2011.03.05. 09:42 – lánggitár

A Pogues majdnem Magyarországon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Július 16-án rendezik meg Wiesenben a Forestglade fesztivált, amire már bejelentették az Airbourne-t és a Bush-t, de a legnagyobb név kétségkívül az ír Pogues. Az 1982-ben, Shane MacGowan énekessel alakult kocsmapunk zenekar ritkán téved erre, így mindenképpen esemény a fellépésük, még így, az osztrák-magyar határ közelében is. Pláne úgy, hogy a zenekar most jelentette be, hogy abbahagyja a turnézást, ami nem jelenti azt, hogy végleg befejezik, de csak egy-egy koncert erejéig állnak majd össze a jövőben. A visszavonulás oka természetesen MacGowan (képünkön), akinek kiszámíthatatlan viselkedése miatt nem tudnak annyit kérni a nyolctagú csapat fellépéséért, amennyi az rentábilis lenne. A másik alapító-énekes, Spider Stacy szerint nem tudják soha garantálni a közönségnek, hogy egy teljes értékű koncertet lát majd. Ezt egyébként jelen sorok írója is megtapasztalta az 1998-as szigetes Shane MacGowan And The Popes-koncerten, amikor az énekes lényegében állni sem tudott a színpadon, annyira részeg volt, még a cigit is úgy cserélték a kezében, hogy ő azt észre sem vette (meg a városi legenda szerint a színpad mögött hányt, miközben a zenekara zavartalanul folytatta a játékot).


folk punk rock hír pogues



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása