Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma este a Gödörben lép fel a Konyha zenekar, de még a fellépés előtt leültünk a tagokkal, – Szepesi Mátyás (ének, gitár), Herr Attila (basszusgitár) és Badics Márk (dob) – hogy megvitassuk mitől is olyan jó hely a konyha vagy hogyan fér be egy dobozba az egész zenekar.
Évekkel ezelőtt volt egy Robothal néven futó szobazenekarod, mi lett vele?
Szepesi Mátyás: Négy évig csiszolgattam pár dalt, de mire elkészültek az első felvételeink már teljesen más zenék érdekeltek és nem akartam tovább foglalkozni vele. Ez általában jellemző a zenekarokra, négy év sok idő, a zenész változik, a világ változik. Sokan áthangszerelik a dalaikat, amiket több éve írtak. A Robothal számok kikerültek a Myspace-re, kettőt ezekből felhasználtunk a Konyhával.
Mitől jött ki aztán a Konyha a szobából?
Sz. M.: A nagy löket egy szobán kívüli embertől, G. Szabó Hunortól jött, aki a The Qualitons dobosa. Róla kevesen tudják, hogy van egy rejtett rockos vénája, annak ellenére, hogy jazz zenészként van elkönyvelve. Amikor megmutattam a barátaimnak a Robothalat, ő kattant rá elsőként. Nem gondoltam volna még én sem, hogy vannak hasonló kedvenceink, mint a Kings Of Leon vagy a Queens of the Stone Age. Az új dalaimba elkezdtem belehallani az ő 60-as, 70-es évekbeli stílusát, ezt a kicsit szabálytalan, de lelkes dobolását, ami nagyon nyers és nagyon szabad. Sajnos ő annyira elfoglalt, hogy nem tud velünk zenélni, de négy számot együtt vettünk fel.
És hogyan kerültek a képbe a többiek?
Sz. M.: Hunorral beszélgettünk, hogy ki lenne jó basszusgitáros és Herr Attila volt az első, aki eszünkbe jutott. Gyakorlatilag a Konyha egy lombikbébi, úgy készültek a számok, hogy nem tartózkodtunk egy légtérben, először volt dob, aztán gitár, majd a basszus.
Herr Attila: Nem mondtuk ki az elejétől, hogy ebből egy zenekar lesz. Ugyanakkor alapvetően nem jó semmire sem nemet mondani, ha valami el akar indulni, akkor az elindul, ha nem, akkor évekig lehet görcsölni rajta és akkor sem lesz belőle semmi. Úgy voltunk vele, hogy majd meglátjuk mi lesz belőle.
Badics Márk: Én a Triton zenekarban játszottam együtt Atival és mikor kiderült, hogy Hunor nem vállalja a dobolást, akkor kerültem a képbe. Nekem is van régi Ludwig felszerelésem, szóval passzoltam az elképzelésekhez.
Sz. M.: Egy trió hangképét nagyon meghatározza a dob. Ezt a műsort nagyon sokan el tudnák dobolni, de kevesen vannak, akikkel úgy szólal meg, ahogyan mi szeretnénk. Márk is bekategorizálhatatlan zeneileg, kevés ilyen dobos van a rengeteg képzett zenész között. Hunorral nagyon jó barátságban vagyunk azóta is, az álmaim között szerepel, hogy majd egy koncertre meghívjuk, mondjuk énekelni és gitározni. Ő a mi katalizátor/múzsánk, ami nagyon szőrös férfiak esetében külön érdekes.
Nem lehet kihagyni a kérdés, hogy miért éppen Konyha?
Sz. M.: Folyamatosan gyűjtögettem az ötleteket és ez tetszett a legjobban Ati még vívódott vele az első koncert előtt is. Igazából bármilyen művészettel kapcsolatos dolgot csinálsz nincs legjobb megoldás: olyan van, ami neked tetszik vagy nem tetszik. A Konyha nevet borzasztóan szeretem, számomra a konyha a világ legjobb helye egy lakásban, egy házibuliban pláne. Általában a lányoknak jobban tetszik, de sokan nem értik és a Facebook oldalunkon is azért jelölnek be, mert azt hiszik, hogy az egy gasztroblog.
H. A: Nekem valóban nem tetszett, de reméltem, hogy ha mi meg tudjuk tölteni tartalommal, akkor teljesen mást fog jelenteni. Sok zenekar futott már be „olyan“ rossz névvel, mint az ajtók vagy a rendőrség.
Hangzásotok egyértelműen a 60-70-es évek fordulójában gyökerezik, mi történt akkor szerintetek, ami most is ennyire meghatározó maradt?
Sz. M.: Elsősorban megszületett egy műfaj: nem volt ennyire kötött semmi, sem hangszerelésben, sem struktúrában: mindaz amiket ma kliséknek hívunk, akkor még nem voltak, pontosabban akkor találták fel őket, az volt az igazi rock hangzás. Nagyon pezsgő, intenzív időszak volt. Ott kezdődött el a műfajok teljes összefolyása is, megélték annak a szabadságát, hogy mindent lehet és nem szabad konvencionálisan gondolkodni a zenéről. Nyilván a mi helyzetünkben egy meglévő konvenció, hogy ehhez nyúlunk vissza, de ez egyáltalán nem tudatos. Nem szoktunk együtt leülni és Zeppelin lemezeket hallgatni.
A mai zenék közül vannak olyanok, amikre felkapjátok a fejeteket?
Sz. M.: Nekem van sok, de ha a zenetörténelem egészét nézzük, akkor ezek nem kifejezetten előremutató produkciók. Szeretem Jack White egész életművét, a The Black Keys-re vagyok rákattanva és a The Qualitonst is szeretem. Még kell pár év, hogy kigyógyuljak a 60-70-es évekből, de túl jó dalok és szövegek vannak becsomagolva ebbe a retro hangzásba.
H. A.: Hivatásos zenészként az ember már egyre kevesebb zenét hallgat, inkább azokat kísérem figyelemmel, akik már öregek, de még ma is aktívak. Az a világ tért vissza, amikor a zenekarok újra egyben játszanak fel egy lemezt, együtt írják a számokat, együtt hangszerelik, az ilyeneket szeretem.
Az első klipetek már elkészült a Nem a régi című számhoz, honnan jött ehhez az ötlet?
Sz. M.: Pont idefelé tartottam és gondolkoztam azon, hogy honnan is indult, de fogalmam sincs. A felvételek után már mind a 4 számhoz megvolt a videó ötlete, de ezt éreztem a legkarakteresebbnek, ezért választottuk. A verzék klausztrofóbiás érzéséről beugrott az a hangulat, hogy egy nagyon fura helyen nyomorgunk mind a hárman és nagyon közelről veszi a kamera a mimikámat. Reich Tamás és Gőbel Ákos pedig hozzátették a saját hülyeségeiket. Nekem egy költözéses jelenet élt a fejemben, a régiségbolt ötletét ők hozták.
Még alig volt koncertetek, de mégis itt egy szuper videó, ez egy kitalált koncepció volt?
Sz. M.: Ez semmilyen szempontból sem egy hagyományos zenekar, szerettem volna klipet, mert szerintem a könnyűzene sosem csak a zenéről szólt önmagában, keményen benne volt a vizuális tartalom is. Nyilván sokak számára teljesen máshogyan jön le egy szám, ha lát hozzá képeket, koncerten arcokat. Nem egy közepes vagy szar számot akartunk eladni egy jó klippel, egyszerűen csak jobban oda fognak figyelni így ránk.
H. A.: Plusz egy ilyen névvel már mindenki, aki látta, tuti meg is jegyezte.
Lett ennek az elképzelésnek eredménye a koncerteken is?
H. A.: Pár koncertet adtunk még csak előzenekarként, de már érezni lehetett, hogy a klip miatt felismertek minket. Életünk első koncertjén az első sorban úgy buliztak a lányok, mintha állandóan oda járnának.
Mi mindent terveztek még ebben az évben?
H. A.: Azon dolgozunk, hogy minél többet koncertezzünk
B. M.: Akármilyen kappanhangunk is van, akkor is vokálozni fogunk, mert kell a zenénkbe. Egy trió hangzása és hatása ettől még jobban erősödik és ez kell.
Sz. M.: Szeretnénk idén lemezt felvenni és kiadni. Most éppen dőlnek az ötletek és nagyon gyorsan megy a munka. Az elmúlt években egyedül írtam a számokat, de most az újakat már együtt csináljuk, együtt csavargatjuk. Egy-egy véletlen mellényúlásból is sokkal jobban működő ötletek születnek. Felvesszük a próbákat és már hazafelé is ezeket hallgatom és az első randi izgalmi fokával érek haza, olyan érzéssel, hogy nem kértél semmit és kaptál valami nagyon jót. Nagyon inspiráló ez az időszak és hamarosan lesz lenyomata is.
