változtattatok a felvételi folyamatban?
A dob, a basszus és a gitárok egyben vannak fölvéve, az éneket, a trombitát és a tangóharmonikát pedig mankóként vettünk föl, majdnem élőben végül is. De sokat foglalkoztunk vele utólag is.
Hol készült a lemez?
Ugyanott, mint az előző, a Sonarium Stúdióban, Pécsett, Schulteisz Gábornál, ahol nagyon szeretünk dolgozni. A keverés a mastering pedig Brüsszelben történt meg, Stephan Kraemer-nél (Jack The Ripper, The Fitzcarraldo Sessions, Yann Tiersen stb.).
Mennyi beleszólást engedtetek Stephen Kraemernek? Hogyan került ő egyáltalán a képbe?
Egy kedves ismerősünk egy francia zenekarból ajánlotta őt. Azt mondta, hogy ha igazán akarunk lépni egyet, akkor vele kellene dolgozni. Kapcsolatba léptünk vele, eleinte nem tűnt annyira szimpatikusnak vagy nyitottnak, de végül egyből megkeresett minket, amikor megkapta az első lemezünket. Azt mondta, hogy érti, mi a baj a lemezzel, érti mit keresünk igazából és érdekelné a dolog. Mutattunk neki "piszkozatokat" az új számokból, és onnantól kezdve folyamatosan egyeztettük. Tényleg értette, mit akarunk, az első próbálkozás már teljesen meggyőző volt. Nagyon jót tett a zenekarnak, hogy egy külsős és profi fül foglalkozott az anyaggal.
A Sleep Baby című dal miért éppen Bruno Adamsnek szól?
Bruno Adams egyrészt Zoli egyik példaképe, kedvenc zenésze. Zoli imádja a Once Upon a Time-ot, a Fatal Shore-t és a többi zenekart amiben részt vett Bruno, másrészt a zenekar "barátja" lett, mivel párszor felléptünk és buliztunk együtt Magyarországon. Sajnos beteg lett, és legutolsó koncertjét Pécsett adta, Zoli kocsmájában. Ezután nem volt kérdés, hogy írni fogunk neki egy számot.
Még a 2003-as indulásotokkor használt nevetekkel egyértelműen a psychobilly felé kacsingattatok, mi miatt kopott le ez a stílus?
A szándék tényleg az volt, hogy psychobilly zenekar legyen belőlünk, de én kívülállóként mondhatom (a mostani felállásból csak a két alapító tag, Zoli és Rizsa volt akkor a zenekarban – a szerk.), hogy akkor sem csináltak psychobillyt, hanem egy sokkal érdekesebb fajta zenét. Hosszú, pszichedelikus számokat nyomtak. Majd 2005-ben, bekerült a képbe a mostani dobos, a gitáros, illetve egy hegedűs is, és akkor alakult ki a mostani stílusunk, bár akkor is volt még a repertoárban pár nagyon hosszú szám. Szerintem még mindig elég széles a skála, sok különböző fajta számot játszunk. Vannak balladák, vannak swingesebb számok, vannak vadabbak... De mégis elmondhatjuk mindegyikről, hogy psycho mutansos, még ha nem is sikerült meghatározni a stílusunkat.
A lemez címadó dalához jelent meg az első klip az albumról, honnan jött ennek a sztorinak az ötlete? Valójában mi is történik a kisfilmben?
A rendező, Pamuki Krisztián ötlete volt. Nehezen tudtunk elképzelni, hogy is fog kinézni az egész. De megint rájöttünk, hogy ilyenkor jó rábízni a dolgot profi emberekre, bár van még egy csomó ötletünk más klipekre. Arról szól, hogy a Zoli, aki egy puszta közepén egy lakókocsiban lakik, elővesz egy puskát, gyakorol vele, úgy tesz, mintha bérgyilkos lenne. Utána sétálgat a puskával, beleteszi egy gitártokba, és nem lehet tudni, hogy mi a célja, milyen gyilkosságra készül. A végén kiderül, hogy végül is egy kihalt vidámparkba megy céllövöldézni.
Hol és kikkel valósítottátok meg az elképzeléseiteket?
Mi megtaláltuk a rendezőt, aki egyébként egy kedves barátunk, és ő találta az ötletet. Dunaszekcsőn, a Pécsi vidámparkban, illetve egy kollégium menzájában vettünk fel a klipet.
Rengeteg koncertetek volt külföldön, hol könnyebb megnyerni a közönséget?
Máshogyan működnek a dolgok külföldön, nagyobb az érdeklődés, egyszerűen kíváncsibb az ember, mint itthon, bár külföldön is nehezebben megy a koncertlátogatás, mint pár éve. Franciaországban például nincs ez a mentalitás, hogy "nem ismerem, akkor nem megyek". Ha jó a promó, ha érdekes a szöveg a zenekarról, akkor jönnek az emberek. Ott úgy sincs olyan rádió, ami az alternatív vagy underground zenekaroknak a felét játssza, a többi meg elfelejti, mint itt Magyarországon. Ott az van, hogy ha érdekes zenekarokat akarsz ismerni, akkor járnod kell koncertekre és ott felfedezni őket. Van egy pár város a környéken, ahol szintén rendszeresen játszunk és ahol meglepően széles közönségünk van. Bécsben az Ost Klubban például, vagy Szerbiában. De azért nehéz kijelenteni azt, hol könnyebb közönséget szerezni. Általában mindenhol nagyon jó visszajelzéseket kapunk a koncertekről és szintén mindenhol szeretünk játszani, kisebb klubokban, nagyobb fesztiválokon, kocsmákban. Könnyen alkalmazkodunk és bárhol bármikor szívesen játszunk.
Még mi mindent terveztek erre az évre és mit vártok 2011-től?
A visszatérés óta nagyon élvezzük azt az időt, amit együtt töltünk. A három-négy utolsó koncertünk nagyon erős volt, mondhatnám egyre erősebb. Ha ez marad, akkor bármi megtörténhet. A célunk, hogy legyen sok koncert, itthon és máshol is, és haladjuk a következő lemezzel, ami legyen még jobb, mint a mostani. Ha ez a rengeteg erő és a remek hangulat megmarad, akkor bármire képesek vagyunk!
