Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nile @ A38 Hajó, 2011.01.22.
Az amerikai Nile majdnem húsz éve létezik már, utóbbi lemezeik pont attól váltak kicsit érdektelenné, mint amitől tizenkét-tizenhárom éve izgalmas volt a zenekar, de mivel itt az élő teljestményről lesz szó, nem is érdemes foglalkozni azzal, mit adnak otthon, fejhallgatóval a monitor előtt üldögélve, mert hogy a szombati koncert bebizonyította, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Aki szereti a death metalt, annak nehéz lenne bárhol is belekötni abba, amit a Karl Sanders által vezette zenekar a hajón csinált, volt itt minden, amitől ez a műfaj jó lehet élőben, nem számít, hogy ezek a feltételek más esetben külön-külön egyáltalán nem olyan fontosak, de ahhoz, hogy a gépezet pusztítson, bizony kell tudni zenélni, kell a jó hangzás és kellenek a jó dalok is. A Nilenál ezen feltételek mindegyike bejött - a hangzáson lehet vitatkozni, a gyors részek talán kicsit összefolytak, a lassúak viszont hibátlanul meneteltek előre -, nem kellett ezekre külön figyelni, de fontos volt, hogy egyben meglegyenek.
Hogy meddig lehet érdekessé tenni egy egyiptomi motívumokból építkező death metal zenekart, jó kérdés (a lemezek minősége azt mutatja, azért annyira nem jó ezt túlságosan ragozni), de élőben ez nem számított, ráadásaul bármennyire is gyengének érzem az utóbbi két lemezt, élőben nem tűnt fel a dalok közti minőségkülönbség, jól is válogattak, a legrosszabb lemezükről, a csak dobszólóként értelmezhető In Their Darkened Shrinesról is az egyetlen kiemelkedőt, a Sarcophagust játszották el. A meggyőző előadásmód miatt a lassabb részek is jobbnak tűntek, mint lemezen, az egyiptomi átvezetőkből pont annyit tettek be, amennyi még nem giccs, ebbe még a frontember állandó belepofázása sem tudott nagyon belerondítani, bár kétségtelenül jobb lett volna, ha nem szól egy szót sem.
A tizenegy számos koncert kétségtelenül legjobb pillanata az volt, amikor az első lemezes Serpent Headed Masket, a legerősebb dalukat darálták el, abszolút csúcspont volt ez, a zenekar legjobb pilanatai két percben, gyorsabban, mint lemezen, de a lényeg így is megmaradt.
Utolsónak a Black Seeds Of Vengeance-t kalapálták el, aztán elköszöntek, ráadás nem volt, ami nagyon szimpatikus, elmondták, amit el kellett mondani.
A Nile a Morbid Angel-féle iskola egyik legjobb diákja, ha lemezen már nem is, de élőben mindent tudnak ahhoz, hogy meggyőzőek legyenek, van annyi jó daluk, hogy megtöltsenek vele egy órát és most nem is kellett több.
(A fotókat innen loptuk.)
