Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Mastodon (képünkön) nyolc évvel ezelőtti gödöllői koncertje kis túlzással már lassan olyan városi legenda lesz, mint a Nirvana budapesti fellépése. A zenekar akkor kb. ötven ember előtt játszott a Wall Of Sleep után, a High On Fire előtt, és mivel a csapat azóta a metál új messiásává nőtte ki magát, így sokan irigylik azt a pár szerencsést, aki ott volt az eseményen. De csak idáig tartott az irigység, ugyanis a Mastodon újra Magyarországra jön, ráadásul főzenekarként, a Hegyalja fesztivál nagyszínpadára. Mindezt Bukovinszky Béla főszervező mondta el nekünk egy beszélgetés keretében, amiből még más fellépőkre is fény derül amellett, hogy a fesztiválszervezésről is kérdeztük.
Évről évre minden nagyobb hazai fesztivál megkapja kritikaként, hogy nem az aktuális zenekarokat hívja meg játszani, hanem a pár évvel ezelőtt népszerű csapatokat. Lehet ez ellen védekezni?
Lehetne védekezni, természetesen, de látni kell, hogy a magyar piac elég lassan reagál a külföldi trendekre. Teljesen más itthon a zenefogyasztás, mint mondjuk már egy országgal arrébb, Ausztriában, Németországban meg pláne. Meg az is nagyon befolyásolja ezt, hogy a hazai zenei médiumok nem igazán játszanak úttörő szerepet abban, hogy az emberek újabbnál újabb zenéket szeressenek meg. Kivétel természetesen az MR2, ami által sok magyar és külföldi zenekart ismert meg egy szélesebb réteg, de még mindig ne eleget. Azelőtt meg nem is volt ilyen adó. Emiatt aztán, meg persze az elmúlt évek gazdasági válsága miatt minden fesztivál a biztos nagy nevekkel próbálkozott.
Fotó: Nagy Attila Károly
Az nem játszik ebben szerepet, hogy egy átlagos magyar fesztiválozónak nem az számít, hogy mi megy a színpadon, hanem a helyszín és hogy buli legyen?
Ezt én így nem jelenteném ki egyértelműen. Nyilvánvaló persze, hogy ha van egy attraktív helyszín, az nagyon komoly vonzerő. Ugye a Hegyaljánál Tokaj alapból ilyen, de simán mondhatnám Sopront, a Balatont vagy Szegedet is, mind-mind vonzó már fesztivál nélkül is. Tehát addig egyetértek, hogy az általános fesztiválhangulatot ezek nagyon befolyásolják. Az viszont, hogy mi megy a színpadon, csak az olyan rendezvényeknél számít, ahol például rendkívül alacsonyak a belépőárak. Ezeknél a legfontosabb az olcsó buli, és itt tényleg teljesen mindegy ki lép fel. De a Hegyalja, meg a hozzá hasonló méretű fesztiváloknál már a felhozatal is nagyon számít. Ha nem számítana, akkor nem költenénk ennyit a műsorra. De érezni is lehet, hogy akkor megy jobban a fesztivál, ha jó a program.
Az előbb volt arról szó, hogy a hazai zenei kultúra el van maradva a nyugatitól. Egy Hegyalja méretű fesztivál nem vállalhatna abban úttörő szerepet, esetleg nem lehetne olyan népnevelő szándéka, hogy olyan csapatokat hoz el az országba, amiket érdemes lenne itthon is megismerni. És ezt akár mondjuk az olyan magyar zenekarok kárára megtenni, akik tulajdonképpen végigturnézzák az összes hazai fesztivált.
Én nem tartom helyesnek, hogy szembeállítjuk a magyar és külföldi zenekarokat. Már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a magyar zenekarokat is védeni kell. Nagyon sok tehetséges csapatunk van, akiknek meg kell adni a lehetőséget, ráadásul sokuk csak itt tud érvényesülni, a magyar piacon. Ezek a zenekarok egyébként pont arra panaszkodnak, hogy nagyon kevés a fellépési lehetőségük, tehát ők nem érzik úgy, hogy végighaknizzák az összes fesztivált. Én inkább egy nagyon egészséges arányt próbálnék eltalálni. Meg kell keresni azokat a magyar csapatokat, akikkel érdemes foglalkozni, akiknél az adott fesztivál akár úttörő szerepet is vállalhat. Ilyen volt nálunk a Depresszió és a Subscribe is. Mi már akkor nagyszínpadra raktuk őket, amikor más nem akart velük foglalkozni. Ezt az arányt viszont nagyon nehéz eltalálni. Ahogy azt is, hogy melyik az a külföldi zenekar, ami ugyan érdekes, de nem vonz közönséget, viszont én kitehetem címlapra, hogy milyen különlegességet hozok az országba. Egyébként könnyebben vállal bármilyen fesztivál ilyen kockázatosabb fellépőket, amikor fut a szekér. Az elmúlt évek válságában viszont nem futott, és a kockáztatás is kevesebb volt, óvatosabb volt mindenki.
Az átlag magyar fesztiválozó szemében a Hegyalja rockfesztivál, pedig évek óta léptet fel teljesen más műfajú csapatokat is. Most hogy áll ez a pozícionálás?
A Hegyalja sosem gondolkozott egy műfajban. Van az országban három-négy olyan rendezvény, ami nem tematikus, ahogy a Hegyalja sem az. Ezeknél befér a Csík zenekartól kezdve az Akkezdet Phiain és az Ossianon át a Tankcsapdáig minden. Persze ezeknél is meg kell találni a hangsúlyt. Tehát míg például a SZIN a populárisabb műfajokra megy rá, jól megvan akár a Tankcsapda nélkül is, addig a Hegyalja a keményebb műfajokra helyezi a hangsúlyt. Ráadásul a földrajzi környezet is nagyon befolyásolja az adott műfaji besorolást, mert nyolcvan kilométerre Debrecentől elég nehéz egy fesztivált a Tankcsapda nélkül megcsinálni. Lehetünk mi úttörők, léptethetünk fel kockázatos zenekarokat, ha a közönség nem jön be rá. Viszont ha már bejött a Tankcsapdára, akkor elmegy akár a Csík zenekarra is, ahol ugyanolyan jót bulizik.
Egyébként nem csak zenei szempontból kell magát egy fesztiválnak pozícionálni. A Hegyaljánál például rendkívül fontos, hogy ez az egyetlen olyan nagy buli, amit gyakorlatilag falusias környezetben rendeznek meg, még akkor is, ha Tokaj történetesen város még a nem egészen ötezer fő lakosa ellenére is. A Hegyaljára nagyon sokan nyaralásként tekintenek. Ott van a világörökség, a Tisza, a Bodrog, és ha szerencsénk van, akkor a kedvenc zenekarunkat is megnézhetjük.
Mennyire kelet-magyarországi fesztivál a Hegyalja?
A Magyar Túrizmus Zrt-nek volt egy felmérése, ahol összehasonlították a vidéki fesztiválok közönségeit, és az jött ki, hogy a Budapestről érkező látogatók aránya a Hegyaljánál szinte tizedannyira ugyanakkora, mint a soproni Voltnál. Persze a maradék már nagyrészt az adott országrészről kerül ki. Egyébként minél rosszabb a gazdasági helyzet, annál inkább lokalizálódik egy fesztivál. Nálunk például az utóbbi években erősen csökkent a nyugat-magyarországi országrészből érkezők aránya.
Az említett gazdasági válság egyik hozadéka, hogy ma, főleg itthon, már mindenki letölt, a zenekaroknak pedig a koncertekből kell fenntartaniuk magukat. Ez mennyire vehető észre a zenekarok áraiban?
Abszolút mértékben! A hazai zenekaroknál ezt kevésbé érezni, de a külföldi zenekarok árai sokszorosai lettek a mondjuk öt évvel ezelőttinek, még akkor is, ha az adott együttes nem lett népszerűbb. De ez nem csak a fesztiválokra igaz, mert a klubokban is sokkal többet kérnek, mint évekkel ezelőtt.
Milyen akadályokba szoktatok az áron kívül ütközni egy külföldi zenekarnál?
Az egyik, hogy a Hegyalja nincs túl jó időpontban egy külföldi zenekar számára. Az amerikai csapatok már június végén, július elején hazautaznak, az európaiak pedig ekkor mennek át másik kontinensre. Ezzel viszont mi nem tudunk mit kezdeni, sajnos a Tisza áradása nem teszi lehetővé, hogy előrébb hozzuk a rendezvényt. Mert azt ugye tudni kell, hogy a fesztivál helyszíne ártéren van.
Aztán persze van egy hazai verseny is. Az elmúlt években volt már olyan nem is egyszer, hogy egy másik fesztivállal licitáltunk egy adott zenekarra úgy, hogy nem is tudtunk róla, így aztán jól fel is vertük egymásnak az árakat.
Ráadásul Kelet-Európának már elmúlt az a varázsa, hogy milyen különleges is itt játszani. Akkor a zenekarok hajlandóak voltak akár olcsóbban is eljönni, most már ilyen nincs. Már csak a piaci verseny van.
Több zenekar is mondta már az interjúiban, hogy azért nem mennek egy adott országba, mert ott nincs lemezeladás. Ilyenbe a Hegyalja futott már bele?
Igen, futottunk. Sokak számára ez egy nem létező piac. Ezt lehet úgy nézni, hogy vagy az embereket nem érdekli abszolút az adott zenekar, és akkor minek jönne ide, vagy a letöltés annyira magas, hogy a kormánytól várják, hogy tegyen rendet az iparban, aztán majd jönnek. Lars Ulrich, a Metallica dobosa annak idején Amerikában azért kongatta a vészharangot, mert a letöltések aránya elérte az egy százalékot. Na most ez Magyarországon szerintem kapásból negyvenről indult.
Idén kiknél sikerült leküzdeni minden akadályt?
Például a Mastodonnál, akik ugyan már felléptek egyszer, nyolc évvel ezelőtt vagy ötven ember előtt Gödöllőn, de ilyen nagyszabású bulin, mint a hegyaljás lesz, még nem voltak nálunk. Ráadásul olyan vizuállal készülnek, amit ritkán tudnak elővenni, mert a legtöbb helyen nem főzenekarként lépnek fel. Itt ez megadatik nekik is, meg a közönségnek is. Aztán jön az Amorphis, akik akkor hozzák ki új lemezüket. Itt lesz az Airbourne is, ami a személyes kedvencem. Olyan mintha az AC/DC-t felturbózták volna. A Pennywise is jön idén, Téglás Zoli Ignite-énekessel az élén. Lesz egy death metal vonal is a Deicide-dal az élén, és hogy ne csak metált mondjak, jön a Beardyman & Nathan Flutebox Lee is, akik ezzel a beatboxos dologgal kápráztatják a nézőket. Külföldiek közül olyanok jönnek még, mint a Heaven Shall Burn, az Elit Force vagy John B. Persze lesznek magyarok is, mint például Ákos, a Kiscsillag, a Tankcsapda, az Irie Maffia, a 30Y, az Edda, a Subscribe, a Depresszió vagy a Dalriada. De még sok más is szervezés alatt van.
